Országgyűlési Napló - 2018. évi nyári rendkívüli ülésszak
2018. június 26. kedd - 12. szám - A szociális hozzájárulási adóról szóló törvényjavaslat általános vitája a lezárásig - ELNÖK: - IZER NORBERT pénzügyminisztériumi államtitkár:
384 számítanak rá a munkaadók. Tehát nem tartom életszerűnek egyébként, hogy csak e miatt a járulékkedvezmény miatt tartanák meg őket a munkahelyükön. Ezt az is vis szaigazolja, hogy csináltunk egy részletes kutatást, és megnéztük, hogy az elmúlt években hogyan nőtt a nyugdíj előtt állóknak a foglalkoztatása. Az 5354 éveseket, illetve az 5556 éveseket, tehát két korosztályt vizsgáltunk, egyáltalán nem tér el a két r étegnek a foglalkoztatottsága. Tehát ez azt jelenti, hogy a két korcsoportnak úgymond azonos módon növekedett a foglalkoztatása. Tehát nem a járulékkedvezmény okozta a többletfoglalkoztatást, hanem a gazdaságnak szüksége van a többletmunkaerőre, és ezért e zt a korosztályt, úgymond mind a kettőt nagyon nagy előszeretettel alkalmazzák. Hogyha esetleg mégis az a nemkívánatos esemény történne, hogy valaki elveszti az állását, ez előfordulhat egyébként bármelyik korosztályban is, tehát nemcsak az 55 év felettiek nél, hanem akár a fiatalabbaknál, akkor viszont szeretném felhívni a figyelmet a munkahelyvédelmi akcióterv helyére belépő új kedvezményrendszernek a legnagyobb újdonságára, ez pedig az, hogy generálisan adunk egy kedvezményt azoknak, akik a munkaerőpiacra vissza kívánnak jönni. Egy olyan szabályrendszert javaslunk itt a törvényjavaslatban, hogy aki az elmúlt kilenc hónapban hat hónapot meghaladóan nem volt foglalkoztatott, tehát nem volt munkaviszonya, ő már jogosult legyen erre a kedvezményre. Ez azt jele nti, hogy nem feltétlenül kell munkanélküliregisztrációt megtennie, tehát aki esetleg menet közben dönti el, hogy ő visszalépne a munkaerőpiacra, eddig inaktív státuszban volt, nem is keresett állást, de most úgy dönt, vagy jött egy olyan lehetőség, amive l élni kívánna, ezzel az új kedvezményrendszerrel ő is támogatható. Tehát a munkáltató, aki felveszi ezt a nyugdíjaskor előtt állót vagy akár egy középkorút, szintén kedvezményben részesülhet. Szintén kedvezményben részesülhet az, aki akár 25 év alatti, de mondjuk, emiatt egy vagy két évig nem volt a munkaerőpiacon, például egy külföldről hazatérő fiatal, vagy egy anyasági támogatásban részesülő kismama, aki visszatérne a munkaerőpiacra, ők szintén jogosultak erre a kedvezményre, ami, hangsúlyozom: jóval ma gasabb összegű, mint a mostani 100 ezer forintos limit. Tehát a minimálbér összegéig lehet őket támogatni. Tehát azt gondoljuk, hogy azok a sajtóhírek, hogy a kormány az út szélén hagyta ezt a foglalkoztatotti csoportot, pont az ellenkezője igaz, aki igazá n munkaerőpiaci szempontból bajba kerül, pontosan azoknak segít a kormány, és azoknál a csoportoknál, ahol úgy látjuk, hogy nincsen ösztönző hatása ennek a kedvezményeknek, ott nem tartjuk indokoltnak ennek a fenntartását. Tehát azt gondoljuk, hogy egy sok kal racionálisabb és célzottabb támogatás fog megvalósulni. Szintén elhangzott Bangóné képviselő asszony felszólalásában, hogy a nyugdíjasszövetkezeteknél az volt a várakozás, hogy majd ez a kör több tízezres létszámban segíti a munkaerőpiacot. A javaslat unknak pont az a lényege, hogy azonos feltételeket biztosítsunk a nyugdíjasszövetkezetek mellett azoknak is, akik egyébként nyugdíjaskorúak és szeretnének a munkaerőpiacra visszatérni, de adott esetben az ő fizikai környezetükben vagy a környékükön nincse n ilyen szövetkezet, vagy valamilyen oknál fogva nem kívánnak belépni ebbe a szövetkezetbe. Azt gondoljuk, hogy ez a javaslat megteremti annak a lehetőségét, hogy így mindenki, aki a munkaerőpiacra vissza kíván csatlakozni, az megtehesse minimális adminisz tráció és minimális adóbefizetés mellett. Szintén elhangzott képviselő asszony felszólalásában, hogy a minimálbér adómentessé tétele lenne a javaslat, és ez többször elhangzott. Itt is szeretnék emlékeztetni arra, hogy a legtöbb OECDtanulmány és olyan hiv atkozott mutatók, amelyeket önök is említettek, az adóéknek a nagysága, az mindig gyermektelen, egyedülálló családokat, illetve személyeket hoz. Egyetlen olyan mutató sem hangsúlyozza a családi adókedvezménynek a fontosságát, amit mi Magyarországon viszont kifejezetten fontosnak tartunk. Tehát való igaz, hogy a gyermektelen egyedülállóak esetében