Országgyűlési Napló - 2018. évi nyári rendkívüli ülésszak
2018. június 26. kedd - 12. szám - Az egyes adótörvények és más kapcsolódó törvények módosításáról, valamint a bevándorlási különadóról szóló törvényjavaslat általános vitája a lezárásig - ELNÖK: - BOLDOG ISTVÁN (Fidesz): - ELNÖK: - IZER NORBERT pénzügyminisztériumi államtitkár:
431 hogy a magánszemélyek a könnyen elkölthető, rugalmas, flexibilis rendszert választották, a készpénzt, és nem a papíralapú, lejáró, korlátozottan beváltható, adott esetben visszaélésre is alkalmat adó utalványokat. Azt gondolom, jól látszódik, h ogy ehhez a rendszerhez hozzá kellett nyúlni. Egyébként pont a héten egyeztettünk a VKF tagjaival, a munkaadók és a munkavállalók érdekérvényesítő szerveivel is. Jól látszódik, hogy abban gyakorlatilag egyetértés van, hogy egyszerűsíteni kell a rendszert. Abban valóban van vita, hogy mennyire kell egyszerűsíteni, vagy hány elemet kéne megtartani, hármat vagy ötöt. De amikor arról beszéltünk, hogy tartsunk meg hármat, és soroljuk fel, mi az a három, akkor is 15 javaslat érkezett erre a háromra. Tehát jól lát szódik, hogy ez a rendszer annyira cizellált és annyira széles körben támogatta ezeket a szolgáltatásokat, hogy gyakorlatilag a fogyasztás terelő hatása már minimális volt, annyira sok volt a választási lehetőség, hogy már nem lehetett érdemben a fogyasztá st terelni azokba az irányokba, ami egyébként a kormánynak akár egészségügyi vagy hosszú távú megtakarítási szempontból fontos volt. Egy másik érdekes összefüggés a hosszú távú megtakarításokkal kapcsolatban. Azt látjuk, a tavalyi és a tavalyelőtti évet né ztük meg, és például a munkáltatói hozzájárulás összege a nyugdíjbefizetések kapcsán csökkent, a magánszemélyek oldaláról szintén még mindig lehetőség van nyugdíjmegtakarításokra. Tehát szjakedvezmény továbbra is van ezekhez a befizetésekhez, az pedig fo lyamatosan nőtt. Azt láttuk, hogy a munkavállalók öngondoskodási hajlama folyamatosan nő, és aki erre szeretné szánni a megtakarítása egy részét, az most is megteheti egy 20 százalékos adókedvezménnyel, ami, azt gondolom, nagyon nagyvonalú támogatás. A kaf etériarendszerrel kapcsolatban, azt gondolom, ez a legfontosabb érvrendszer, amit össze kívántam foglalni. A másik nagyon fontos elem, hogy nagyon sokszor az a retorika érkezik, hogy a kormány nem támogatja ezeket a célokat, mint a lakhatás, a mobilitás é s az öngondoskodás. Határozottan állítjuk, hogy a kormány ezeket a célokat mind támogatja, mindegyiket fontosnak tartja, de nagyon fontos látni, hogy nem biztos, hogy ebben a rendszerben kell ezeket a célokat támogatni. Ha drágán és rosszul célzottan a mag asabb jövedelmű rétegnek adunk ezzel nagyobb kedvezményt, akkor azt gondoljuk, lehet, hogy ennél egy célzottabb rendszerrel kell a lakhatást, az öngondoskodást és az egészséges életmódot támogatni. (Az elnöki széket Sneider Tamás, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.) Csárdi képviselő úr jelezte, hogy azt gondolják, az egykulcsos szjaban nagy változásokat kéne elérni, hogy ne ebben gondolkodjunk. Fölírtam két számadatot. Az szjarendszer is folyamatosan változott az elmúlt időszakban, finomhangolás jelle ggel. A két év, amit viszonylag könnyű összehasonlítani, az ahol 15 és 16 százalék volt az adókulcs. Tehát 1 százalékponttal csökkentettük az adókulcsot, generálisan az szja keretrendszere nem változott, és az 1 százalékpontos kulcscsökkentés ellenére 1688 milliárd forint helyett 1717 milliárd forint szjabevétel folyt be. Azt akarom ezzel mondani, hogy az egykulcsos adórendszer mellett továbbra is elkötelezettek vagyunk. Azt gondoljuk, hogy mind a taóban, mind az szjaban határozottan beváltotta azokat a h ozzáfűzött reményeket, hogy az egykulcsos rendszer tisztít, egyszerűsít és fehérít. Ez látszódik a bevételi számokból is, hogy a kulcs csökkenése ellenére több bevételt tudtunk beszedni. Ugye, matematikailag ennek nem biztos, hogy így kéne történnie. Egyér telműen az volt a háttér, hogy nem voltak arra ösztönözve már a munkavállalók, hogy esetleg a minimálbér környékére vagy a sávhatár környékére torlasszák fel a jövedelmeket. Tehát nem voltak abban érdekeltek a munkavállalók, hogy a bevételeiket esetleg elt itkolják, és az adott határérték alatt még kimutatják a bevételt, afölött pedig nem. Ezért azt gondoljuk, hogy az egykulcsos adórendszer továbbra is egyszerű, átlátható, igazságos és arányos. Ezt igazolják egyébként a bevételi számok is. Szintén elhangzott képviselő úr felszólalásában, hogy az egyéni járulékokat javasolják csökkenteni. Amikor adóékcsökkentésről beszélünk, és ez folyamatosan a kormány napirendjén is