Országgyűlési Napló - 2018. évi őszi ülésszak
2018. november 12. hétfő - 38. szám - Napirend előtti felszólalások: - ELNÖK: - HOHN KRISZTINA (LMP):
1739 összevont ágazati pótlékot egyaránt. De ez ’12 és ’18 között, hat év alatt 65 százalékot jelent, tisztelt képviselő úr. Önök viszont csak azt mutatták be, hogy hogyan lehet csökkenteni a szociális szférában dolgozók fizetését. Azt is elmondanám önnek, hogy azt a politikát, amit a kormány folytatott a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatásával k apcsolatban, a számok igazolták. Hiszen amíg 2010ben 18 százalék volt a megváltozott munkaképességűek között azok aránya, akik dolgozni tudtak, akiknek munkahelye volt, akik nem valamilyen állami segítségből, nem segélyből, hanem a saját fizetésükből, saj át munkájuk eredményéből tudták eltartani magukat, nos, több mint kétszeresére, 18 százalékról 40 százalékra emelkedett a mi időszakunkban. Azok száma, akik így foglalkoztatottak, a 2012ben bevezetett rehabilitációs kártyán nyújtott járulékkedvezményekkel , 5574ről 37 245re nőtt. Azoknak a munkáltatóknak a száma, akik ilyen járulékkedvezményt igénybe vesznek, 3217ről 9125re nőtt. Az erre a célra, a rehabilitációs foglalkoztatásra fordítandó költségvetési keret 8 milliárd forinttal, 23 százalékkal emelke dett az elmúlt években. Mi így kívántuk a megváltozott munkaképességűek számára is a tisztes megélhetés lehetőségét biztosítani. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.) ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. „Mikorra várható a modern (magyar) falvak program közzététele?” címmel az LMP képviselőcsoportjából Hohn Krisztina képviselő asszony jelentkezett napirend előtti felszólalásra. Parancsoljon, képviselő asszony, öné a szó. HOHN KRISZTINA (LMP) : Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Orbán Viktor mini szterelnök az országgyűlési választások előtt levélben kereste meg a kistelepülési polgármestereket, amelyben tájékoztatta őket a „Modern falvak” vagy azóta „Magyar falvaknak” átnevezett programról. A program fő célja a kistelepülések megerősítése és lakói k megtartása, mert Magyarország Kormánya számára különösen fontosak az aprófalvak és kistelepülések - olvasható a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége által a folyamatok meggyorsítása érdekében szakértők, önkormányzati szövetségek, szervezetek bev onásával létrehozott munkacsoport anyagában, amely elérhető mindenki számára az interneten. (13.40) Remélem, hogy az ott leírtak alapját képezik majd ennek a programnak. A kormany.hu portálon ezzel kapcsolatban ez év júliusában született az utolsó bejegy zés: „Hazánk legnagyobb térség- és vidékfejlesztési projektje lehet a „Modern falvak és kisvárosok” program, amelynek alapkoncepciója várhatóan az év végéig a kormány elé kerül, s amelynek elkészítését széles szakmai konzultáció előzi meg.” Több kistelepül ési polgármester kért meg arra, hogy kérdezzem meg az illetékeseket, a program ebben az évben a tisztelt Ház elé kerüle majd, valamint aggodalmuknak adtak hangot azzal kapcsolatban, hogy vajon a kisvárosok elviszike előlük a forrásokat. Tény, hogy ez a p rogram úgy kell a magyar falvaknak, mint egy falat kenyér, hiszen 2014 óta a LEADERprogram volta talán az egyetlen, amely igazán a kisfalvaknak szóló lehetőségeket nyújtott, de sajnos a rendelkezésre álló forrás, ami a LEADERprogramokat illeti, meglehető sen csekély. Bizonyára sokan ismerik önök közül az úgynevezett területi operatív programokat, amelyet egy volt polgármestertársam „stop”nak nevezett át TOP helyett. Nos, ennek a programnak olyan magas szintű városi lejtése van, hogy a kistelepülések - és itt leginkább az 500 fő alatti településekre gondolok, amelyek száma több mint ezer - labdába se rúgnak, hiszen képtelenek megfelelni a feltételeknek. Pedig amikor zajlottak az egyeztető tárgyalások, és a megyei önkormányzat egyik termében az országgyűlési képviselőinkkel együtt vitathattuk meg az elképzeléseinket, nagy reménnyel vártuk, hogy a rengeteg igényből majd melyek tudnak megvalósulni. Nos, tisztelt képviselőtársaim, azért sok polgármester csalódott volt.