Országgyűlési Napló - 2018. évi őszi ülésszak
2018. szeptember 18. kedd - 23. szám - A kereskedelemről szóló 2005. évi CLXIV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája a lezárásig - ELNÖK: - SZATMÁRY KRISTÓF, a Fidesz képviselőcsoportja részéről:
148 E szabályozástól is azt várja a kormány, hogy védve a tisztességesen versengő vállalkozásokat, hozzájárul a gazdaság egyre nagyobb arányú kifehér ítéséhez. Köszönöm a megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK: Köszönöm szépen, Cseresnyés Péter államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Most a vezérszónoki felszólalásokra kerül sor. Elsőként megadom a szót Szatmáry Kristóf képviselő úrnak, a Fidesz képviselőcsoportja vezérszónokának. SZATMÁRY KRISTÓF, a Fidesz képviselőcsoportja részéről : Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Egy igen érdekes törvénymódosítás fekszik előttünk, hiszen ritkán hangzik el egy törvénymó dosítás kapcsán, hogy gyakorlatilag egy, az általam és az államtitkár úr által is elmondott abszolút sikeres törvényjavaslatot vonnánk most itt vissza az Országgyűlés előtt. És ez arra a másik, kicsit szélesebb ügyre világít rá, egyébként sokan sok mindent gondolhatunk az Európai Unióról és Brüsszelről, hiszen tudjuk, nap mint nap vitában állunk velük, de gyakorlatilag ennek a törvényjavaslatnak a kapcsán látszódik az, hogy néha a süketek párbeszéde folyik Brüsszellel, és egy egyébként Brüsszel által is (Kö zbeszólások a Jobbik soraiból.) , egyébként egy általuk is (Közbeszólás a Jobbik soraiból.) deklarált cél mellett miért is történik az, hogy a saját javaslataikkal ellenbe mennek. (11.40) Jól tudjuk, az, hogy az adóelkerülést az egész Európai Unióban is p róbálják tiltani, sarkallt minket arra 2014ben, hogy ezt a javaslatot beterjesszük, és ahogy itt elhangzott, valóban, a Magyarországon működő nagy nemzetközi cégek közül jó néhány valószínűleg azon erőfölényéből adódóan, hogy nemzetközi transzferek tekint etében jóval nagyobb mozgástérrel rendelkeznek, mint a hazai vállalatok, meg tudták azt oldani, hogy egyébként a nyereséges működésük mellett a magyarországi eredményeiket - valószínűleg adóoptimalizálás miatt - folyamatosan negatívan mutassák ki. Ugye, er re született az a javaslat, amit 2014ben elfogadtunk és ’15től életbe lépett, amely gyakorlatilag megtiltotta azon cégek működését, amelyek két egymás utáni évben ilyen eredményt produkáltak. A javaslat sikeré t mi sem mutatja jobban, az államtitkár úr által elmondott adatokból is látszik, hogy a Magyarországon működő nemzetközi cégek, és én talán megtehetem, hogy nevesítem is őket, ilyen volt a Tesco, a Spar, az Auchan és az Aldi is, amely 2015 előtt folyamatos an negatív eredményeket produkált, ebből követően az adóbefizetése is ehhez igazodott, hogy, hogy nem a törvény elfogadása után mind pozitívra változott. Mondaná az ember, hogy akkor miért is vagyunk ma itt. Hiszen azt gondolnánk, hogy van egy egyébként Br üsszel által is deklarált cél, próbáljuk a nagy nemzetközi cégeket arra rákényszeríteni, hogy vallják be az adójukat, ne trükközzenek vele, van egy jogszabály, ami eléri az eredményt - akkor miről is beszélünk? Hátradőlhetnénk, és azt mondhatnánk, hogy fig yeljük az eseményeket, jó irányba haladunk. Ehhez képest az Európai Unió vezető tisztségviselői azt gondolják, hogy minden általuk meghatározott cél mellett, az adott jogszabály jól látható, pozitív hozadékai mellett is kifogásolják a törvényjavaslat működ ését, túlzottnak tartják. Persze felmerül a kérdés, hogy mi is lehet ennek a szankciója, hiszen itt pozitív működő vállalkozásoknak a hátrányát kellene bebizonyítani az Uniónak. Tehát jó néhány kérdést felvet az Unió eljárása, azon túl, hogy az átlagpolgár számára vagy egy jogszabályhozó számára is értelmezhetetlen, amikor a saját céljaikkal szembemennek. De ahogy itt látható volt és hallható volt az anyagokból, az Unió ezt elég komolyan gondolta, és hosszú tárgyalás után sem volt hajlandó a magyar kormány számára egyébként pozitív visszajelzést küldeni a kiküldött alternatív javaslatokkal szemben. És valóban azt kell mondani, hogy a magyar kormány és a Fideszfrakció is támogatja azt, hogy tegyünk egy gesztust akár Brüsszel, akár a nagy nemzetközi cégek fel é, hogy a látható eredmények mellett kíváncsian várjuk, hogy az ezen jogszabály adta elrettentő erő nélkül is