Országgyűlési Napló - 2018. évi őszi ülésszak
2018. szeptember 18. kedd - 23. szám - A Magyarország Kormánya és a Macedón Köztársaság Kormánya között a rendőri együttműködésről szóló Megállapodás kihirdetéséről szóló törvényjavaslat általános vitája a lezárásig - KONTRÁT KÁROLY belügyminisztériumi államtitkár
157 segítette, hanem a magasabb bérszi nten keresőket is, hisz az elmúlt időszakban jelentős mértékben növekedett a reálbér Magyarországon. (12.20) A másik tapasztalat pedig az, hogy Tordai Bence, a Párbeszéd képviselője örül annak, ha multinacionális cégek innét szívlapáttal, teherautóval vi szik ki a pénzt, és mondjuk, nem adóznak - majdnem hogy ezt is kimondta: nem adóznak - Magyarországon, hanem külföldre viszik az adóforintjaikat, és az ott élő állampolgárok javára tudják fordítani azokat az adóforintokat, amiket egyébként jogosan az itten i polgárok javára lehetne fordítani. Tehát ő örül annak - ez a felszólalásából kiolvasható és kihallható volt , hogy a francia, a német, a brit polgárok javára szolgálnak a magyar polgárok által befizetett pénzek utáni adók. Ez nem az első eset, amikor ön a saját hazája ellen szólal föl és tesz a sokszor majdnem hogy anarchista módon történő megnyilvánulásaival, de hát ezt tudjuk, ezt elkönyvelve vesszük mi komolyan az ön hozzászólásait, és az önök hozzászólásait. És egy harmadik, egy kettő és feledik tapa sztalat az, hogy mindenki nagynagy türelemmel hallgatta a kormánypárti oldalon Z. Kárpát Dániel századik vagy nem tudom hányadik, ugyanabban a témában és ugyanazokkal a gondolatokkal elmondott hozzászólását. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok s oraiban.) ELNÖK: Köszönöm, Cseresnyés Péter államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! A módosító javaslatok benyújtására csütörtökön 16 óráig van lehetőségünk. A Magyarország Kormánya és a Macedón Köztársaság Kormánya között a rend őri együttműködésről szóló Megállapodás kihirdetéséről szóló törvényjavaslat általános vitája a lezárásig Soron következik a Magyarország Kormánya és a Macedón Köztársaság Kormánya között a rendőri együttműködésről szóló Megállapodás kihirdetéséről szóló törvényjavaslat általános vitája a lezárásig. A kormányelőterjesztés T/1357. számon a parlamenti informatikai hálózaton elérhető. Elsőként megadom a szót Kontrát Károly államtitkár úrnak, a Belügyminisztérium államtitkárának, a napirendi pont előterjesztő jének. KONTRÁT KÁROLY belügyminisztériumi államtitkár , a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Ma Európában és az egész világon is a biztonság a legfontosabb közösségi érték. Ez az, amely meghatározz a a mindennapjainkat, s meghatározza boldogulásunk feltételeit is. Az elmúlt nyolc év erőfeszítéseinek megfelelően, annak köszönhetően és annak eredményeképpen azt mondhatjuk, hogy ma Magyarország Európában és a világon is az egyik legbiztonságosabb ország . A magyar kormány minden olyan intézkedést és határon átnyúló együttműködést támogat, amelynek célja a biztonság fenntartása, a szervezett bűnözés elleni küzdelem és a terrorizmus megelőzése. A parlament előtt fekvő megállapodás erősíti a macedón és magya r rendőri szervek közötti együttműködést, amelynek elsődleges célja a terrorizmus és a szervezett bűnözés elleni közös fellépés összehangolása. Ilyen típusú megállapodás megkötésére már számos környező országgal sor került, például Ausztriával, Szlovákiáva l, Szlovéniával, Romániával és Szerbiával is. Az egyezmény alapján, annak elfogadása esetén lehetővé válik, hogy a két állam hatóságai tapasztalatokat és információkat cseréljenek egymással, elsősorban a tervezett terrorcselekmények megelőzésével, az