Országgyűlési Napló - 2018. évi nyári rendkívüli ülésszak
2018. július 17. kedd - 19. szám - A Bethlen Gábor Alapról szóló 2010. évi CLXXXII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslathoz benyújtott bizottsági jelentések és összegző módosító javaslat vitája - ELNÖK: - DR. ZSIGMOND BARNA PÁL (Fidesz): - ELNÖK: - DR. MOLNÁR ZSOLT (MSZP):
1305 magyarmagyar kapcsolat építését, illetve elmélyítését s zolgáló nemzetpolitikai célú Határtalanul! program fedezete a Bethlen Gábor Alapban kerüljön biztosításra. Tisztelt Képviselőtársaim! Az előttünk fekvő törvényjavaslat egy átfogó felülvizsgálat eredménye, amely döntően a kormányzati struktúra átalakításáva l függ össze, pontosabban az egyházi és nemzetiségi támogatások kifizetését is a Bethlen Gábor Alap végzi majd el a jövőben. Annak érdekében, hogy a feladatok ellátásának a törvényi alapja megteremtésre kerüljön, kérem, támogassák szavazatukkal az előterje sztés elfogadását. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Most megkérdezem az előterjesztőket, hogy kíváne valamelyikük felszólalni. (Jelzésre:) Igen. Zsigmond Barna Pál képviselő ú rnak adok szót. Parancsoljon, képviselő úr! DR. ZSIGMOND BARNA PÁL (Fidesz) : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Köszönöm szépen a lehetőséget. Tisztelettel kérem képviselőtársaimat, hogy támogassák a javaslatot. A módosításokkal egyetértünk. A Bethlen Gábor Alapról szóló jogszabályt 8 évvel ezelőtt fogadta el a tisztelt Ház, azóta a Bethlen Gábor Alap bizonyított. A kormány egyik sikerágazata a nemzetpolitika, és a Bethlen Gábor Alap ennek a nemzetpolitikának egy biztos oszlopa, egy biztos intézménye. Ma már több mint 100 milliárd forint összegű forrást biztosít a kormány nemzetpolitikára, ennek jelentős része a Bethlen Gábor Alapon keresztül kerül kihelyezésre. (11.30) Csak néhányról szeretnék említést tenni: több mint 240 ezer ember számára jelent havi 25 ezer forint támogatást az oktatásinevelési támogatás, amit a Bethlen Gábor Alapon keresztül folyósít a kormány a határon túli nemzettársaink részére, 76 nemzeti intézményt támogat a Bethlen Gábor Alapon keresztül a kormány, és ezen az intézményen keresztü l történik a Sapientia Egyetem, illetve a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola támogatása is. Ahogy elhangzott, az előttünk fekvő javaslat technikai jellegű módosításokat tartalmaz, a kormányzati struktúra módosítása tette aktuálissá a jogszabály módosítását. Ezután a Bethlen Gábor Alapon keresztül történik a nemzetiségi és egyházi források folyósítása is, illetve a módosítások következtében a Határtalanul! program finanszírozása is a Bethlen Gábor Alapon keresztül történik majd. Tisztelettel kérn ém még egyszer a képviselőtársaim támogatását a jogszabálymódosítás elfogadásához. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tájékoztatom, hogy 8 perc 25 másodperc időkeret áll majd rendelkezésére a zárszó elm ondására. Megkérdezem Potápi Árpád államtitkár urat, kíváne most felszólalni. (Potápi Árpád János jelzi, hogy nem kíván.) Nem kíván. Tisztelt Ház! Tájékoztatom önöket, hogy a kijelölt Nemzeti összetartozás bizottsága nem állított előadót. Tisztelt Országg yűlés! Most a képviselői felszólalások következnek, a napirend szerinti időkeretben. Az időkeret a hirdetőtáblán megjelent. Kérdezem, ki kíván a vitában felszólalni. Megadom a szót MSZP képviselőcsoportjából Molnár Zsolt képviselő úrnak. Parancsoljon, képv iselő úr! DR. MOLNÁR ZSOLT (MSZP) :