Országgyűlési Napló - 2018. évi őszi ülésszak
2018. november 19. hétfő - 42. szám - Gréczy Zsolt (DK) - a miniszterelnöknek - „ÖNÖK TÉNYLEG NEM SZÉGYELLNEK SEMMIT, VAGY CSAK VAN AZ A PÉNZ?” címmel - ELNÖK: - MENCZER TAMÁS külgazdasági és külügyminisztériumi államtitkár:
2354 embercsempészésben bűnsegédek a kormány tisztviselői, ugyanis kizártnak tartjuk azt, hogy Orbán Viktor tudta és beleegyezése nélkül érkezhetett Magyarországra ez az ember. Valakinek utasítania kellett a magyar nagykövetségi dolgozókat, hogy milyen autóval és hogyan juttassák ide ezt az embert Magyarországra. Önök ezért súlyos felelősséget kell hogy vállaljanak. Már csak az a kérdés, hogy ez mibe került nekünk. Láttuk, hogy egy Safarov nevű embernek elég volt egy baltával agy onverni egy örmény embert ahhoz, hogy népi hős legyen a saját hazájában. Önök ezért szintén pénzt kaptak. Aztán megérkezett egy Pharaon nevű szintén bűnöző, akinek állítólag nem volt ujjlenyomata. Most meg itt van ez a másik bűnöző, ez a következő kör. Ezé rt azt gondolom, hogy önök bűnrészesek ebben az ügyben. Kérem a válaszadót, hogy semmiképpen ne gyurcsányozzon, mert nem mi akartuk behozni ezt a macedón embert. Köszönöm szépen. (Taps a DK soraiban.) ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. A választ, mint e mlítettem, Menczer Tamás államtitkár úrtól fogjuk hallani. Parancsoljon, államtitkár úr! MENCZER TAMÁS külgazdasági és külügyminisztériumi államtitkár : Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Képviselő Úr! A sok minden között, amit elmondott, azt is megértettem, hogy mekkora futballszakértő lett. Örömmel konstatáljuk ezt a tényt. A válaszomra azonban még nincs hatással, ezért kérem, hogy ne terjeszkedjen túl az ön hatáskörén. Ha jól értem, a Demokratikus Koalíció a mai napon itt az Országházban mo st már többedjére valamifajta politikai és erkölcsi számonkérésbe kezdett. Már az, hogy a Demokratikus Koalíció bármilyen számonkérésbe kezd, valahol az elképesztő és a döbbenetes között mozog. Ahogyan Orbán államtitkár úr és Dömötör államtitkár úr már kor ábban elmondták, az ön által nevezett üggyel kapcsolatban minden a jogszabályoknak megfelelően zajlik, és ha fog a volt macedón miniszterelnök menedékjogot kapni, ha nem, az is a jogszabályoknak megfelelően fog történni. Azért talán azt is érdemes megnézni , hogy kik azok, melyik az a párt, amelyik bennünket számonkér. S figyelje, most jön a kedvenc része, az önök pártelnöke, a korábbi miniszterelnök, Gyurcsány Ferenc egy olyan ember, aki hazudott reggel, éjjel meg este. Ezt tudjuk. Önök ezek után akarnak er kölcsi számonkérésbe kezdeni. Azok után akarnak önök bármilyen politikai számonkérésbe kezdeni, hogy csatolt részeikkel, az MSZPvel például tönkretették az országot mindenfajta értelemben. Önök úgy akarnak erkölcsi számonkérésbe kezdeni, hogy a határon tú li magyarok ellen uszítanak folyamatosan. (Arató Gergely: A kérdésre tessék válaszolni!) Egyébként a Demokratikus Koalíció stratégiai partnere az ukrán kormánynak a határon túli magyarok elleni támadások során. (Zaj a DK soraiban.) Önök úgy akarnak politik ai és erkölcsi számonkérésbe kezdeni, hogy az önök pártelnöke migránsokat fogad be a saját otthonába, de hidegrázást kap a határon túli magyaroktól. (13.00) Önök úgy akarnak politikai és erkölcsi számonkérésbe kezdeni, hogy az önök pártelnöke migrá nsokat fogad be a saját otthonába, de hidegrázást kap a határon túli magyaroktól. Önök úgy akarnak politikai és erkölcsi számonkérésbe kezdeni, hogy az önök párttársa, féltve szeretett és szeretve tisztelt Bauer Tamás a minap is a migránsok betelepítését t ámogatta a magyarokkal, a gyermeket nevelő magyar családokkal szemben. Egyébként önök úgy akarnak számonkérésbe kezdeni, hogy nokiás és viszkis dobozokkal híresültek el az MSZPvel együtt. Az önök számonkéréséből, köszönjük, nem kérünk. Köszönöm szépen. (T aps a kormánypárti padsorokban.)