Országgyűlési Napló - 2018. évi nyári rendkívüli ülésszak
2018. július 17. kedd - 19. szám - A Budapest és az agglomeráció fejlesztésével összefüggő állami feladatokról, valamint egyes fejlesztések megvalósításáról, továbbá egyes törvényeknek a Magyarország filmszakmai támogatási programjáról szóló SA.50768 számú Európai Bizottsági határozatt... - ELNÖK: - ARATÓ GERGELY, a DK képviselőcsoportja részéről:
1384 kollégiumokat építenek. Kollégiumépítésre szük ség van, ebben nincs vita köztünk. Hogy pont ott lesze szükség rá, azért ezt már közlekedési szempontból erősen meg lehet kérdőjelezni. Biztosan, nem biztosan, tudjuk, hogy vannak a városban olyan helyek, amelyek egyébként sok szempontból jobban alkalmasa k erre, de egyébként ráadásul az északi szigetcsúcs térsége és az a délferencvárosi rész egy fejlesztendő, fejleszthető terület. (17.20) Tehát önmagában ezzel a dologgal tulajdonképpen nincsen baj. Majd azzal azért lesz baj, hogy honnan lesz erre pénz, és arra a pénzre tényleg itt vane szükség, vagy esetleg fel lehetnee ezt jobban is használni. De még egyszer mondom, önmagában az, hogy kollégiumot építenek - ha építenek - meg sportlétesítményeket, ez lehet egy hasznos cél. Legalább most nem focistadion épül, hanem olyan sportágaknak teremtenek létesítményeket, ahol Magyarország valóban érdemi teljesítményt képes nyújtani. A kérdés az, hogy ezt miért nem szabályszerűen teszik, hiszen vannak vonatkozó fővárosi, helyi szabályok, vannak törvények - tessék e zeket betartani! Ha valaki házat akar építeni otthon magának, családi házat, akkor be kell tartania minden egyes szabályzatot, be kell szereznie minden engedélyt, rá kell szánnia az időt. Tessék megtenni a kormánynak is, tessék betartani az érvényes szabál yokat! Emlegettem már bizottsági ülésen, kedvenc példám, hogy például ilyen létesítményre nem vonatkoznak az árvízvédelmi szabályok, nem kell beszerezni az árvízvédelmi engedélyeket, majd esetleg később külön megépülnek az árvízvédelmi létesítmények, vagy esetleg nem. Talán mondanom sem kell, hogy a Dunát nem fogja érdekelni az, hogy önök egyébként milyen kiemelt micsodává minősítették ezt a dolgot. Ennek következtében aztán nem véletlenül vannak árvízvédelmi szabályok a fővárosban, amit mindenkinek be kell tartani önökön kívül, és nem véletlenül nem kap senki ezek alól az engedélyek alól felmentést. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Csak egyetlen apró példa volt. Mégiscsak el kell mondanom, ugye arról van szó tehát, hogy a kormány azt gondolja, hogy rá semmi nem vonatkozik, ha valamit építeni akar. Sokkal kellemetlenebb és rosszabb ennél a Várnegyed ügye. Őfelségének épül az új királyi palota, és ehhez önök szeretnének mindenfajta kellemes környezetet biztosítani: telket sajátítanak ki, nagyon nehezen meghatározható módon… - az I. kerületi önkormányzatra gyakorlatilag ki lehet írni, hogy fölösleges, megszűnt. Ugye, a budai Vár már nem része a magyar önkormányzati rendszernek, nekik ott gyakorlatilag semmilyen jogosítványunk nincsen, ugye, azon kívül, h ogy lakhat ott a polgármester úr. Tehát ezen kívül ott más lehetőség nincsen. Az a helyzet, hogy önök gyakorlatilag ezen a területen megszüntetik az önkormányzatiságot, és közvetlen kormányzati irányítást vezetnek be. Többek között meghatározhatják a közle kedés rendjét is. Lehet tippelni, hogy innen kezdve ez vajon majd könnyebbséget jelente azoknak a fővárosiaknak és turistáknak, akik a Várba akarnak feljutni. Vannak tippjeim arra, hogy nem. De nyilvánvaló módon ezt megrendelte az önök főnöke; nem kívánja fölköttetni a lord majort, ha zavarja bármi nesz, hanem inkább a saját kezébe veszi ezt az ügyet. Azt kell mondanom, hogy ez egy szégyenletes körülmények között létrejött, rongyrázó, felesleges beruházáshoz teremt önöknek teljhatalmat. Ez egyszer majd jel képe lesz annak a mérhetetlen kivagyiságnak és - hogy is fogalmazzak finoman? - ostobaságnak, ami ezt a kormányzást jellemzi. Ha már emlegettem tegnap, most is megemlítem, hogy Rákosi Mátyásnak egy kicsit több stílusérzéke volt ebben az ügyben, aki nem jár ult hozzá ahhoz, hogy a kormány a Várba költözzön. Ha már a lord majort megemlítettük, azért akkor hadd hozzam azt is szóba, hogy nem véletlen talán az sem, hogy éppen ezen a hétvégén szivárgott ki az a hír, hogy nem biztos, hogy Tarlós István újra kíván i ndulni főpolgármesterjelöltnek. Megértjük, egy olyan fővárosnak az élére még ő sem hajlandó, aki eddig az önök hűséges pártkatonája volt, beülni, amit most már minden érdemi feladatától megfosztanak. De azt kell mondanom, tisztelt képviselőtársaim, hogy e lőbbutóbb