Országgyűlési Napló - 2018. évi nyári rendkívüli ülésszak
2018. június 27. szerda - 13. szám - Magyarország 2019. évi központi költségvetéséről szóló törvényjavaslat általános vitájának megkezdése - ELNÖK: - DR. LUKÁCS LÁSZLÓ GYÖRGY (Jobbik):
592 Meg kívánom jegyezni, hogy az európai uniós támogatások mellett a magyar kormány az elkövetkezendő években, illetve beleértve ezt az évet is, közel 1500 milli árd forintot fordít a hazai gyorsforgalmi úthálózat fejlesztésére. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK: Nagyon szépen köszönöm. Normál szót kérő felszólalóként Lukács László György képviselő úr, a Jobbik képviselője jön. Parancsoljon! D R. LUKÁCS LÁSZLÓ GYÖRGY (Jobbik) : Köszönöm szépen, és köszönöm szépen az imént felszólaló államtitkár uraknak, hogy megtiszteltek minket azzal, hogy mind az M4esnek, mind pedig a milánói világkiállítás pavilonjának - amely köznyelven csak Sámándobként ism ert - a sorsáról hallhattunk. Ez talán annyiban érdekes - és akkor rácsatlakoznék a Sámándobtematikára , hogy amint imént Fekete Péter egyébként rendkívül jól összefoglalta, hogy mire is szolgált ez, nos, a funkcióváltást követően, hogyha ez Karcagra ker ül, akkor sajnos kevesebb látogatóval vagy más funkcióval számolhat, és hogy az talán az egyetlen gond, amit ön is mondott, hogy itt az önkormányzatnak kell megnéznie vagy megoldania, hogy mit tud belőle kihozni. Az a helyzet államtitkár úr, hogy mifelénk azért a turizmus meglehetősen gyéren mért adottság, illetve nagyon nehezen jönnek arra a turizmusban az országot felfedezők, akár külföldiek, akár belföldiek, és önmagában az, hogy ennek egy kulturális funkciója van, az nagyon jó, vagy hogy ennek egy kultu rális funkciót szántak, az rendkívül jó lesz, de hogy ezt tartalommal miként lehet megtölteni, az egy másik kérdés. De a legfontosabb akadálya szerintem az egésznek, hogy ha jól indulok ki ebből, akkor az önkormányzatnak kell valójában a zsebébe nyúlnia va gy valamilyen módon finanszíroznia és tető alá hoznia ezt az épületet, ami ismerve a helyzetet - és akkor itt visszakanyarodhatunk az önkormányzatok helyzetére , nem biztos, hogy egy sikeres projektnek fog ígérkezni. Itt ugyanis többen érintettük azt, hog y az önkormányzatok milyen forrásokra számíthatnak, és tudjuk, hogy milyen feladatokat látnak el, akár alapfeladatokat vagy ezeket a kötelezően ellátandó feladatokat, amelyre a forrás az előző évi színvonalon biztosított, sőt valahol egyébként emelkedés is volt benne. Nyilvánvalóan ezeket az önkormányzat el fogja látni, de az önkormányzat minden ezen túli feladatát az én tapasztalataimból és az elmúlt évekből kiindulva már képtelen ellátni, abban az esetben, ha nincs megfelelő iparűzésiadó- vagy más bevétel e, és az a helyzet, hogy a keleti országrészben Karcag is egy ilyen hely. De Boldog képviselő úr is olyan helyről származik és olyan helyen él, ahol az önkormányzatoknak, nem azt mondom, hogy limitált, hanem szinte semmilyen iparűzésiadómozgásterük nincs. A nagyvállalkozások azért a települések java részét elkerülik, nagyon kevés olyan hely van, talán itt a környékünkön Szolnok, Törökszentmiklós, Jászberény, amely érdemben számíthat iparűzésiadóbevételre, de például Tiszafüred, Karcag, Kunhegyes, Abádszal ók, sorolhatnánk, vagy akár Püspökladány, olyan helyzetben vannak, hogy ők nem számíthatnak erre. És hogyha nincs ez a láb, nincs ez a forrás, akkor ebből szinte semmit nem lehet megvalósítani. És akkor itt érkeztünk el egy másik kérdéshez, amit jó lenne t isztázni: ez ezeknek a TOPos pályázatoknak a kérdésköre. Az elmúlt időszakban szinte mindegyik önkormányzat, aki TOPos pályázattal érintett volt, arról számolt be, hogy amit elterveztek és amit kiszámoltak, az arra megérkezett vagy arra rendelkezésre áll ó forrás lényegében nem lesz elegendő. Tehát ezt valamilyen módon vagy ki kell pótolni, ami hitelfelvételt eredményezhetne, vagy egyébként csökkenteni kell a kivitelezésnek akár a tartalmát, műszaki tartalmát. Úgyhogy az önkormányzatok valamilyen szinten e gy harapófogóba kerültek szerintem, és önökkel ellentétben én úgy látom, és őszintén megmondom, hogy mindig próbálok beletekinteni az önkormányzatok működésébe, még akkor is, hogyha önök olyan hangulatot teremtettek a választókerületben meg a vidéken, hogy az önök fideszes