Országgyűlési Napló - 2018. évi őszi ülésszak
2018. október 17. szerda - 31. szám - Megemlékezés a Gárdonyi Géza-emléknapról - A Magyarország 2017. évi központi költségvetéséről szóló 2016. évi XC. törvény végrehajtásáról szóló törvényjavaslat általános vitája a lezárásig - ELNÖK: - Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): - ELNÖK: - DR. LUKÁCS LÁSZLÓ GYÖRGY (Jobbik):
1062 néplélek ezt szokta meg, illetve a fizikális struktúrája az egészségügyünknek rendszerint kórházhoz és jellemzően kistelepülési kórházakh oz illeszkedik. Éppen ezért ez a kórházi túlsúly még nagyobb terhet ró egyébként az egészségügyi büdzsére, hiszen látjuk, hogy maguk az intézmények, sokan egyébként objektív, mások szubjektív okból, de folyamatos eladósodásban vannak. Azt hiszem, évről évr e visszatérő elem, és mindkét államtitkár úr is bizonyosan látja, hogy éves szinten nagyon komoly összegű korrekcióra szorul a lejárt tartozások kezelése, nagyon komoly összegeket kell a kormánynak áldoznia arra. Itt két opció van, vagy az ember mindig utó lag megfinanszírozza, vagy egy eredeti olyan tervet tesz le az asztalra, amivel a kórházak nagyjából azt a költségvetést be tudják tartani, ami nekik lett szánva. Nos, ebben az évben is az valósult meg és a 2017. évi költségvetési zárszámadás is azt mutatj a, hogy nem igazán sikerült olyat tervezni, amiből kijöttek a kórházak. Egyébként az egészségügyi kiadásaink közel 70 százaléka a kórházi ellátásra és az ahhoz kapcsolódó egészségügyi ellátásra megy. A másik érdekes trend, ami kirajzolódott belőle, és ez ö sszefügg a kórházi költekezéssel vagy a kórházi pénzek felhasználásával, hogy ha megnézzük a központi elszámolás napi kimutatását és az EAlapot nézzük benne, ott napi bontásban megvan, hogy hány száz millió forint került kifizetésre az EAlapból, egy nagy on érdekes trend rajzolódik ki belőle. Amíg az első hóban, tehát januárban, amikor nem mondhatjuk, hogy egyébként betegségtől mentes időszak lenne, sőt az év eleje kifejezetten nagyon sok terhet szokott róni a háztartásokra, év eleji járványokkal, egyéb be tegségekkel, tehát inkább saccolhatnánk azt, hogy nagyobb kiadások keletkeznek a napi elszámolásban az egészségügyben, de az első hóban, tehát januárban átlagban 100 millió forint/nap a kiadás, addig a 12. hóra, tehát decemberre gyakorlatilag fölmegy 218 m illió forint/napra. E mögött két dolog állhat. Egyrészről ilyen rossz az egész éves betegségeloszlás, vagy arról van szó, hogy az intézmények elkezdenek az év végén a még meglévő forrásokból spájzolni. Tehát gyakorlatilag előre betáraznak, előre lehívják, leügyeskedik, kiügyeskedik. Most távol álljon tőlem, hogy az intézményvezetőket hibáztassam, hiszen mindenki hozott anyaggal dolgozik, amennyit kap, abból megpróbálja a legtöbbet hozni, így ha nekik felajánlanak valami kis maradékot, nyilvánvalóan az év vé gén szépen elúsztatják a keretet, és annyit hívnak le, amennyit összesen le tudnak hívni. Úgyhogy ez egy okos és jó visszajelzés, az adatok utólagos elemzése, hogy mit kell talán a kormánynak a soron következő költségvetésekben másként tervezni, és miként lehet ezt elkerülni. Ami még fontos és szerintem érdemes megemlíteni: mindig vitatkozunk, hogy mennyit fordítottunk egészségügyi közkiadásokra. Itt a GDP, a nemzeti össztermék arányában határozzuk meg, és egy érdekes adat, hogy bár minden évben a kormány a zt mondja, hogy növekedtek a GDParányos ráfordítások, két olyan dimenziójára hívnám fel a finanszírozással kapcsolatosan az itt lévők figyelmét, hogy például ha a központi alrendszerek kiadásának funkcionális mérlegét nézzük, akkor azt látjuk, hogy 2016b an 4,1 százalék GDParányos kiadás volt az egészségügyre elköltött pénz, 2017ben csak 4 százalék. Tehát egy kicsi, de csökkenést tapasztaltunk annak ellenére, hogy amint a felszólalásom elején mondtam, egy technológiaigényes, egy elöregedő társadalommal s zembenéző és növekvő költségigénnyel számoló egészségügyről van szó. De ugyanezt látjuk, ha az államháztartás szintjén nézzük a szintén funkcionális mérleg szerinti GDPalapú kiadásokat. Itt 2016ban 4,3 százalékot mutatott ki a zárszámadás saját számolása , számítása, és 2017ben ugyanezen a 4,3 százalékon állunk. Ez igazából azért baj, mert az állandó trend az, hogy az egészségügyben nem szinten tartani kell, illetve nem csökkenteni kell az erre fordított közkiadásokat, hanem jó ütemben és viszonylag nagy aránnyal növelni kell, és lehetőség szerint Magyarországnak ezt közelítenie kell az európai uniós átlaghoz. Persze nem a végtelenségig lehet költekezni, hiszen ezt is nyilvánvalóan mindenki tudja, hogy egy idő után akármennyit is költ rá akár közfinanszíro zottan vagy saját zsebből valaki az egészségügyi szolgáltatásokra, nem lesz attól nagyobb értéke vagy nem fog nagyobb egészségnyereséggel járni. Az Egyesült Államok talán az egyik példája ennek, ahol viszonylag magas színvonalon, talán a magyarénál majdnem háromszorosával nagyobb, bár igaz, itt közkiadást teljes kiadással hasonlítunk össze, de egy
