Országgyűlési Napló - 2018. évi őszi ülésszak
2018. november 12. hétfő - 38. szám - Kilakoltatási és lakhatási válság felszámolását előkészítő eseti bizottság létre-hozásáról szóló határozati javaslat tárgysorozatba-vételi kérelmének tárgyalása - ELNÖK: - NACSA LŐRINC (KDNP):
1818 lakoltatnak ki ma Magyarországon. Tehát ezres nagyságrendben van azoknak a családoknak, illetve személyeknek a száma, akiket a májusi moratórium óta kilakoltattak. Ugyanakkor az is látszik, hogy az elmúlt 78 évben a kormányzati próbálkozások mindegyike kudarcos lett. Itt van az ócsai program, számtalanszor hoztuk ide, az Országgyűlés elé. 80 darab lakást építettek meg kinn a pusztában. Csak szeretném megjegyezni a jegyzőkönyv számára azt is, hogy szó nincs arról, hogy ez Ócsán lenne. Ez kint van valahol, Szibériával valami határos területen, és teljesen alkalmatlan arra, hogy emberek ilyen kö rülmények között éljenek. Ugyanilyen kudarcos volt a Nemzeti Eszközkezelő, hiszen 36 ezer családnak vették át a jogosultságát és bérlőként bennmaradhattak, viszont nem kaptak több finanszírozást újabb és újabb lakások állami tulajdonba való vétele mellett. Következésképpen egyetlenegy családot nem tudnak pluszban megmenteni, és ugyanilyen kudarcos volt az öncsőd intézménye, hiszen a két kezemen meg lehet lassan számolni, hogy hány családnak tudtak segíteni. Itt is elmondtuk annak idején, senkinek nem volt j ó a beterjesztett törvénytervezet, nem volt jó a pénzintézeteknek, nem volt jó a családoknak, nem volt jó a települési önkormányzatoknak, és csak emlékeztetni szeretném képviselőtársaimat, hogy két olyan támogatási forma is volt, amely segítette a bajba ju tott családokat, ez volt a lakhatási támogatás és az adósságkezelési szolgáltatás, néhány éve ennek is vége van. Köszönöm szépen. Természetesen az előterjesztést támogatni fogjuk. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és a DK soraiban.) ELNÖK: Köszönjük, képvisel ő úr. Most megadom a szót Nacsa Lőrinc képviselő úrnak, a KDNP részéről. NACSA LŐRINC (KDNP) : Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Mi álságosnak tartjuk ezt a Gyurcsánypárti javaslatot, amikor éppen az ön frakcióvezetője és főnöke, Gyurcsány Ferenc kormányzása alatt került kilátástalan helyzetbe több százezer magyar család. Az önök kormányra jutása után erősen leépítették a családtámogatási rendszert, és megnehezítették a gyermeket nevelő családok életét. Egyáltalán nem foglalkoztak a családok eladósodásával, és semmilyen támogatást nem adtak nekik. Ha önökön múlt volna, a mai napig fizethetnék az elszabadult törlesztőrészleteket. A baloldali kormány volt az is, amelyik az otthonteremtési rendszer jelentős felszámolásával belekényszerítette a m agyarokat a devizahitelek felvételébe. 20022010 között a lakossági devizahitelek összege a 140szeresére emelkedett. Eltörölték az állami támogatású kölcsönöket, és eltörölték az otthonteremtési adókedvezményeket is. Ha az ellenzéken, vagyis önökön múlna, ma sem lenne otthonteremtési program, hiszen az első perctől támadják a családi otthonteremtési kedvezményt, és nem is szavazták meg. Ezzel szemben a FideszKDNPkormány 2010 óta intézkedések sorozatát hozta a bajba jutott családokért. Létrehoztuk az árfo lyamgátat, elszámoltattuk a bankokat, forintosítottuk a devizahiteleket, bevezettük a magáncsőd intézményét, lezártuk a devizahitelekbe hajszolás korszakát, és elindítottuk az otthonteremtési programot. A végrehajtási eljárásokat illetően is számos, az adó sokat kedvezően érintő intézkedés bevezetésére került sor. Bizonyára ön is tudja, hogy ugyancsak kormánypárti javaslatra tavaly meghosszabbítottuk a kilakoltatási moratóriumot, ez korábban december 1jétől március 1jéig terjedő időszakra vonatkozott, ám a z általunk benyújtott és elfogadott törvénymódosítás után pedig már november 15től április 30ig él magánszemélyek esetében. Ez az időszak három nap múlva kezdődik.