Országgyűlési Napló - 2018. évi nyári rendkívüli ülésszak
2018. július 3. kedd - 17. szám - A Bethlen Gábor Alapról szóló 2010. évi CLXXXII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája a lezárásig - NACSA LŐRINC (KDNP)
1039 forrás, történetesen a Külügyminisztériumnak is meglesz az a lehetősége, hogy a képzési rendszert a saját szakemberterületén tudja támogatni és finanszírozni. Te hát összességében az egyetem autonómiája egy fikarcnyit sem fog szűkülni, a szakmai autonómiája, az irányítási rendszere egyértelműbb, számonkérhetőbb és világosabb feladat- és felelősségrendszert fog jelenteni a jövőben, és több forrást is be tudnak vonni , tehát jól jár az egyetem ezzel a módosítással anyagi tekintetben is. A fenntartói jogokra pedig még egy gondolat erejéig szeretnék kitérni, amit jobbikos képviselőtársam is említett, és erre már részben kitért Pósán László képviselőtársam is. Dr. Brenner Koloman mondta, felsorolta azt a szakaszt, amely azt taglalja, hogy mihez lesz joga a Miniszterelnökséget vezető miniszternek, mint a fenntartói jogkört a javaslat szerint a jövőben gyakorló miniszternek. Ez eddig is így volt. (16.20) Mindenhol van fenntartói jogkör. Ezt a fenntartói jogkörsorozatot, tehát azokat a tételeket, amelyeket felsorolt képviselő úr, eddig is gyakorolták, csak nem ez az egy miniszter, hanem a négy miniszterből álló testület gyakorolta. Ebben változás nem történ ik. Akkor lenne baj, ha a fenntartói jogköröket ad hoc módon egyik intézménynél így, a másiknál úgy telepítené az Országgyűlés. Még egyszer megköszönöm a hozzászólásokat minden frakció részéről. Kérem, hogy amennyiben még a törvényjavaslathoz kapcsolódó ja vaslataik vannak, majd a részletes vitában tegyék meg. Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypárti padsorokban.) ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! A módosító javaslatok benyújtására csütörtökön 16 óráig van lehetőség. A Bethlen Gábor Alapról szóló 2010. évi CLXXXII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája a lezárásig Most soron következik a Bethlen Gábor Alapról szóló 2010. évi CLXXXII. törvény módosításáról szóló törvé nyjavaslat általános vitája a lezárásig. A Zsigmond Barna Pál fideszes és Nacsa Lőrinc KDNPs képviselőtársaink által benyújtott előterjesztés T/713. számon a Ház informatikai hálózatán valamennyiünk számára elérhető. Elsőként megadom a szót Nacsa Lőrinc ú rnak, a napirendi pont előterjesztőjének. Parancsoljon képviselő úr, öné a szó. NACSA LŐRINC (KDNP) , a napirend pont előadója: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! A T/713. számon benyújtott, a Bethlen Gábor Alapról szóló 2010. évi CLXXXII. törvény módosításáról szóló javaslatot Zsigmond Barna fideszes képviselőtársammal terjesztettük a tisztelt Ház elé. A Szülőföld Alap jogutódjaként 2011ben létrehozott Bethlen Gábor Alap alapvető célja a Magyarország határain kívül élő magyarokért viselt felelősség érvényesítése, ami megkívánja ezen alapvető cél eszközeinek időnkénti áttekintését, ennek nyomán pedig a Bethlen Gábor Alapról szóló 2010. évi CLXXXII. törvény rendszeres felülvizsgálatát. A törvénymódosítá s egyik célja, hogy az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvényben meghatározottak szerint az elkülönített állami pénzalapot létrehozó törvényben meg kell határozni az elkülönített állami pénzalap rendeltetéseit, bevételi forrásait, teljesíthető kia dásai körét, az elkülönített állami pénzalapért felelős személyt, testületet és ha kijelölésre kerül, a kezelő szervét,