Országgyűlési Napló - 2018. évi őszi ülésszak
2018. november 13. kedd - 39. szám - A 2019. év II. Rákóczi Ferenc-emlékévvé nyilvánításáról szóló határozati javaslat általános vitája a lezárásig - ELNÖK: - POTÁPI ÁRPÁD JÁNOS, a Miniszterelnökség államtitkára:
1966 fontos, nemzetstratégiaila g és nemzetpolitikailag is fontos kapcsolatokat hoznak létre az elszakított területeken, és nyilvánvalóan az elszakított területek Magyarországgal való kapcsolatában is. Ezért is fontos fenntartanunk azt a kultuszt, azt az emlékezetet, amely II. Rákóczi Fe rencet övezi. Például két éve adtak át a mai Szlovákia területén fekvő Zboróban egy Rákóczi Ferencszobrot, amit egy magyar szobrászművész készített és a magyar kormány finanszírozott. Azt gondolom, hogy az országhatárainkon kívülre is el kell juttatnunk a zokat az üzeneteket és azt a szellemiséget, amelyet az éppen emlékül állítani kívánt történelmi személyiség képvisel. A KDNPfrakció természetesen támogatja a javaslatot, és köszönjük szépen az előterjesztőknek. (Taps.) ELNÖK: Köszönöm szépen. A vezérszóno ki felszólalások végére értünk. Szeretném megkérdezni Potápi államtitkár urat, hogy a kormány képviseletében kíváne most szólni. (Potápi Árpád János jelzésére:) Parancsoljon, öné a szó. (15.30) POTÁPI ÁRPÁD JÁNOS, a Miniszterelnökség államtitkára : Köszön öm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Elnök Úr! A kormány nevében szeretném megköszönni az előterjesztőknek és a vezérszónokoknak az előterjesztést, illetve a felszólalását. Úgy gondolom, hogy a határozati javaslat a célját nagyjából már elérte, hiszen hallottuk itt az Országházban ma délután azokat a felszólalásokat, nyugodtan mondhatom talán fennkölten, hogy veretes beszédeket, amelyek méltóak voltak Rákóczi Ferenc fejedelem emlékéhez. Talán megfontolhatnánk, hogy ne csak az emlékév kap csán váltsunk hasonló hangnemben szót, hanem az év további napjaiban is, amikor más kérdésekről vitatkozunk. Többen is sok mindent elmondtak Rákóczi Ferenc életéről, a szabadságküzdelemről, a szabadságharcról, Rákóczi koráról. Úgy gondolom, az én beszédemn ek szinte a 80 százalékát is kimerítették, én ugyanazokat elismételni nem akarom, de néhány dolgot hadd emeljek ki a kormány részéről. A nagyságos fejedelem politikai hitvallásának, mint ahogy többen ezt megemlítették, három legfontosabb eleme, ami ma előt tünk áll, és talán örök érvényű: a magyar szabadság, a magyar szabadság elérése, az erős Európa megteremtése és a keresztény hit, a keresztény kultúra védelme. Egy olyan korban élt Rákóczi Ferenc, amikor Magyarország léte és nemléte volt a kérdés, amikor M agyarország minden szempontból a tönk szélén állott, amikor kérdéses volt az, hogy az addigi 78 éves (sic!) kultúránkat egyáltalán tovább tudjuke vinni, egyáltalán a magyarságról mint népről, nemzetről a továbbiakban lehete beszélni. Ehhez a lé theznemléthez járult hozzá pozitív módon II. Rákóczi Ferenc, illetve az általa vezetett szabadságharc, amely, ahogy önök is említették, 1703 és 1711 között zajlott. Ennek a szabadságharcnak, szabadságküzdelemnek is volt köszönhető az, hogy beszélhetünk ma gyar nemzetről, beszélhetünk ennek a népnek a további történelméről, beszélhetünk 1848ról, beszélhetünk 1956ról, és beszélhetünk 198990ről, a rendszerváltásról; és nemcsak a magyar nép, Magyarország, a magyar nemzet függetlenné válásáról, hanem KözépE urópa függetlenné válásáról is. Amikor II. Rákóczi Ferencről beszélünk, akkor nemcsak egy nemzeti fejedelemről, a magyar nemzet egyik legkiemelkedőbb történelmi személyiségéről beszélhetünk, hanem ahogy Hiller István alelnök úr fogalmazott, képviselőtársam , az emberről is beszélni kell. Tehát nemcsak erről kell beszélni, hanem arról, hogy középeurópai léptékben is egy kiváló személyiség volt, egy olyan fárosz, aki az akkori életével, munkásságával a többi nemzetnek reményt adott. Reményt adott arra, hogy e ljön az a korszak, amikor ezek a nemzetek függetlenné válhatnak. És igen, megteremtheti a magyar nemzet egysége mellett a középeurópai vagy a Kárpátmedencei nemzetek, nemzetiségek egységét is, mert a magyarok mellett meg tudja szólítani a ruszinokat, meg tudja az akkori