Országgyűlési Napló - 2018. évi őszi ülésszak
2018. szeptember 18. kedd - 23. szám - A Magyarország Kormánya és a Szlovák Köztársaság Kormánya között a két ország közös államhatárán, Ipolydamásd és Helemba (Chl’aba) települések közötti közúti Ipoly-híd és a kapcsolódó létesítmények megépítéséről szóló 2012. február 27. napján aláírt M... - ELNÖK
141 Eközben pedig Szijjártó Péter külügyminiszter úr úgy fogalmazott idén márciusban: „Bár Magyarország és S zlovákia között összetett volt a kapcsolat, mára olyan jó ez az együttműködés, amire korábban még sosem volt példa.” Biztos e miatt a kiváló együttműködés miatt akarták Felvidéken egy évvel ezelőtt bezárni a magyar kisiskolák egyharmadát, kedves képviselőt ársaim. A magyar kisiskolák egyharmadának bezárása egy olyan történet, ami feszültséget okoz, ezzel nem kell foglalkozni, foglalkozzunk inkább a sikeres projektekkel, mint például a hat év alatt meg nem épült Ipolyhíd, ugye. Erről egyébként megkérdeztem m iniszterelnök és miniszterelnökhelyettes urat annak idején egy nemzetpolitikai fórumon, kérve, hogy ha már egyszer ilyen kiváló a barátság Robert Ficóval, menjen már oda hozzá, és ugyan mondja már meg neki, legyen kedves, hogy ha már ilyen jóban vagyunk, tegye már meg azt a gesztust, hogy nem zárja be a magyar kisiskolák egyharmadát Felvidéken, mert ez magyar nemzetpolitikai szempontból meglehetősen tragikus lepés lenne. Erre a magyar kormánynak, a magyar nemzetpolitikának az volt a válasza, kedves képvise lőtársaim, hogy majd akkor kifizetjük. Majd akkor mi átvállaljuk ennek a költségeit. Tehát nem vagyunk olyan kapcsolatban Robert Ficóval, hogy ilyen kéréseket tegyünk feléjük. Inkább kifizetjük. Ez a magyar nemzetpolitika teljes tévútja, kedves képviselőtá rsaim. Aztán a dolog azért oldódott meg egyébként, csak Magyarországon már erről kevés szó esett, főleg a kormányzati sajtóban, mert a Híd kormányra került, és a Híd kormányra lépésének egyik feltétele az volt, hogy ezt a törvényt módosítsák úgy, hogy a ma gyar kisiskolák egyharmadát ne kelljen bezárni. Tehát nem kell szeretni a Hídat, nem kell szeretni a hídas politikusokat, csak bizonyos realitásokkal tisztában kellene lenni. Ha Szlovákiában egy olyan párt irányítja a közlekedési tárcát, amelynek döntő bef olyása van az ilyen projektekre, amely ráadásul magát legalább félig magyarnak határozza meg, de ha nem magyarnak határozza meg, akkor is, a magyar nemzeti érdek az, hogy ha ennyire jól együttműködünk Szlovákiával, főleg ilyen jóban vagyunk a szlovák kormá nnyal, akkor nem ilyen pitiáner pártlogikai szempontok alá kellene rendelni a nemzeti ügyeket, nemzeti kérdéseket. Tisztelt Képviselőtársaim! Mindezekkel együtt, mindezen inkább csak kiegészítő vagy az elmúlt évek tisztánlátását segítő kritikáinkkal együtt természetesen a javaslatot támogatni fogjuk, felhívva ismételten arra a figyelmet és nem elfelejtve azt, hogy számos másik hasonló projekt van még folyamatban, számos Ipolyhíd felújításáról még szó lehet. (11.10) 2012ben is Németh Zsolt nem egyről, ha nem négy vagy öt Ipolyhídról beszélt. A másik négyről még mindig nincs szó. Államtitkár úr, ha megtenné - nyilván nem tenné meg, de nekem az a dolgom, hogy elmondjam és megkérjem rá , szóval, ha megtenné, hogy a zárszavában szót ejtene arról, hogy a mási k háromnégyöt Ipolyhíd, amelyekkel Németh Zsolt már 2012ben vitézkedett, újranyitásával kapcsolatban mi a helyzet, akkor nagyon örülnénk. Tehát van még feladatunk, van még lehetőségünk. Nagyon fontosnak tartjuk, hogy minél átjárhatóbb legyen a Kárpátm edence, a határ túloldalára került, Trianonban lassan száz évvel ezelőtt szétszabdalt magyar közösségek közötti kapcsolattartás minél könnyebb legyen. Ezen sokat segítenek ezek az Ipolyhidak, de sokat segítene az is, ha ezekben a kérdésekben önök lényeges en pragmatikusabb politikát folytatnának. Még egy megjegyzés: hírek voltak arról is, lévén, hogy ott európai uniós források bevonásáról is van szó, hogy nem feltétlen csak Nyitra megye meg a szlovák kormány akadékoskodása volt a probléma, hanem egyébként a pályázati ügyintézésekkel kapcsolatban a környékbeli fideszes polgármesterek sem voltak feltétlenül a helyzet magaslatán. Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps a Jobbik padsoraiból.) ELNÖK