Országgyűlési Napló - 2018. évi őszi ülésszak
2018. november 12. hétfő - 38. szám - A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 2017. évi egységes költségvetésének végre-hajtásáról szóló törvényjavaslathoz benyújtott bizottsági jelentés vitája - ELNÖK: - DR. VARGA-DAMM ANDREA (Jobbik):
1833 Kulturális bizottságnak vagyok tagja és nem a Költségvetésinek, de a K ulturális bizottság is megtárgyalta ezt az előterjesztést, és a Kulturális bizottságban folytatta le a részletes vitának egy részét. A részletes vitában ott volt elnök asszony, ott volt gazdasági igazgató asszony, és nagyon sok kérdést tettünk fel, és erre meg is kaptuk a válaszokat. A Költségvetési bizottsági ülésen történtekről pedig én tájékoztatást kértem képviselőtársaimtól a frakcióban, hogy mi is történt ennek a napirendnek a vitájában. Én azt a tájékoztatást kaptam, hogy ezeket a kérdéseket, amelyek et ma itt a bizottsági jelentések vitájában VargaDamm Andrea feltett, ezeket feltette ott a bizottsági ülésen is a részletes vitában, majd elment. Ezt követően, ettől függetlenül, hogy nem vett tovább részt a bizottsági ülésen, részletes, tételes, pontos választ kapott az ott feltett kérdéseire. Én azt szeretném kérni, hogy ha valaki valamit komolyan kérdez, akkor olvassa el vagy vegye észre, hogy válaszoltak neki. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a Fidesz soraiból.) ELNÖK: Köszönjük, képviselő asszony. Most VargaDamm Andrea képviselő asszony jelezte, hogy hozzá kíván szólni. Öné a szó, képviselő asszony. DR. VARGADAMM ANDREA (Jobbik) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tekintettel arra, hogy Dunai Mónika képviselő asszony úgy é rezte, hogy meg kell engem szólítania, tájékoztatom, hogy a bizottsági ülés azon részén, amelyen a kérdések elhangoztak és a válaszok is, jelen voltam. Attól, hogy néhány képviselőtársam rosszul emlékszik, az nem jelenti azt, hogy az még igaz is. Egyébirán t jelezni kívánom, hogy attól, hogy esetleg valaki egy bizottsági ülésen azért nem vesz részt, mert egyébként a Honvédelmi bizottságba kellett átmenni, mert ott volt feladat - tehát én sokszor paralel szoktam kéthárom bizottságot vinni, egyszerűen azért, hogy mindenütt a feladatainkat el tudjuk látni , nem jelenti azt, hogy érdemben a kérdésekkel nem foglalkozunk, és azt sem jelenti, hogy mi a plenáris ülésen ne a valóságról beszélnénk. Képviselő asszonynak elmondanám, hogy ehhez képest számtalan egyéb ké rdést tettünk fel a hatóság képviselőinek, és volt, amelyre választ is kaptunk. Amelyeket jelen ülésen felvetettem, arra nem kaptunk érdemi válaszokat, illetőleg, amint ismertettem, olyan válaszokat kaptunk, amelyeket pedig nem lehet elfogadni, legalábbis ellenzéki képviselőként semmiképpen. Ezért tehát nagy tisztelettel nemcsak képviselőtársnőmet, hanem a többieket is kérem, vegyék tudomásul, hogy amíg nekünk jogunk van beszélni, beszélni is fogunk, amíg jogunk és alapunk van kritizálni, fogunk is kritizál ni, mert ez a dolgunk és minket ezért küldtek ide. Ha ellenkező oldalon ülnénk, állnánk, és mi lennénk a kormányzó párt, akkor önök nem így, ötször így kritizálnának, hiszen mi ismerjük a 2010 előtti ellenzéki tevékenységüket, amikor is gyakorlatilag csak abba nem kötöttek bele, ami nem jött szembe. Tehát tessenek elfogadni az elkövetkező három és fél évre is, hogy mindig, ami kritizálható, kritizálni is fogjuk, mert egy célunk van: nem az, hogy a kormányzatot földbe döngöljük, hanem az, hogy a dolgok jól f olyjanak. De ha még nekem van 1 perc 53 másodpercem, akkor még egyet el szeretnék mondani. Naponta négyszerötször hallom azt, hogy a szocialista kormányok alatt mit csináltak rosszul. Én egyet szeretnék mondani, és emlékeztetni: azt tetszettek mondani 201 0 előtt, hogy önök jól fognak kormányozni. Nem azt mondták, hogy jobban fognak kormányozni, mint a szocialisták, hanem hogy jól. Ez azt jelenti, hogy abszolút értékben jól fognak kormányozni. Tehát nagyon kérem önöket, egy kérdésre a válaszuk ne úgy kezdőd jön, hogy bezzeg a szocik vagy liberálisok mit csináltak, mert senkit nem érdekel, legalábbis a mi oldalunkon semmiképpen nem érdekel. (Csárdi Antal tapsol.) Mi azt várjuk el, hogy önök mindent jól csináljanak, mert ezt hitették el a társadalommal. Nemcsak ennek a kérdésnek a kapcsán, hanem számtalan más ügyben ezt mindig, mindig el fogjuk mondani, önök mindig, mindig azt fogják mondani, hogy önök mindent tökéletesen csinálnak, csak majd azt nézzük meg, hogy a társadalom ezt hogy viseli. Köszönöm szépen. (T aps az ellenzéki padsorokból.)