Országgyűlési Napló - 2018. évi őszi ülésszak
2018. november 26. hétfő - 43. szám - A turisztikai térségek fejlesztésének állami feladatairól szóló 2016. évi CLVI. törvény és kapcsolódó törvények módosításáról szóló előterjesztéshez benyújtott bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslat vitája - TÖRŐ GÁBOR, a Törvényalkotási bizottság előadója: - ELNÖK: - DÖMÖTÖR CSABA, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára:
2484 TÖRŐ GÁBOR, a Törvényalkotási bizottság előadója : Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tájékoztatom önöket, hogy a Törvényalkotási bizottság a 2018. július 12én (sic!) tartott ülésén megtárgyalta a turiszt ikai térségek fejlesztésének állami feladatairól szóló 2016. évi CLVI. törvény és kapcsolódó törvények módosításáról szóló T/3375. számú törvényjavaslatot. Az összegző módosító javaslatot és összegző jelentést a bizottság az egyes házszabályi rendelkezések ről szóló 10/2014. országgyűlési határozat 46. §a alapján 23 igen szavazattal, 5 nem ellenében, 4 tartózkodás mellett elfogadta. Elnök úr, csak jelzem, hogy a július vélhetően elírás, ez természetesen a mostani, novemberi ülésről szól. Tisztelt Képviselőt ársaim! A kormány stratégiai célként tűzte ki a turisztikai szektor digitalizációját, az innovatív technológiai megoldások és folyamatok kialakítását, valamint a digitális attitűd fejlesztését. A modern kor elvárásai miatt az első kötelező technológiai lép és a szálláshelyszolgáltatáshoz használt alkalmazások korszerűsítése. A jövőben a szálláshelyek által kötelezően használandó digitális alkalmazásokon keresztül rendeződnének a szálláshelyszolgáltatás során keletkezett aggregált és deperszonizált statiszt ikai adatok a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ felé. A szálláshelyszolgáltató kötelezettsége a technológiailag megfelelő szálláshelykezelő szoftver használata, s annak napi szintű vezetése. A szálláshelykezelő szoftver meghatározott adatokat ké pes tárolni saját adatbázisában, és meghatározott feltételek szerint elektronikus úton statisztikai adatokat továbbít a rendszer számára.A szálláshelyek vendégei esetében a szálláshelyszolgáltatók érdeke, hogy a vendégek adatait megbízható, biztonságos he lyen tárolják, valamint a vendég adatait az idegenrendészeti hatóság részére is átadhassák. (17.30) Mindez Európában nem egyedülálló megoldás, Ausztriában és Németországban valamennyi vendég adata - a hazai javaslathoz hasonlóan - rögzítésre kerül, elekt ronikusan az arra feljogosított szervek számára megismerhető. Külföldi vendégek esetében hasonló szabályozás áll fenn Franciaországban és Szlovákiában is. Minden esetben a vendégek adatait a rendőrség, idegenrendészeti szervek ellenőrizhetik. A törvényjava slat mindezek mellett pontosítja a kiemelt turisztikai beruházások esetében a vagyonkezelői joggal kapcsolatos rendelkezéseket is. Tisztelt Ház! A törvényjavaslat lehetővé teszi a turizmus, egy olyan rendszer megvalósítását, amely megfelel a modern kor elv árásainak, ezért kérem a tisztelt képviselőtársaimat, hogy támogassák a javaslatot. Köszönöm a figyelmet. (Szórványos taps a kormánypártok soraiból.) ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Dömötör Csaba államtitkár úr jelezte, hogy az előterjesztő képviseletében a vita későbbi szakaszában kíván felszólalni. Tisztelt Országgyűlés! A kijelölt Gazdasági bizottság nem állított előadót. Most a képviselői felszólalások következnek a napirend szerinti időkeretben. A vita során kétperces hozzá szólásra nincs lehetőség. Tisztelt Országgyűlés! Kérdezem, kíváne valaki felszólalni képviselőtársaim közül a napirend keretében. (Nem érkezik jelzés.) Jelentkezőt nem látok. A vitát lezárom. Kérdezem államtitkár urat, kíváne felszólalni. (Dömötör Csaba jelzésére:) Öné a szó, államtitkár úr. DÖMÖTÖR CSABA, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára : Köszönöm a szót, elnök úr. Akkor igyekszem én is rövidre venni. Örülünk annak, hogy bár sokféle javaslat, felvetés elhangzott, a turizmus stratégiai jelentős égét senki nem vitatta el, már csak