Országgyűlési Napló - 2018. évi őszi ülésszak
2018. november 19. hétfő - 42. szám - Tordai Bence (Párbeszéd) - a pénzügyminiszternek - „Miért büntetik a szegény családok gyerekeit?” címmel - ELNÖK - TORDAI BENCE (Párbeszéd):
2356 igényeket kiszolgáló pirogázerőművek, egyszerre segítik a fenntarthatósági és a versenyképességi célok teljesítését. Különösen az agrárszektor szereplőinek nyújtanak lehetőséget a többletbevételre és a hozzáadott érték növelésére. A képviselő úr által említett, az imént elmondottakhoz hasonló elvek alapján megfogalmazott projektjavaslat jelenleg, ez a bizonyos HUHAprog ram az európai uniós fejlesztésekre vonatkozó éves fejlesztési keret menetrendszerű felülvizsgálatának részeként áttekintés alatt áll. Tekintettel a szóban forgó projekt kapcsán felmerülő kihívásokra, a 20142020 közötti programozási időszakban uniós forrá sból megvalósítani tervezett nagyprojektekkel kapcsolatos feladatokról szóló 1374/2017. számú kormányhatározat rendelkezései alapján a kormány és a szakterület vizsgálja a beruházás megvalósításának lehetőségét. Tehát a válasz az a kérdésére, hogy jelen pi llanatban a beruházás vizsgálata folyamatban van. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Mielőtt továbbmennénk, megköszönöm együttműködésüket, az elnöklést átadom Jakab István alelnök úrnak. (Szórványos taps a kormánypárti padsorokban.) (Az elnöki széket Jakab István, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.) Tordai Bence (Párbeszéd) - a pénzügyminiszternek - „Miért büntetik a szegény családok gyerekeit?” címmel ELNÖK : Köszöntöm kép viselőtársaimat. Tisztelt Országgyűlés! Tordai Bence képviselő úr, a Párbeszéd képviselője, kérdést kíván feltenni a pénzügyminiszternek: „Miért büntetik a szegény családok gyerekeit?” címmel. A kérdésre miniszterelnök úr megbízásából a téma szerint feladat- és hatáskörrel rendelkező Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere képviseletében Rétvári Bence államtitkár úr válaszol. Öné a szó, képviselő úr. TORDAI BENCE (Párbeszéd) : Köszönöm a szót, elnök úr, Tisztelt Államtitkár Úr! A Párbeszéd évek óta ha ngsúlyozza, hogy radikálisan meg kell emelni a tíz éve változatlan összegű családi pótlékot. A családi pótlék az egyetlen univerzális, feltétel nélkül járó támogatás, amely minden gyermekes családhoz eljut, és amely így, megfelelő támogatási összeg esetén egyedülálló hatékonysággal lenne képes csökkenteni a gyermekszegénységet, illetve a gyermekes családok szegénységét, amely ma az egyik fő akadálya a gyermekvállalásnak. A Párbeszéd szerint a családi pótlék megduplázására lenne szükség az érdemi eredmények eléréséhez. Ennek érdekében számos alkalommal költségvetési módosító indítványt nyújtottunk be, amit azonban a fideszes többség rendre elutasított. Indoklásukban önök minden alkalommal elmondják, hogy megfelelőbbnek tartják a gyermekek után járó adókedvezm ényt a gyermekes családok támogatására. Most friss kutatási adatok igazolják, hogy az úgynevezett családi adókedvezmény rendszere mélyen igazságtalan. A Policy Agenda számítása szerint a társadalom alsó fele, pontosabban 48 százaléka összesen tud annyi csa ládi adókedvezményt igénybe venni, mint a felső 10 százalék. Vagyis a Fidesz a vagyonosoknak egy főre vetítve közel ötször annyi támogatást nyújt a gyermekneveléshez az adókedvezményen keresztül, mint a társadalom alsó felének. Maguk ötször annyit adnak a gazdag gyerekek, mint a szegényebb gyerekek szüleinek. A szakirodalom ezt perverz újraelosztásnak nevezi; az emberek meg egyszerűen pofátlan igazságtalanságnak mondják.