Országgyűlési Napló - 2018. évi nyári rendkívüli ülésszak
2018. június 25. hétfő - 11. szám - Dr. Staudt Gábor (Jobbik) - az igazságügyi miniszterhez - „Van-e teendője a kormánynak az igazságszolgáltatás függetlenségének megvédése terén?” címmel - ELNÖK: - DR. STAUDT GÁBOR (Jobbik): - ELNÖK:
242 célját. Gyakorlatilag egy működőképes bírósági rendszert hozott létre, az ítélkezés korszerűbb és hatékonyabb pályára került, és az Európai Bizottság idén ötödik alkalommal közzétett un iós tagállamok igazságszolgáltatásának hatékonyságát, minőségét és függetlenségét - függetlenségét, ezt is említi - bemutató úgynevezett igazságügyi eredménytáblán a magyar bíróságok ismét az élvonalban végeztek. Tehát önmagában az a jogvita, amit említett képviselő úr, nem kérdőjelezi meg a magyar bíróságok hatékony működését. Valóban egy szerencsétlen helyzettel állunk szemben. Valóban, a kormánynak vagy akár a parlamentnek ilyen helyzetben el kell gondolkoznia azon, hogy vane szüksége cselekvésre, mert bármilyen hirtelen beavatkozás vagy jogalkotási történés lehet, hogy csak rontana a helyzeten. Tehát kihangsúlyozva azt, hogy a bírói függetlenség a demokrácia állócsillaga - ahogy miniszter úr is többször említette , megemlíteném azért, hogy az igazságüg yi tárca pontosan ennek a témának a kapcsán is az egyik kiemelkedő igazságügyi feladatának tekinti, hogy az évtized elején megalkotott új Alaptörvény és a magyar igazságügyi rendszer elmúlt 30 évének elért eredménye, működése szakmai alapú értékelésének el végzésére sor kerüljön, és erről a kormányt tájékoztatni akarja. Miniszter úr ennek érdekében egy munkabizottságot hozott létre, amelynek tagjai elismert egyetemi tanárok, komoly tapasztalattal rendelkező bírák és az Igazságügyi Minisztérium igazságügyi ka pcsolatokért felelős államtitkára. Az Igazságügyi Minisztérium a munkabizottság által elkészített javaslatokat azok kormányelőterjesztését megelőzően a hivatásrendek képviselőivel is meg kívánja vitatni. A tárca ebben a munkában is kiemelkedően fontosnak tartja az alkotmányos dialógust a jogásztársadalommal és a parlamenti pártokkal, így az ön pártjával is folytatandó párbeszédet. Bízom benne, hogy a közös munka eredményeképpen megnyugtató, szakmai alapon nyugvó válaszok születnek majd az ön által felvetet t kérdések területén is, és remélhetőleg egy olyan jogalkotással sikerül majd kiküszöbölnünk a jövőre nézve ezeket a problémákat, ami kiállja az idő próbáját. Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiból.) ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Me gkérdezem Staudt Gábor képviselő urat, hogy elfogadjae az államtitkári választ. Parancsoljon, képviselő úr! DR. STAUDT GÁBOR (Jobbik) : Köszönöm, elnök úr. Azért nem tudom elfogadni a választ, mert a sajtóhírek alapján a helyzet azért állt elő, mert Handó Tünde felkérte az OBTtagokat, hogy mondjanak le, és így alakulhatott ki a helyzet. Egyébként azt is lehetett hallani, hogy fegyelmi eljárás fenyegeti azokat az OBTtagokat, akik megjelentek az OBHnál, és megpróbálták kikérni az adatokat. Illetve önök a K úria kritizálásánál nem tartották magukat ilyen távol a bíróságoktól, és arra is emlékeztetnék, hogy szakmai válaszokat sem az Igazságügyi bizottság, sem az OBT nem kapott Handó Tündétől, miközben egyébként az OBT korábban, amikor még teljes és tagjai telj ességében működőképes volt, akkor kimondta, hogy számos kinevezési gyakorlata Handó Tündének nem volt a magyar törvényeknek megfelelő. Ezt egyébként már elsőfokú bírósági döntés is kimondta. Államtitkár úr, a kérdés az, hogy ha az OBH elnöke, mondjuk, egy hivatali visszaélést követ el, akkor ezek alapján senki nem tudja azt mondani, hogy ez megtörtént, hiszen úgy tűnik, hogy az OBT erre képtelen, a kormány meg távol tartja magát. Köszönöm. (Taps a Jobbik soraiból.) ELNÖK: Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselő társaim! Képviselő úr nem fogadta el az államtitkári választ, ezért kérdezem: elfogadjáke önök. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az államtitkári választ 111 igen szavazattal, 38 nem ellenében, tartózkodás nélkül elfo gadta.