Országgyűlési Napló - 2018. évi őszi ülésszak
2018. november 13. kedd - 39. szám - Egyes kutatás-fejlesztéssel, valamint szakképzéssel összefüggő törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája a lezárásig - ELNÖK: - Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik):
1949 Másfél évvel ezelőtt Bajorországban jártam, a szakképzés fellegvárában. Megkérdeztem tőlük, hogy önöknek mi a bajuk, mondjon már egy dolgot, amivel önök szenvednek. Azt mondják, az, hogy nem akar nálunk di plomás lenni senki, mindenki a szakképzésben akar elhelyezkedni, csakhogy… - Ágnes, és ez az Oktatási bizottság alelnöke volt, a szemünket az önök oktatási rendszerére irányítottuk, hiszen a német gazdaság kihelyezett hadállásai itt vannak Magyarországon, az autóipar. Kérem, ha az önök szakképzése és közoktatási rendszere így folytatja, a gyárak gyártósoraira nem fogjuk tudni rátenni és önök se fogják rátenni a magyar munkavállalókat, mert olyan szinten alulképzettek. És mondhatja miniszter úr, hogy őhozzá csak egy rész tartozik, és mondhatja a szakképzés világa azt is, hogy mi nem tudjuk már megoldani azt, amit a közoktatásban elmulasztottak… (Németh Szilárd István közbeszól.) Németh úr, igen, az alapozó képzés, az írás, olvasás, számolás nagyon fontos. A M agyar Vállalkozók Országos Szövetségének konferenciáján, de Davosban is - ezzel fejezem be - mindig megkérdezik a vállalkozókat, hogy mire figyeljen a politika. Tanítsák meg írni, olvasni, számolni és idegen nyelven és egy élethosszig tanulni a magyar gyer ekeket! - ez a politika fő feladata. ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő asszony. A következő hozzászóló Z. Kárpát Dániel jobbikos képviselő úr. Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik) : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Gyorsan felcsíptettem a mikrofont, mert szerencsére a nnyiféle vélemény hangzik el ebben a vitában, és végre valódi vita kezd kialakulni, hogy fel kell kötnie azt a bizonyost az embernek, ha új érvekkel kíván hozzájárulni. Én épp ezért inkább azokra a területekre szorítkoznék, amelyeket eddig kevéssé érintett ünk. Említettem kétperces felszólalásban egy, a munkaerőhiány kezelését valamilyen útonmódon szolgálni szándékozó kormánypárti javaslatcsomagnak az értékelését, és ezzel kapcsolatban el kell hogy mondjuk, a szakképzés érdemi átalakítása nélkül lényegében elképzelhetetlen az, hogy a demográfiai alapú munkaerőhiányból kialakuló problémákra reagálni tudjon az ország. Nem kell ehhez szakközgazdásznak lenni feltétlenül. Tehát az utóbbi egy évre visszagondolva - most csak itt a gondolataim között zongorázva - a Balaton partján szakács és pincér tekintetében nemcsak a több százezres, de akár a milliós bérek merültek fel. Az egészségügy munkaerőhiánya mindenki előtt ismeretes, most például az is, hogy a már kiemeltebbnek számító helyeken, mint ami a Honvédkórháznak a Podmaniczky utca felől elhelyezkedő sürgősségi intézménye, még ott is radiológushiányról számolnak be, és felmerült a hírekben az, hogy adott esetben a sürgősségi szolgáltatást nem tudja majd ellátni ez a központ, hiszen szeptembertől a hírek szerint ni ncsen megfelelő számú radiológusa. Azt is el kell hogy mondjuk, ha valaki egy vízvezetékszerelőt szeretne hívni, akkor szintén találkozik hasonló jelenségekkel, ahogy a BKK is minden kreatív eszközt megragad annak érdekében, hogy buszsofőrökre tegyen szer t és kiképezze őket. Nyilvánvaló módon nem lehet a szakképzés feladata minden ilyen lyukat betömködni és minden hiányterületet megoldani, de az egészen biztos, hogy mellbevágó, amikor szembesülünk azzal, hogy a pályakezdő fiatalok 60 százaléka esetén igaz, hogy magasabb szakképzettségre kívántak szert tenni, és tehetnének szert egy jobb rendszerben, és még a munkaerőpiac is nyitott lenne az ő felszívásukra. Tehát még egyszer szeretném kormánypárti képviselőtársaim figyelmébe ajánlani a 150200 ezer közötti adatot, amit kormánypárti szakemberek és ellenzéki szakemberek is vallanak, hogy ekkora munkaerőtömeget azonnal fel tudna szívni a magyar gazdaság és fel is akarna. Éppen ezért mondtuk, az, hogy bizonyos expókra, bemutatókra vagy kiállításokra önök szerint tódulnak a diákok, ez nem szakmai érv, ez nem szakmai kategória. Ez egy percepció, ez egy érzés, egy benyomás, ami természetesen lehet pozitív sok mindenki életében, de szakmai érvként ne adják már el.