Országgyűlési Napló - 2018. évi nyári rendkívüli ülésszak
2018. június 28. csütörtök - 14. szám - Magyarország 2019. évi központi költségvetéséről szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK: - NACSA LŐRINC (KDNP):
620 40 százalékos, míg 2010ben csupán 18 százalékos volt. A kormány célja a 40 százalékos foglalkoztatási ráta további emelése. Mi ebben természetesen támogatjuk a kormányt, hiszen ez egy nagyon fontos, kiemelt cél. Épp en ezért a megváltozott munkaképességű munkavállalók foglalkoztatásának támogatására jövőre 2,7 milliárd forinttal többet fordít a kormány, így már közel 42 milliárd forint szerepel a költségvetésben erre a célra. Nyilván itt elengedhetetlen további piaci szereplők bevonása is, hogy a program a lehető legsikeresebb legyen. Tisztelt Országgyűlés! 2010 októberében határozatot fogadott el az Országgyűlés arról, hogy a kormány készítsen országos programot azért, hogy valamennyi, köznevelésben tanuló magyar fiat al legalább egyszer magyar állami támogatással eljusson a szomszédos országok magyarlakta területeire, és cserekapcsolatok keretében minél több külhoni magyar diák juthasson el Magyarországra. Ezzel indult útjára akkor a Határtalanulprogram, ahol anyaorsz ági hetedikesek, gimnazisták, szakiskolások tízezrei juthatnak el egyegy elcsatolt területre, fedezhetik fel Erdély, Délvidék, Felvidék, Muravidék vagy Kárpátalja szépségeit, ellátogathatnak a tanulmányaikból, irodalmi vagy történelmi tanulmányaikból megi smert helyekre, és találkozhatnak ott élő és tanuló, ugyancsak magyar fiatalokkal. Ezen túlmenően a határon túli fiatalok is lehetőséget kapnak arra, hogy eljöjjenek Magyarországra, és egy kis képzés keretében pár napot itt töltsenek, megismerjék a főváros t vagy az ország más pontjait. Számunkra fontos, hogy a kettős állampolgárság mellett a személyes élményeken alapuló kapcsolat legyen az összetartozás alapja. A fiataloknak az iskoláskorban kell hogy ez kialakuljon, így a felnövekvő nemzedék is felelőssége t tud majd vállalni a határon túli magyar testvéreinkért. A Határtalanulpályázat rendkívül népszerű, hiszen folyamatosan egyszerűsítés történik a pályázati elszámolásban, az elszámolható költségeket kiterjesztettük. Mindmind a diákok kiutazását és a taná rok adminisztrációját segíti ez. Ezért is örvendetes, hogy több mint 5,6 milliárd forint áll majd rendelkezésre ezekre az utazásokra a jövő évben. Fiatal képviselőként és ifjúsági vezetőként külön örvendetes számomra, hogy a kormány partnerként tekint a fi atalokra, és az elmúlt években is számtalan alkalommal bizonyítottuk, hogy a fiatalok is számíthatnak ránk. 5 százalékos lett az internet áfája, nőtt a diákhitel összege, a fesztiválok támogatása, mobilitási és önkéntességi programok kerültek beindításra, a szociális ösztöndíj 40 százalékkal fog emelkedni, és soha nem látott kollégiumi fejlesztési program indul el, valamint a fiatal családosok segítése is csak pár példa, amit a fiatalokért tettünk. Az előttünk fekvő költségvetésben is a fiatalok első sikere s nyelvvizsgájának támogatására 2,79 milliárd forint áll rendelkezésre, és a fiatalok vezetői engedélyének, tehát jogosítványának megszerzésével összefüggő hozzájárulásra, az ingyenes KRESZvizsga, a kedvezményes jogosítvány megszerzésére jövőre 1676 milli ó forint jut majd. Fontos szót emelni a roma szakkollégiumok ügyéről is. Ezek az intézmények támogatják és segítik a hátrányos helyzetű, köztük roma származású, egyetemre vagy főiskolára járó hallgatók tanulmányi előmenetelét. A 2011ben létesített kereszt ény roma szakkollégiumi hálózat egyedülálló kezdeményezés európai szinten is, jó gyakorlatként azonosítható az európai országok számára, van is érdeklődés, folyamatosan érdeklődnek a program iránt különböző európai országokból. A roma szakkollégiumi hálóza tok célja, hogy szakmailag jól felkészült cigány értelmiségi réteg tudjon közéleti szerepet vállalni a jövőben, támogatva és részt véve a hazai cigány nemzetiségű emberek felzárkózásának elősegítésében, továbbá hogy a diplomamegszerzéssel a munkaerőpiacon eséllyel tudjanak elhelyezkedni a hátrányos helyzetű, köztük roma származású hallgatók. A roma szakkollégiumok fontos nevelési eleme az együttlakás, így a hallgatók diákotthonokban vannak elhelyezve. Tanulmányi programjuk három alapvető pillérre épül: a ci gánymagyar kettős identitás fejlesztése, a spirituális modul, valamint közéleti ismeretek elsajátítása. Jelenleg tizenegy