Országgyűlési Napló - 2018. évi nyári rendkívüli ülésszak
2018. július 16. hétfő - 18. szám - Magyarország 2019. évi központi költségvetéséről szóló T/503. számú törvényjavaslathoz benyújtott összegző módosító javaslatról történő döntés
1189 Honvédelem, biztonság: 156 milliárd forintos többletről beszélhetünk mind a honvédségi, mind a belügyi ágazatnál. Olyan többletekről beszélünk, amelyek azt garantálják, hogy az a biztonság, amit az elmúlt években elértünk, 2019ben is jellemezze a magyar költségvetést. Azt gondolom, hogy ez a költségvetés lehetővé teszi azt, hogy a gazdasági növekedésnek köszönhetően adócsökkentéseket hajtsunk végre, többletkiadásokat biztosítsunk, és mellette a tartalékokon túl egy érdemi hiánycsökkentést érjünk el. 1,8 százalékos hiánnyal kalkulálunk, és ez jelentősen hozzájárul ahhoz, hogy az államadósságot is tovább tudjuk mérséke lni. Én azt gondolom tehát, hogy a vita folyamán kialakult törvényjavaslat egyszerre szolgálja a magyar gazdaság egészének fejlődését, egyszerre szolgálja azt, hogy az állam pénzügyi mutatói jól alakuljanak, és mellette a magyar családok számára érdemi tov ábblépést jelenthet akár adóterületen, akár kiadási területen nézzük meg a várható változásokat. Mindezek alapján megköszönöm az Országgyűlés munkáját, a felelősségteljes hozzáállást a módosító javaslatokról való vitában, és jó szívvel javaslom a költségve tést elfogadásra. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK: Köszönöm szépen államtitkár úr válaszát. Tisztelt Országgyűlés! Az összegző módosító javaslatokról történő döntésre a mai határozathozatalok során kerü l sor. Tisztelt Országgyűlés! Most 16 óra 10 perc van, ötperces szünetet rendelek el, mivel 16 óra 15 perctől folytatjuk napirend szerint a munkánkat. Tisztelettel kérem képviselőtársaimat, azért ne nagyon hagyják el az üléstermet, ez az öt perc hamar elte lik. Pontosan 16 óra 15kor kezdjük a munkát. Köszönöm szépen. (16.10) (Szünet: 16.10 - 16.15 Elnök: Jakab István Jegyzők: dr. Szűcs Lajos és Szabó Sándor) ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! (Csenget.) Kérem képviselőtársaimat, szíveskedjenek elfoglalni helyü ket. Határozathozatalokkal folytatjuk munkánkat. Kérem képviselőtársaimat, szíveskedjenek leellenőrizni, hogy kártyájukat elhelyeztéke a szavazógépben. Amennyiben elfoglalták helyüket, akkor megkezdjük munkánkat. Magyarország 2 019. évi központi költségvetéséről szóló T/503. számú törvényjavaslathoz benyújtott összegző módosító javaslatról történő döntés Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a Magyarország 2019. évi központi költségvetéséről szóló T/503. számú törvényjavaslath oz benyújtott összegző módosító javaslatról történő döntés. A Költségvetési bizottság összegző módosító javaslatát T/503/844. számon, összegző jelentését pedig T/503/845. számon terjesztette elő. Tisztelt Országgyűlés! Most a határozathozatalok következnek . Emlékeztetem önöket, hogy előző ülésünkön házszabálytól való eltéréssel döntöttünk arról, hogy bármely képviselőcsoport vezetője legfeljebb tíz, a határozati házszabály 48. § (2) és (4) bekezdése szerinti kérést nyújthat be. Az ellenzéki frakciók vezetői a módosító javaslatok fenntartáskérésének lehetőségével éltek. Ezekről képviselőcsoportonként, a frakcióvezetők által megadott sorrend szerint határozunk. A fenntartásra kért módosító javaslatok egymás mellett is elfogadhatók.