Országgyűlési Napló - 2018. évi őszi ülésszak
2018. november 13. kedd - 39. szám - Egyes családtámogatási és nyugdíjbiztosítási tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája a lezárásig - ELNÖK: - NOVÁK KATALIN, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára:
1981 történik meg, öntől erre lehet számítani, most már tudom, hogy mindig a demagógia az, amihez vissza- és visszatér, de nem baj, erre is igyekszem majd reagálni. Egyrészt talán nem bonyolult összefüggés azt mondani, hogy valóban, ha egyre kevesebb fiatal van, akkor nem várható az, hogy a születésszámokban egyik percről a másikra nagy emelkedé s lesz. Soha nem is mondtuk, és tartunk tőle, hogy nem is fog bekövetkezni ez az emelkedés. De ez alapján azt kijelenteni, hogy a népesedési mutatók nem pozitív irányba módosultak, ez vagy tájékozatlanság, vagy rosszindulat, ez a két dolog lehet. Ha kicsit utánaolvas a szakirodalomnak vagy valahol tájékozódik, képviselő asszony, akkor bizonyára találkozik azzal, hogy van egy olyan mutató, amit a nemzetközi szakirodalomban és mindenhol arra használnak, hogy a népesedési folyamatok leírására szolgáljon, ez pe dig a teljes termékenységi arányszám. Ez az, amit mi gyermekvállalási kedvnek szoktunk hétköznapi néven nevezni, teljes termékenységi arányszámnak nevezik ezt a mutatót. (16.40) 1,24 volt ez a mutató 2011ben, akkor volt a mélyponton ez a mutató. Ez muta tja meg a legjobban azt, hogy arányaiban mennyi gyermek születik egy családban, átlagosan mennyi gyermek születik. Ez a mutató 20 százalékkal emelkedett az elmúlt években, minden évben egyre magasabb volt 2011 óta, 2012ben is, 2013ban is, és így volt ez 2017ben is. Tehát ha ezt a mutatót látja, ismeri - és én azt gondolom, hogy egyébként ismeri , akkor bizonyára nem mondja azt, hogy a népesedési folyamatok negatív irányba alakulnak, hiszen ez a mutató éppen ennek az ellenkezőjét mutatja. És igen, én azt gondolom, örömteli az, ha bátrabban kötnek házasságot a fiatalok. Az, hogy ma másfélszer többen kötnek házasságot, mint 2010ben, azt hiszem, ez egy pozitív dolog. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy ne becsülném meg ugyanúgy azokat, akik nem a házassá got választják életformaként. Én ezt is demagógiának és csúsztatásnak tartom, ugyanis ugyanúgy jogosultak a családtámogatásokra azok is, akik nem házasságban élnek. Tehát azt kijelenteni, hogy a házasságban élők kimaradnak a családtámogatásokból, ez megint vagy jóindulatú tudatlanság vagy rosszindulatú demagógia, ez a két lehetőség van. Szerintem egyik sem szerencsés, de akkor legalább itt az alkalom, hogy tisztázzuk, hogy aki nem házasságban él, hanem élettársi kapcsolatban nevelnek gyermekeket, ugyanúgy j ogosultak a családtámogatásokra. És akkor még egy pontra térnék ki, a bölcsődeépítésekre. A bölcsődéknél azt mondta, hogy férőhelybővülésre nem volt egyáltalán példa - ezerrel bővült a férőhelyek száma. Szívesen adok én is önnek statisztikákat, ha ezekhez nem tud hozzájutni. Mondom önnek a konkrét adatokat: 2010ben 32 ezer bölcsődei férőhely volt, ma, 2018ban 48 ezer bölcsődei férőhely van. Az első perctől azt mondtuk, hogy 2020ra szeretnénk elérni a 60 ezret a bölcsődei férőhelyeknél. Ezt mondtuk három évvel ezelőtt is, négy évvel ezelőtt is, ezt mondjuk most is. A bölcsődei férőhelyek folyamatosan jönnek létre. Én azt hiszem, hogy a 32 ezerről a 48 ezerre történő ugrás nem ezer, hanem éppen 16 ezer, ennyivel bővült az elmúlt években a bölcsődei férőhely ek száma. És igen, én azt gondolom, hogy kell adni időt az önkormányzatoknak arra, hogy ennek az új feladatnak meg tudjanak felelni. Amikor önök voltak kormányon, akkor nem volt ilyen kötelezettsége az önkormányzatoknak, nem kellett bölcsődét üzemeltetniük , csak akkor, ha 10 ezer fő feletti népessége volt egy adott településnek. Nem írták elő azt, hogy akár már 40, három év alatti gyermekkel rendelkező kistelepülésnek, vagy egy olyan településnek, ahol csak öt gyermek szülei igénylik a bölcsődei elhelyezést , teljesíteni kelljen ezt a kötelezettséget. Ezt a jogszabályt mi módosítottuk, éppen azért, hogy mindenhol, ahol akadálya lenne a munkába állásnak vagy éppen a gyermekvállalásnak az, hogy nincsen bölcsődei férőhely, ott ezt meg tudják adni az önkormányzat ok. 2,5szeresére emeltük a bölcsődék finanszírozását, tehát a költségvetésben 2,5szer annyi áll rendelkezésre a működés finanszírozására, mint korábban. Régen ráfizetéses volt bölcsődét üzemeltetni, ma nem az. Átálltunk az idei évtől a feladatalapú finan szírozásra. És az az igazság, hogy akkor lenne hiteles az, amit ön kritikaként megfogalmaz, amit én egy fair dolognak tartok, hogy nyilván ellenzéki