Országgyűlési Napló - 2018. évi őszi ülésszak
2018. november 27. kedd - 44. szám - Egyes törvényeknek az agrárgazdaság versenyképességével összefüggő módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája a lezárásig - ELNÖK: - DR. VARGA LÁSZLÓ, az MSZP képviselőcsoportja részéről:
2631 belépni sem közútra vagy belterületre, nemhogy még azt használni a falvakban, illetőleg a településeinken. A vadásztársasá gnak ez kétségkívül jó, de mi lesz Mari néni és Laci bácsi krumplijával, mi lesz azzal a terménnyel, amit a vaddisznók túrnak ki a kertjeikből? Hogyha belterületen keletkezik a vad által okozott kár, akkor ki lesz a felelős ezért, és ki fogja azt megtéríte ni? A jelen módosításban ugyanis nem látom ennek a szabályozását, ezért kérem az előterjesztőt, hogy adjon megnyugtató választ erre a kérdésre, mert előreláthatóan nagyon sok probléma lesz ebből a felelősségi körből. (14.40) Akkor folytatnám a 12. §sal: igazából a Vtv. 100. §ának (1) bekezdésében a korlátozott látási viszonyok mellett végzett vadászat rendjének a különös szabályait majd itt felhatalmazás alapján a miniszter rendeletben fogja meghatározni. De szólok egyébként államtitkár úrhoz is, hogy e z mit jelent a gyakorlatban. Kérem önöket, hogy ezt fejtsék ki bővebben, lehet, hogy itt ködös időjárásról van szó, tehát mire számíthatunk, mert így nem nevezhető konkrétnak ez a megfogalmazás, illetőleg azt is, hogy miért kellett ezt a módosítást beleven ni a szövegbe. Kérem, segítsenek a könnyebb megértésben. Az előhaszonbérleti jogok elvételének esete: ezt is ki merem mondani, hogy nem mindenki számára kedvező. Eddig ugyanis ez a jogintézmény védte a hosszú évek vagy akár évtizedek óta jogszerűen vadgazd álkodó társaságokat. Mire gondolok itt? Akik megfizették a tulajdonosoknak a jogszerűen járó és a haszonbérletben lefektetett haszonbérleti díjat, illetőleg helytálltak rendszeresen a vadkárokért is, eddig az ő érdekeiket védte ez a jogintézmény, az előhas zonbérleti jog, a közeli jövőben pedig számíthatunk arra, hogy elsősorban a most lejáró haszonbérlettel bíró területeknek a jelentős, döntő része olyan vadászterület, aminek földterületei állami tulajdonban vannak, és vélhetően azért, mivel ezt az előhaszo nbérletet elvesztik az itt gazdálkodók, ők lesznek ennek a módosításnak a kárvallottjai. Bár hozzáteszem, hogy ők is természetesen beadhatnak majd ajánlatot a földtulajdonosoknak, és az is igaz, hogy a földtulajdonosi közösségnek nem feltétlenül kötelező a z anyagilag legjobb ajánlatot elfogadni. Tehát úgy gondolom, hogy a korábbi években megfelelően gazdálkodó társaság, egyesület vagy akár más vadászatra jogosultnak az addigi tevékenysége egy kellő referencia tud lenni. Úgyhogy én itt be is fejezném. Én kös zönöm a figyelmüket, és akkor kíváncsisággal várom majd a választ a feltett kérdésekre, akár a vita során vagy akár a zárszóban. Előre is köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.) ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Megadom a szót Varga László képviselő úrnak, az MSZP képviselőcsoportja vezérszónokának. Parancsoljon! DR. VARGA LÁSZLÓ, az MSZP képviselőcsoportja részéről : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Győrffy Balázs képviselőtársammal komoly praxisunk van abban, hogy elvitázzunk itt az előterjesztések előtt arról, hogy milyen megfelelő volt egyegy társadalmi egyeztetés. Valószínűleg mást gondolunk erről a kérdésről. Én ugyanezt a vitát újra nem folytatnám le, mindenesetre valószínűleg az, hogy tudható önökről, hogy mi a szándékuk, vagy hogy egy jogszabályi előírásoknak megfelelő társadalmi egyeztetés lezajlike, az szerintem két külön dolog. De ezt itt rövidre zárom, mert azt gondolom, hogy ezt lefolytattuk az előző napirendnél jó hoss zan. Azonban az előterjesztői válaszában az előbb felvetett valamit, ami, azt gondolom, hogy általában is érinti itt a Ház munkáját és az agrárgazdálkodással, a mezőgazdasággal, a vidékfejlesztéssel kapcsolatos jogszabályok kapcsán a frakciónk munkáját. Fe lvetette, hogy nem tudott delegálni tagot, nincs helye az MSZPnek a Mezőgazdasági bizottságban. Sok kényszer okán állt elő ez a helyzet, és számunkra ez nem jó, tehát nem szerencsés. Ennek kapcsán én állandó meghívottként delegált lettem a Mezőgazdasági b izottságban, részt veszek a bizottság munkájában.