Országgyűlési Napló - 2018. évi őszi ülésszak
2018. november 5. hétfő - 37. szám - Dr. Staudt Gábor (Jobbik) - a belügyminiszternek - „Azután sem érzi úgy a Kormány, hogy fel kellene lépni az igazságszolgáltatás függetlenségének védelmében, hogy az Európai Bírói Egyesület felügyeleti eljárást kezdeményezett az OBH és az OBT között ... - ELNÖK: - DR. STAUDT GÁBOR (Jobbik):
1679 Jászkisér belterületén futó harmadik, 3,1 kilométer hosszú szakasz korsze rűsítése is. Ezek szintén 2019ben valósulhatnak meg. Mindezeken túl felújítjuk még a 32. számú, HatvanSzolnok közötti főút JászfényszaruJászberény közötti szakaszát is 14,3 kilométer hosszúságban. Ez a beruházás várhatóan szintén befejeződik 2019ben. A jövőbeni beruházások közül pedig mindenképpen érdemes kiemelni a jászberényi elkerülő út előkészítés alatt álló fejlesztését is. A folyamatos beruházásokkal a kormány a Jászságban és az ország más részein is tovább javítja az emberek életminőségét, a közu tak szolgáltatási színvonalát és a közlekedés biztonságát. Köszönöm a figyelmét. (Taps a kormánypárti padsorokban.) Dr. Staudt Gábor (Jobbik) - a belügyminiszternek - „Azután sem érzi úgy a Kormány, hogy fel kellene lépni az igazságszolgáltatás függetlenségének védelmében, hogy az Európai Bírói Egyesület felügyeleti eljárást kezdeményezett az OBH és az OBT között kialakult helyzet kivizsgálására?” címmel ELNÖK: Köszönöm szépen államtitkár úr válaszát. Tisztelt Országgyűlés! St audt Gábor, a Jobbik képviselője, kérdést kíván feltenni a belügyminiszterhez: „Azután sem érzi úgy a Kormány, hogy fel kellene lépni az igazságszolgáltatás függetlenségének védelmében, hogy az Európai Bírói Egyesület felügyeleti eljárást kezdeményezett az OBH és az OBT között kialakult helyzet kivizsgálására?” címmel. A kérdés megválaszolásával miniszterelnök úr a téma szerint feladat- és hatáskörrel rendelkező Trócsányi László igazságügyi miniszter urat bízta meg. A kérdésre miniszter úr felkérésére Völne r Pál államtitkár úr válaszol. Képviselő úr, öné a szó. DR. STAUDT GÁBOR (Jobbik) : Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Többször felvetettem az Országgyűlésben és többször vitatkoztunk arról, hogy a kormánynak vane felelőssége, illetve vane teendője a kialakult helyzetben, a bíróságok függetlenségét veszélyeztető helyzetben. Államtitkár úr korábban azt mondta, hogy nincs, én továbbra is fenntartom, hogy a sarkalatos törvények kezdeményezési jogán keresztül a kormánynak igenis van felelősség e, hogy a bíróságok törvényes működését biztosítsa. (13.10) Azt láthattuk, hogy akárhány kritika is érkezett az Országos Bírósági Hivatal és elnökének, Handó Tündének a tevékenysége kapcsán, önök nem érezték úgy, hogy be kellene avatkozni, vagy az Ország gyűlés elé akár egy törvénymódosítást be kellene hozniuk. Kiderült, gyakorlatilag az utóbbi idők is megerősítették, hogy Handó Tünde egyszemélyes döntései kontroll nélkül vannak, és ezt nem csak mi mondjuk. Gyakorlatilag ott tartunk, hogy az Országos Bírói Tanács - amely a kontrollt kellene hogy gyakorolja - ellehetetlenítésére törekszenek, és azt látjuk, hogy tagjait egyesével vadásszák le, minősítik hazaárulónak, vagy éppen a legutóbbi időben már Sorosügynöknek is, miközben Handó Tünde évek óta egyetlen érdemi választ sem adott az ellenzéki képviselőknek az Igazságügyi bizottság ülésén. Integritási szabályzatát az Alkotmánybíróság elkaszálta, így bírók egyes csoportja Strasbourghoz is fordult. A legutóbbi sajtóhírek szerint az Európai Bírói Egyesület is e ljárást indított az ügyben, és a