Országgyűlési Napló - 2018. évi őszi ülésszak
2018. szeptember 18. kedd - 23. szám - Az EUROFISH Nemzetközi Szervezetet létrehozó Megállapodás kihirdetéséről szóló törvényjavaslat általános vitája a lezárásig - ELNÖK: - MAGYAR ZOLTÁN (Jobbik):
184 Hallottuk azokat a brutális különbségeket, ami az európai átlag halfogyasztás és a magyar között található. Ha minden évben képesek lennénk csak egy kilogrammal éves átlagban növelni a magyarok halfogyasztását, akkor is 18 évbe kerülne, míg utolérnénk az európai átlagot. Ezt különösen azért szomorú magyar képviselőként elmondani, mert nem innen indultunk. Tehát ha megnézzük akár a kétszáz évvel ezelőtti beszámolókat vagy a még korábbiak at, az átlag magyar ember fehérjebevitelét döntő részben egyébként a tojás és a tej mellett éppen a hal adta, tehát igenis megvannak azok a népi receptek és egyáltalán szokás is, amire alapozva talán képesek lennénk ezt az alacsony, 6 kilogramm/éves halfog yasztást feltornászni. Ennek valóban pozitív első lépcsője lehet az áfacsökkentés, de ennél sokkalsokkal több kell. Csak gondoljunk bele abba, hogy például egy átlagos halásztelepülés a Duna vagy a Tisza partján ha kifogott annak idején egy nagyméretű tok ot, abban annyi ikrát talált, azaz annyi kaviáralapanyagot talált, ami az éves adóbevételét fedezte. És akkor még nem beszéltünk arról, hogy ezek gyakran 456 mázsás halak voltak, tehát felért egy komoly disznóvágássorozattal a falu életében, ha mondjuk , egy ilyen tokot kifogtak, és igenis múlik ez a magyar kormányon is, hiszen lehetőség lenne nemzetközi tárgyalásokba kezdeni a tekintetben, hogy mondjuk, a Vaskaput mikor leszünk képesek átalakíttatni olyan formában, hogy ezek a tokfélék újra képesek legy enek felúszni a tengerből, a Feketetengerből, és képesek legyenek a Tiszaháton vagy éppen a Szigetközben ikrázni, és ezáltal újra minőségi életet és lehetőséget vinni ezekbe a folyókba. Szintén sokat kell beszélnünk a magyar halról már csak azért is, mert a tengerek gyakorlatilag kiürültek, és ott is most már a különböző ketreces tartási technológiák biztosítják azt a halmennyiséget, amit megtalálunk, de hát minket ez nem vigasztal. Sokkal jobb lenne, ha a behozott tengeri hal konkurenciájaként egyre inkáb b érdemben megjelenhetne a magyar hal a táplálkozásunkban. Szintén elhangzott az invazív fajok helyzete. Én sem győzöm aláhúzni azt, hogy túl a horgászok helyzetén és aggodalmain, micsoda természetkárosítást okoz az a rengeteg invazív faj, ami megjelent, é s már nyilván a szárazföldön is szembetűnő, de a vizeinkben fokozottan, a halak, a puhatestűek, a rákfélék, de most már a kétéltűek tekintetében is. És itt, a halaknál tudunk a leginkább legcélravezetően fellépni, pontosan a halászat ilyen jellegű használa ta mellett, aminek aztán persze kereskedelmi haszna is lehetne, természetesen. De itt legfőképpen, hangsúlyozom, az invazív fajok visszaszorítására szeretnénk felhívni a figyelmet, vagy akár ikrázóhelyek létrehozatalára, megteremtésére is. Nagyon sokszor e lég annyi, hogy egy természetes vízhez hozzákapcsoljunk egy korábban leválasztott holtágat, és már képesek vagyunk a térség halainak olyan ikrázóhelyet teremteni, amely aztán egy önfenntartó rendszerbe csap át. Rengeteg jó tanulmány és szakdolgozat témája ez, érdemes innen is meríteni. És ha már halfogyasztás, azt sem szabad elhallgatni, hogy azért sokat változtak a XXI. századi igények is. Tehát ma már nem azt a kort éljük, amikor valaki bemegy egy nagy bevásárlóközpontba, és jellemzően szívesen vásá rol élő halat. Tudom, hogy itt a jogszabályi lehetőségek is jelentősen szűkültek, és ez így is van rendjén, mert ahogy mondtam, változtak az igények. Tehát igenis az ma már teljesen evidens egy átlag háziasszonynak, hogy ha bemegy egyegy ilyen kereskedelm i lánchoz, akkor ott megkapja a feldolgozott, előkészített magyar halat, olyan filé formájában akár, hogy egy konkrét példát mondjak, amely nem tartalmaz szálkát, vagy olyan elődolgozott formában, amit sajnos a tengeri halaknál megkapunk - mondjuk, például a konzervet hadd mondjam vagy a pasztát, kenyérre kenhető pasztát példaképpen , és a magyar halaknál nem nagyon. Talán egy győri próbálkozás van, ami előremutató, de sokkal inkább állami forrásokkal kellene támogatni, és az élelmiszeripar más területeihe z hasonlóan itt is arra hívnám fel a figyelmet, hogy adjunk lehetőséget arra, hogy a kis és közepes, magyar tulajdonú élelmiszerfeldolgozó üzemek ki tudják bontani a szárnyaikat, és igenis magyar halalapanyagból XXI. századi értelemben is értelmezhető éle lmiszereket, előkészített alapanyagokat tudjanak gyártani.
