Országgyűlési Napló - 2018. évi nyári rendkívüli ülésszak
2018. július 16. hétfő - 18. szám - Dr. Mellár Tamás (Párbeszéd) - az innovációért és technológiáért felelős miniszternek - „Mi a helyzet a kutatási pályázatok elbírálásánál?” címmel - ELNÖK: - DR. MELLÁR TAMÁS (Párbeszéd): - ELNÖK:
1223 is adom, hogy az Eurostat felmérése, de a KSH mérése szerint is - az Eurostat egyébként a KSH, a magyar Statisztikai Hi vatal méréseiből dolgozik és összesít - semmi nem támasztja alá azt, amit ön kérdésének a címében megtett. (18.20) Ahogy mondtam - és ezt még egyszer meg kell ismételnem , 3018 gyermek született 2016ban az ország határain kívül. Ez messze van attól a 9 1 734 gyermektől, aki egyébként magyarországi lakóhellyel rendelkező szülőktől született. Úgyhogy képviselő úr egy teljesen megalapozatlan kérdést tett fel. Azt kérem öntől, legközelebb készüljön föl. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiból.) Dr. Mellár Tamás (Párbeszéd) - az innovációért és technológiáért felelős miniszternek - „Mi a helyzet a kutatási pályázatok elbírálásánál?” címmel ELNÖK: Köszönöm, miniszterelnökhelyettes úr. Tisztelt Országgyűlés! Mellá r Tamás, a Párbeszéd képviselője, azonnali kérdést kíván feltenni az innovációért és technológiáért felelős miniszter úrnak: „Mi a helyzet a kutatási pályázatok elbírálásánál?” címmel. A miniszter úr Cseresnyés Péter államtitkár urat jelölte ki, mert közfel adat ellátása miatt nem lehet jelen. Kérdezem, elfogadjae a válaszadó személyét. (Dr. Mellár Tamás: Igen.) Jelzi képviselő úr, hogy igen. Mellár Tamás képviselő urat illeti a szó. DR. MELLÁR TAMÁS (Párbeszéd) : Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Kedv es Államtitkár Úr! Az elmúlt napok egyik híre volt, hogy a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alap pályázata alapján odaítéltek 11 milliárd forintot kutatási támogatás címszó alatt. Aztán jött a hír, hogy ez a támogatás nem osztható ki mindaddig, amíg Palkovics miniszter úr újra nem értékeli ezeket a pályázatokat, és nem hagyja ezeket jóvá. Hiába tehát a hosszadalmas pályázati eljárás és szakértői vizsgálat, mindezt felülírja a miniszteri döntés. Ezzel kapcsolatban négy kérdésem van. Az első kérdés az, hogy miért rúgta fel a miniszter úr a saját kormánya által korábban kialakított pályázati rendszert. Mennyire felel meg ez a jogállamiság elvének? A második kérdés, hogy mi a biztosíték arra, hogy a miniszteri felülvizsgálat valóban szakmai alapon les z, szakszerűséget követő lesz, és nem politikai megfontolások alapján hozzák meg a módosításokat vagy a döntéseket. A harmadik kérdésem pedig az, hogy vane az Innovációs és Technológiai Minisztériumnak megfelelő szakapparátusa arra nézve, hogy ezeket a dö ntéseket meg fogja hozni. Tehát vane neki olyan szakértői gárdája, amely összevethető, mondjuk, a Magyar Tudományos Akadémia mögött lévő szakértői gárdával, hiszen a korábbiakban ők végezték el ezt a bírálatot. Hiszen tudományos kérdésekről van szó, és tu dományos kérdések kapcsán nyilvánvalóan tudományos közösségnek kell döntéseket hozni. Végezetül a negyedik kérdésem pedig az lenne: ez már a jövő? Tehát ez a mostani eljárás előrevetíti azt is, hogy a jövő évtől államosított kutatóintézeteknél hasonló módo n történik majd a pályázati pénzek elosztása, tehát nem szakértői, szakmai alapon, hanem politikai céloknak megfelelően? Köszönöm szépen. (Taps a Párbeszéd soraiból.) ELNÖK: