Országgyűlési Napló - 2018. évi nyári rendkívüli ülésszak
2018. június 26. kedd - 12. szám - Az egyes adótörvények és más kapcsolódó törvények módosításáról, valamint a bevándorlási különadóról szóló törvényjavaslat általános vitája a lezárásig - DR. VARGA-DAMM ANDREA (Jobbik): - ELNÖK: - BANGÓNÉ BORBÉLY ILDIKÓ (MSZP): - ELNÖK: - BANGÓNÉ BORBÉLY ILDIKÓ (MSZP):
426 Köszönöm, Rétvári Bence államtitkár úr. VargaDamm Andrea képviselő asszonynak adom meg a szót, Jobbik. DR. VARGADAMM ANDREA (Jobbik) : Államtitkár ú r, az utolsó percekben érkezett be (Dr. Rétvári Bence: Én mondtam is.) , és nem hallotta azt, amikor éppen arról beszéltem, körülbelül tíz perccel ezelőtt, hogy ez egy milyen szép délután volt (Dr. Rétvári Bence: Azt hallottam!) , és hogy szakmailag milyen m agas szintű beszámolók voltak. Boldog István képviselő úr tönkretette ezt a délutánt azzal, hogy az ellenzéki képviselők szemébe hazudott. (18.40) Amit ő itt mondott, hogy itt mit beszéltünk vagy miről beszéltünk, vagy mit opponá ltunk, az egyszerűen nem igaz. Valóban vannak képviselők, akiknek másmás a vérmérsékletük, és máshogy fejezik ki esetleg nemtetszésüket. Lehet, hogy két év múlva már én is Apáti István stílusában fogok válaszolni (Dr. Rétvári Bence: Melyik frakcióból?) , m ost még a türelem időszakában vagyok. De ha már ön, Rétvári államtitkár úr, általában igyekszik a kormányt tisztességesen képviselni, akkor most ne védje meg a képviselőtársát olyan kérdésben, amelyben nyilvánvalóan hazudott az ellenzéki képviselők szemébe , ugyanis itt mindenki adócsökkentésben érdekelt, mindössze a struktúrákat, amit ez a törvénycsomag tartalmaz, vitatta, mert ha tetszik, ha nem, ez az adócsökkentő program megint a leggazdagabb, legtehetősebb és a legnagyobb bevételt szerző magyarországi s zemélyek és szervezetek érdekében csökkenti az adót, és nem a rászoruló családok érdekében. Én ezt nem akartam kimondani a vitában, mert azt gondoltam, hogy nem fűszerezem ilyen rosszindulatú kijelentéssel, de Boldog István - úgy tűnik, ő az önök frakciójá nak a rossz hangulatot szerző atyja - ezzel a megnyilatkozással megint rossz szájízűvé tett egy nagyon szép, tisztességes délutánt. Több órán keresztül olyan előadások hangzottak el, olyan érvrendszerek, amelyeket mármár egy egyetem szenátusa, tantestület e is megirigyelhetne. Köszönöm. (Taps a Jobbik soraiban.) ELNÖK: Köszönöm szépen, VargaDamm Andrea képviselő asszony. Bangóné Borbély Ildikó - MSZP - képviselő asszonynak adom meg a szót. BANGÓNÉ BORBÉLY ILDIKÓ (MSZP) : Köszönöm szépen, elnök úr. (Dr. Apát i István: Kapunke időkeretet? - Dr. Rétvári Bence: A választók adták az időkeretet mindenkinek. Ennyit adtak…) Én segíteni szeretnék Boldog István képviselő úrnak, és akkor teszek egy javaslatot… (Dr. Apáti István közbeszól. - Az elnök csenget.) ELNÖK: Ap áti képviselő úr, ne kiabáljon! BANGÓNÉ BORBÉLY ILDIKÓ (MSZP) : Teszek egy javaslatot, hogy elkészítünk egy módosítót, személy szerint én adnám be önnel, képviselő úr, ha megengedi, és ez a javaslat arról szólna, hogy a bevándorlási adó kapcsán, amit ön fel hozott, hogy mely cégeket meg milyen egyesületeket, szervezeteket kell ezzel sújtani, és akkor 25 százalék helyett, támogatom, hogy 70 százalékos adót vessünk ki a Rogán Antalhoz köthető offshore cégek letelepedési kötvényt árusító cégeire. Elkészíttetem h olnapra ezt a módosító javaslatot, jegyezzük együtt, képviselő úr, mert azt gondolom, itt több tízmilliárd forint kárról beszélhetünk, és arról, hogy köztörvényes bűnözőket engedtek be Magyarországra letelepedési kötvények segítségével, amit önök hoztak lé tre, a kormány támogatott. Nagy kárt okoztak Magyarországnak, az Európai Uniónak pontosan azzal a harccal szemben, hogy hogyan gátolhatnánk meg olyan egyének betelepülését Magyarországra, az Európai Unióba, akiktől meg akarnánk védeni hazánkat és az Európa i Uniót. Kérem önt, hogy akkor jegyezzük együtt ezt a törvénymódosítást, és adjuk be! 70 százalékos adót ezekre az offshore cégekre! Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)