Országgyűlési Napló - 2018. évi őszi ülésszak
2018. szeptember 24. hétfő - 24. szám - Szabó Sándor (MSZP) - a belügyminiszternek - „Miért nem biztosítanak elegendő forrást a településeknek önkormányzati kötelező feladatuk ellátására?” címmel - ELNÖK: - POGÁCSÁS TIBOR belügyminisztériumi államtitkár:
216 rendszer ben egyes feladatmutatók tekintetében szinte évről évre változatlan formában kapnak támogatást a települések. Egyes feladatok a mai napig nem vagy csak minimális mértékben finanszírozottak. Ilyenek például a szociális és gyermekjóléti feladatok, amelyekből , látjuk, hogy szinte teljes egészében kivonult az állam, a településekre bízza, hogy a települési támogatás keretében biztosítsanak forrásokat. Idesorolhatnánk a háziorvosi központi ügyeletet a 30 ezer fő alatti településeken, a gyepmesteri szolgálatot, a közös önkormányzati hivatalokat és még a könyvtári és kulturális tevékenységek finanszírozását is, amely nem kellőképpen lefinanszírozott. Már a költségvetéshez módosító javaslattal éltünk, amit egyébként évek óta megteszünk, hogy az önkormányzatok finans zírozása nagyobb legyen, ami egyébként történetesen összecseng a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének a megállapításaival is, ami pedig arról szól, hogy a személyi jövedelemadó egy jelentős részét lehetne helyben hagyni, mint ahogy az korábban is volt, valamint a gépjárműadó 40 százaléka helyett 80 százalék maradjon a településeken, infrastrukturális fejlesztésekhez és beruházásokhoz egyaránt. Nekünk az a célunk, hogy a települések előrelátható, kiszámítható módon gazdálkodhassanak, ez pedig nem megy másképpen, mint a források méltányos, észszerű és igazságos elosztásával. Éppen ezért kérdezem államtitkár urat, hogy egyrészt támogatjae az ismételten benyújtott javaslatunkat, hogy az önkormányzatok nagyobb forráshoz jussanak, és biztosítanake na gyobb forrást, több forrást különösen a kistelepülések számára, hogy a működésüket el tudják látni. Köszönöm. Várom válaszát. (Taps az MSZP, szórványos taps az LMP padsoraiból.) ELNÖK: Köszönöm, Szabó Sándor képviselő úr. Válaszadásra megadom a szót Pogács ás Tibor államtitkár úrnak. POGÁCSÁS TIBOR belügyminisztériumi államtitkár : Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Volt egy időszak, amikor, azt gondolom, hogy az ön jó szándéka és a javaslatai nagyon sokat használh attak volna az önkormányzatoknak és az önkormányzati rendszernek. Akkor nem sikerült, hiszen az önkormányzati rendszer teljes mértékben eladósodott és a csőd szélére került. Elég csak arra utalni, amikor 2008ban a megyei önkormányzatok finanszírozásából n emes egyszerűséggel kihúzták az illetménybevételeket, és ezzel a megyei önkormányzatok gyakorlatilag működésképtelenné váltak. Mindezt azért, mert az önkormányzati választásokat nem önök nyerték. Az önkormányzati rendszer működése ma, elmondhatjuk, hogy st abil, a finanszírozás három fő alapon nyugszik. Egyfelől a feladatfinanszírozás biztosítja a feladathoz szükséges forrást, másfelől az önkormányzatok saját bevételei; és azok az önkormányzatok, amelyek nem rendelkeznek megfelelő saját bevétellel, és a fela datok ellátásában pillanatnyi zavar keletkezik, az önkormányzatok rendkívüli támogatásából juthatnak forráshoz. Az látható, hogy a rendkívüli támogatást igénylő önkormányzatok száma nagyon lassan ugyan, de csökken, és az is látható, hogy az önkormányzati z árszámadásoknál az elmúlt három évben, folyamatosan növekedve, pozitív szaldóval zárnak az önkormányzatok. Az önkormányzati rendszer finanszírozásában ugyanakkor nyilvánvalóan szükség van differenciálásra, különösen a bevétellel nem rendelkező kistelepülés ek esetén szükséges egy pozitív támogatás. A 10 ezer forint/fő adóerőképesség alatti önkormányzatok egyegy feladatra adott esetben 100 százalék fölötti támogatást is kapnak, míg a 32 ezer forint/fő fölötti adóerőképességgel rendelkező önkormányzatok ado tt esetben nem kapnak támogatást vagy csökkentett támogatást kapnak. Ez a kiegyenlítő rendszer működik és segíti az önkormányzatok működését. Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)