Országgyűlési Napló - 2018. évi őszi ülésszak
2018. november 12. hétfő - 38. szám - Egyes törvényeknek a nyugdíjasok helyzetének javítását célzó módosításáról szóló törvényjavaslat tárgysorozatba-vételi kérelmének tárgyalása - HOHN KRISZTINA (LMP):
1824 Köszönjük, képviselő úr. Megkérdezem Csárdi Antal képviselőt, kíváne hozzászólni az elhangzottakhoz. Látszik, hogy igen. Öné a szó, képviselő úr. CSÁRDI ANTAL (LMP) : Köszönöm szépen, elnök úr, a szót. Nagyon szerettem volna kormánypárti képviselőtársaimma l legalább vitába keveredni. Azt gondolom, hogy nagyon fontos, és én nem vagyok Korózs képviselőtársammal teljesen azonos platformon a véleményét illetően, egy dologban biztos vagyok, és azt is tudom, hogy ebben mi tökéletesen egyetértünk: megoldást kell t alálni. Higgye el, tisztelt képviselőtársam, higgyék el, kedves képviselőtársaim, hogy az áldozatokat, akiknek a lakhatása, akiknek az élete ma egy pengeélen táncol, marhára nem érdekli, hogy ki mit tett, mit nem tett eddig, mit tehetett volna. Egyébként h ozzáteszem, hogy már az előző törvényjavaslat tárgysorozatbavételi vitájában is elhangzott, hogy itt az állami felelősségvállalást gyakorlatilag nem cáfolja és nem tudja cáfolni senki. És teljesen mindegy, hogy ki volt a miniszterelnök ebben a kérdéskörbe n, ebben a kontextusban, mert a felelősség továbbmegy, és azt gondolom, hogy ezért aztán itt a magyar törvényhozásban kutya kötelességünk, hogy megoldást találjunk ezeknek az embereknek a problémáira. Csöndesen jegyzem meg, és szeretném felhívni elsősorban kormánypárti képviselőtársaim figyelmét, hogy szeptember 20a óta új időszámítás van a devizahitelek kérdésében. Mert szeptember 20án az Európai Bíróság hozott egy olyan előremutató döntést, amelyben leírta, hogy hogyan kellett volna kinéznie minden devi zahitelszerződésnek. És hogyha képviselőtársaim láttak devizahitelszerződést, akkor pontosan tudják, hogy ebben az országban nem volt egyetlenegy olyan szerződés sem, amelyik megfelelt volna az Európai Bíróság indoklásában leírt feltételeknek. Ezért kére m tisztelt képviselőtársaimat, támogassák a törvényjavaslatot. Köszönöm szépen. (Taps az LMP soraiból.) ELNÖK: Köszönjük, képviselő úr. A döntésre a holnapi ülésnapon kerül sor. Egyes törvényeknek a nyugdíjasok helyzetének jav ítását célzó módosításáról szóló törvényjavaslat tárgysorozatbavételi kérelmének tárgyalása Tisztelt Országgyűlés! Az LMP képviselőcsoportja indítványozta, hogy az Országgyűlés döntsön az egyes törvényeknek a nyugdíjasok helyzetének javítását célzó módosí tásáról szóló T/1158. számú törvényjavaslat tárgysorozatba vételéről. A tárgysorozatba vételt a Népjóléti bizottság utasította el. Elsőként megadom a szót az előterjesztőnek, Hohn Krisztina képviselő asszonynak, ötperces időkeretben. HOHN KRISZTINA (LMP) : Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A mindenkori öregséginyugdíjminimum emeléséért próbáltam törvényjavaslatot benyújtani, amelyet sajnos a bizottság elutasított. Miért fontos az öregséginyugdíjminimum emelése? Ugye, mint azt önök bi zonyára tudják, 2008 óta nem emelkedett ez az összeg, ez azóta 28 500 forint. Még az inflációt sem követte, bár az azt megelőző években ez mindig adott volt. Tehát az inflációemelés mindig rá volt emelve, mostanában sajnos az elmúlt tíz évben ez nem történ t meg. Igazából mi a nyugdíjminimum? Eredetileg azért hozták létre, hogy ennél kevesebbet ne kaphasson senki teljes nyugdíjat, mint 28 500 forintot. Ez lehet az alja.