Országgyűlési Napló - 2018. évi őszi ülésszak
2018. november 5. hétfő - 37. szám - Tordai Bence (Párbeszéd) - a pénzügyminiszternek - „A kormány visszavonja a kafetéria adókedvezményének megszüntetését a szakszervezeti tiltakozások hatására?” címmel - ELNÖK: - TÁLLAI ANDRÁS pénzügyminisztériumi államtitkár:
1677 iskolakezdési juttatás, a helyi bérlet, a lakhatási támogatás, a nyugdíj- és egészségpénztári munkáltatói befizetés vagy a diákhiteltörlesztés munkáltatói átvállalása idén még kedvezményesen, jö vőre azonban már bérjövedelem módjára adóznak. Ez egyértelműen adóemelés. (13.00) Ezért is hirdettek „Nem kérünk az adóemelésből” címmel demonstrációt a szakszervezetek a holnapi napra. A Párbeszéd is elfogadhatatlannak tartja az újabb megszorítást, a ka fetéria kicsinálását, és támogatjuk a szakszervezeti demonstrációt. A ma még a kafetéria keretében juttatásokat jövőre nem fogják megkapni a dolgozók, mert ha ez esetleg be is épül a bérükbe, akkor az adók és járulékok levonása után úgy is rosszabbul fogna k járni. Az egyik szakszervezet számításai szerint a tagjaik éves átlagban 400 ezer forintot buknak ezen. A kormány korábban arra hivatkozott, hogy ezzel kívánják csökkenteni az adóadminisztrációt. Ennek az érvnek annyi értelme van, mintha azzal indokolnák a szomjazónak, hogy nem adnak neki vizet, mert meg akarják védeni attól, hogy leöntse magát. Amelyik munkáltató már most sem akar kafetériával foglalkozni, az nem bajlódik vele, de önök kétmillió magyar dolgozótól veszik el azt az éves szinten tíz- és szá zezer forintokra tehető kedvezményt, amit eddig megkaptak. Ha a kormány arra spekulál, hogy ettől több bevétele lesz a költségvetésnek, az rossz irány. Ezek csak elméleti pluszbevételek, ugyanis egyáltalán nem biztos, hogy a megszüntetett juttatások beépül nek a bérekbe. Mi értelme tehát a kafetéria kedvezményes adóztatását eltörölni? Vagy tényleg csak a megszorító politika iránti vonzalom mozgatja a Fideszkormányt? Köszönöm válaszát. (Taps a DK és a Párbeszéd soraiban.) ELNÖK: Tállai államtitkár úr, paranc soljon! TÁLLAI ANDRÁS pénzügyminisztériumi államtitkár : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Szeretném először is leszögezni, hogy semmilyen megszorító politikáról és intézkedésről nincs szó a jelenlegi kormányzati tevékenység k apcsán. Ezt az előző kormányok, az önhöz közel álló baloldali kormányok tették. Szeretném önt tájékoztatni, hogy Varga Mihály pénzügyminiszter úr október 31én találkozott szakszervezeti vezetőkkel, a LIGA szakszervezetek elnökével és a Munkástanácsok elnö kével. Ezen a megbeszélésen a fő téma a bérmegállapodás volt, és a bérek jövő évi emelése. Mert nagyon fontos a kafetéria, de van ettől egy fontosabb: az, hogy mennyi lesz egy munkavállaló következő évi bére. És az, hogy mennyi lesz a minimálbér összege, a garantált bérminimum összege, abban meg kell állapodni; meg kell állapodni a munkáltatóknak, a munkavállalóknak és természetesen a kormánynak kell ezt jóváhagyni, illetve végül dönteni. Igen fontos dolog a kafetéria rendszere. A kafetériarendszer átalakí tásáról már döntött az Országgyűlés. Az Országgyűlés elfogadta azt a kormányzati elvet, hogy tisztességes munkáért tisztességes bért kell alapvetően fizetni, meg kell szüntetni azt a rendszert, amikor a munkabér helyett különféle természetbeni juttatásokat , utalványokat adnak a dolgozóknak. A jövőben a kafetériarendszer bármely átalakítása csak ennek jegyében történhet meg. Egyébként a pénzügyminiszter úr közölte a szakszervezetekkel, amit ők el is fogadtak, hogy a kafetériarendszer átalakítására vonatkoz óan bármilyen javaslatuk lesz vagy van, azt terjesszék be a miniszter úr elé, és azt a kormány meg fogja fontolni. Nem annyira rossz a helyzet egyébként, mint ahogy ön mondja, a BDO nevű szolgáltató cég, a világ ötödik legnagyobb cége szerint 2019ben a ka fetériarendszer ugyanígy meg fog maradni, hiszen a piaci verseny ezt ki fogja kényszeríteni a munkáltatókból, hogy a munkavállalók részére továbbra is adják ezeket a kafetériajuttatásokat. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)