Országgyűlési Napló - 2018. évi nyári rendkívüli ülésszak
2018. június 26. kedd - 12. szám - Az atomenergiáról szóló 1996. évi CXVI. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája a lezárásig - DR. KADERJÁK PÉTER innovációs és technológiai minisztériumi államtitkár
361 hivatalnak a vezető tisztségviselői és alkalmazottai mennyit kereshetnek. Itt a vitában már elhangzott, hogy természetesen van ilyen korlát, magas ez a korlát, a javasla t szerint valóban a havi átlagos bruttó keresetnek a 15, illetve 13szorosa; ezek nagyon magas számok, de természetesen ezek effektív korlátot jelentenek. És hozzátenném, hogy valóban úgy van, hogy ezek a juttatások arányban állnak a piaci bérekkel, igazá ból ebben a szektorban, azt mondhatom, alatta vannak jóval azon nagy nemzetközi vállalatok vezetői juttatásainak, akikkel egyébként nap mint nap egyenlő félként kell nagyon kemény vitákban a hivatalvezetőinknek részt venniük, elsősorban a magyar fogyasztók védelme érdekében. Úgyhogy ez egy olyan kérdés, amely most terítékre került, és azokat a szempontokat, amelyek itt elhangzottak, a kormánynak mérlegelnie kell, én úgy gondolom. (13.40) Varga képviselő úr említette a miskolci távhőkérdést. Természetesen e z a téma egy olyan kérdés, amely nem tartozik szűken a mostani előterjesztés témakörébe. Magam is miskolci vagyok, szívesen állok a képviselő úr rendelkezésére, hogy ebben a témában tovább folytassuk a beszélgetést. Talán egy olyan pont van, amire még mind enképpen reagálni szeretnék, ezt az LMP képviselője részéről hallottuk, ez a bizonyos forgóajtószabályozás, amely azt veti föl, hogy igazából nem is a fizetéseket, nem is az illetményt kellene emelni a függetlenség erősítése végett, hanem a hivatal vezető inek, alkalmazottainak az összeférhetetlenségi szabályait, illetve azt a lehetőséget korlátozni, hogy az iparágból való be- és kiáramlás a hivatalba szabályozottabb legyen. Szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy a jelenlegi szabályozás szerint a Magyar Energetikai- és Közműszabályozási Hivatal elnöke, elnökhelyettesei, amennyiben a mandátumuk lejár, egy évig nem helyezkedhetnek el a hivatal felügyelete alatt működő engedélyes cégeknél. Ez teljes mértékben összhangban van a nemzetközi gyakorlattal. Úgyho gy én azt gondolom, hogy ezek a típusú összeférhetetlenségi szabályok ma már részét képezik az Energetikai- és Közműszabályozási Hivatal státuszszabályozásának. Ezzel szeretném megköszönni a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiból.) ELNÖK: Köszönö m szépen, Kaderják Péter államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! A módosító javaslatok benyújtására csütörtökön 16 óráig van lehetőség. Az atomenergiáról szóló 1996. évi CXVI. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általáno s vitája a lezárásig Soron következik az atomenergiáról szóló 1996. évi CXVI. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája a lezárásig. A kormányelőterjesztés T/624. számon a parlamenti informatikai hálózaton elérhető. Elsőként megadom a s zót Kaderják Péter államtitkár úrnak, az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkárának, a napirendi pont előterjesztőjének. DR. KADERJÁK PÉTER innovációs és technológiai minisztériumi államtitkár , a napirendi pont előadója: Köszönöm szé pen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az atomenergiáról szóló törvény nagyon koncentrált, fókuszált módosítását kezdeményező törvényjavaslat lényegében kiegészíti a független szakértői szervezetekre vonatkozó, jelenleg hatályos törvényi rendelkezé seket. A javaslat tartalmazza a független szakértői szervezetek nyilvántartásba vételére, a nyilvántartott adatokra, az adattartalom nyilvánosságára vonatkozó előírásokat, amelyekről törvényi szinten szükséges rendelkezni.