Országgyűlési Napló - 2018. évi őszi ülésszak
2018. november 26. hétfő - 43. szám - A pénzügyi közvetítőrendszert érintő egyes törvények jogharmonizációs célú módosításáról szóló előterjesztéshez benyújtott bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslat vitája - TÖRŐ GÁBOR, a Törvényalkotási bizottság előadója: - ELNÖK: - GION GÁBOR pénzügyminisztériumi államtitkár:
2503 TÖRŐ GÁBOR, a Törvényalkotási bizottság előadója : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tájékoztatom önöket, hogy a Törvényalkotási bizottság 2018. november 22én tartott ülésén megtárgyalta a pénzügyi közvetí tőrendszert érintő egyes törvények jogharmonizációs célú módosításáról szóló 2924. számú törvényjavaslatot. Az összegző módosító javaslatot és összegző jelentést a bizottság az egyes házszabályi rendelkezésekről szóló 10/2014. számú országgyűlési határozat 46. §a alapján 25 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, 7 tartózkodás mellett elfogadta. Tisztelt Képviselőtársaim! A tárgyalt törvényjavaslat egyrészt a foglalkoztatói nyugellátást szolgáló intézmények tevékenységéről és felügyeletéről szól, másrészt az értékpapírosítási rendelet jogharmonizációját valósítja meg. Ezenfelül kisebb módosításokat tartalmaz a pénzpiaci alapokról szóló rendeletnek, a prospektusrendeletnek, az európai kockázati tőkealapokról szóló, valamint az európai szociális vállalkozási alapokról szóló rendeletnek történő megfelelés érdekében. Európaszerte szükség van magas szintű átfogó szabályozásra a nyugdíjkonstrukció tagjai és ellátottjai védelme, valamint a biztonságos, határokon átnyúló ellátás megkönnyítése érdekében. A törvényja vaslat kiemeli a tájékoztatás fontosságát a foglalkoztatói nyugdíjszolgáltató intézmények tagjai számára. Az értékpapírosítást tekintve az új szabályok segítséget nyújtanak a befektetőknek, új beruházási lehetőségeket segít elő, és további finanszírozási f orrásokat biztosít a gazdaságban. (18.50) Összességében elmondható, hogy a törvényjavaslat a foglalkoztatói nyugellátás és az értékpapírosítás terén is előremutató, ezért kérem a tisztelt képviselőtársaimat, hogy a Fideszfrakcióhoz hasonlóan támogassák a benyújtott javaslatot. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Megkérdezem Gion Gábor államtitkár urat, hogy a vita e szakaszában vagy egy későbbi szakaszában kíváne szólni. (J elzésre:) Államtitkár úr jelzi, hogy a vita későbbi szakaszában kíván felszólalni. Tisztelt Országgyűlés! A kijelölt Gazdasági bizottság nem állított előadót. Most a képviselői felszólalásokra kerül sor a rendelkezésre álló időkeretben. Kérdezem képviselőt ársaimat, kívánnake élni ezzel a lehetőséggel. (Nincs jelzés.) Jelentkezőt nem látok, a vitát lezárom. Megadom a szót Gion Gábor államtitkár úrnak. Parancsoljon, államtitkár úr! GION GÁBOR pénzügyminisztériumi államtitkár : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Orsz ággyűlés! Tisztelt Képviselők! A parlamenti vita lezárásához érkezve a törvényjavaslathoz érkezett főbb módosításokról szeretnék pár szót szólni. A módosítások jelentős része értelmezést segítő, pontosító, kodifikációs jellegű rendelkezéseket tartalmaz a t örvényjavaslat belső összhangjának biztosítása érdekében. Mivel a törvényjavaslat talán leghangsúlyosabb eleme a foglalkoztatói nyugellátás témakörét érinti, a technikai fogalomhasználat pontosítását célzó módosítások is jórészt e területre vonatkoznak. Ug yanakkor néhány tartalmi módosítási javaslat kezdeményezésére is sor került, amelyek közül kettőt emelnék ki. A kötelező gépjárműfelelősségbiztosítási díjakkal kapcsolatban elfogadott módosítás arra irányul, hogy a biztosítók által szolgá ltatott adatokból a felügyelet által létrehozott, személyes adatokat nem tartalmazó adatbázisból a biztosítók díjmentesen szerződés- és káradatokat igényelhessenek. Ezen adatokat a biztosítók a kötelező díjhirdetésükhöz szükséges biztosításmatematikai szám ítások elvégzéséhez használhatják fel, s ezáltal pontosabban tudják kalkulálni a kötelező gépjárműfelelősségbiztosítási díjakat. A pénzforgalmi szolgáltatás nyújtásáról szóló törvényt érinti az a módosítási javaslat, amely egyértelműsíti, hogy jogszabályb an meghatározott, korlátozott célokra felhasználható fizetési