Országgyűlési Napló - 2018. évi őszi ülésszak
2018. november 12. hétfő - 38. szám - Egyes törvényeknek a nyugdíjasok helyzetének javítását célzó módosításáról szóló törvényjavaslat tárgysorozatba-vételi kérelmének tárgyalása - DR. VARGA-DAMM ANDREA (Jobbik): - ELNÖK: - ARATÓ GERGELY (DK):
1826 DR. VARGADAMM ANDREA (Jobbik) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A Hohn Krisztina képviselőtársunk által előterjesztett jogszabá lytervezet indokolt, és a méltányos, igazságos elosztás elveivel teljes mértékben egyezik. Magyarországon rendkívül komoly probléma nemcsak az, hogy nagyon sok honfitársunk él nyugdíjasként nagyon alacsony jövedelemből, de komoly probléma a nyugdíjak széls őségessége, azaz az, hogy nagyon sokan élnek nagyon csekély nyugdíjból, és egyre többen élnek olyan összegekből, amely nem szimplán a létfenntartást szolgálja, hanem bőségesen teremt felhalmozásra is. A nyugdíj 90 éves intézmény. Az USAban, ahol először b evezették, az volt a célja, hogy az öregkori éhezést megpróbálják elkerülni. Akkor a várható élettartam felett két évvel határozták meg azt az időpontot, amikortól lehetett nyújtani. Természetesen ekkor senki nem fizetett nyugdíjjárulékot, de az állam érzé kelte, hogy az idősek sokszor éhen halnak és nem egyéb betegségekben halnak meg. Viszont 1936 óta nyugdíjbiztosítás és nyugdíjjárulékok vannak. Ezáltal mindazok, akik nyugdíjat kapnak, az aktív korukban megszerzik a befizetéseikkel nemcsak a jogot, hanem a mértéket is. Évente 3100 milliárd forintot fizet a kormány nyugdíjakra. Ugyan 2000 milliárdot fizetnek be az aktív dolgozók nyugdíjjárulék formájában, de ne felejtsük el azt, hogy a nyugdíjasok nyugdíja átlagosan 130 500 forint. Ennek jelentős részét bizo ny már adott hónapban a költségvetésbe áfa formájában befizetik. A nyugdíjasok áfabefizetései a vásárlásaikkal évente 1100 milliárd forint, ami azt jelenti, hogy a nyugdíjkassza nem deficites. A nyugdíjakat megtermelik az aktívak, és megtermelik maguk a ny ugdíjasok a vásárlásaikkal. Nagyon kérem az összes képviselőtársamat, hogy ezt a javaslatot támogassák, vagy ha nem tudják, üljön össze a hét párt, és találják ki azt, hogy azt a célt miként lehet elérni, amely ezzel a törvénnyel elérni kívánt volt. Köszön öm szépen. (Taps a Jobbik padsoraiban.) ELNÖK: Köszönjük, képviselő asszony. Most megadom a szót Arató Gergely képviselő úrnak, a DK részéről. ARATÓ GERGELY (DK) : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Ez a javaslat és az, hogy tárgyaljunk ró la, mindenképp indokolt. Ugyanakkor muszáj vagyok jelezni, hogy ez tulajdonképpen csak a jéghegy csúcsa, hiszen egyrészt a nyugdíjrendszernek olyan alapvető problémái vannak, ahol a legkisebb nyugdíj persze nem a legnagyobb probléma - bocsánat ezért a furc sa mondatképzésért , hiszen nem egyszerűen csak a legalacsonyabb nyugdíjasok vannak méltatlan helyzetben, hanem sok százezer nyugdíjasnak alacsony a nyugdíja. Ráadásul ezek a nyugdíjak valójában nem őrzik meg az értéküket, szemben a kormányzati fogadkozás okkal, hiszen annak a fogyasztásnak, amit a nyugdíjasok fogyasztanak, annak egészen más inflációs számai vannak, mint annak a nagy inflációs számnak, aminek alapján önök dolgoznak. Ezek az emberek egyre nehezebb helyzetben vannak, fokozatosan leszakad a ny ugdíjuk, és akkor nem is beszélünk arról, hogy a bérekhez képest hogyan szakadnak le a nyugdíjak az elmúlt években. Nő az a szakadék, amely főleg a régebben nyugdíjba vonultak nyugdíja és a dolgozók bére között van. Más oldalról pedig a szociális ellátások nál is ez csak egy tüneti, felszíni kezelés, hiszen az egész szociális ellátórendszert önök szétverték, az önkormányzatokra tolták a feladatok döntő részét, nem biztosítanak hozzá forrásokat. Próbálok kulturáltan fogalmazni, mondjuk így, hogy egy álomvilág ot festenek itt elénk, ahol boldog közmunkások rohangálnak és készülnek vissza a munkaerőpiacra, miközben tudjuk, hogy a közmunka az esetek döntő részében olyan zsákutca, amely sem a tisztességes megélhetést, sem a munkaerőpiacra való visszatérést nem tesz i lehetővé. Mi tehát azt mondjuk, hogy ennél sokkal többre van szükség, egy alapvető nyugdíjreformra és alapvető szociális reformra, a szociális rendszer újjáépítésére, sok szempontból új alapokon való