Országgyűlési Napló - 2018. évi nyári rendkívüli ülésszak
2018. július 3. kedd - 17. szám - A szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája a lezárásig - ELNÖK: - ARATÓ GERGELY, a DK képviselőcsoportja részéről:
1004 szükség, de amíg nem biztosított valamennyire az intim szféra, addig a hajléktalanok inkább választják az utcát a szállások helyett. A fizetős szállásokra pedig elég nehéz bekerülni, több helyen nagyon hosszú a várólista. Tegnap említettem éppen az azonnali kérdések órájában, amikor a férőhelyekről volt szó, ugyanott az idősellátásról beszéltem. Kérem szépen, százas nagyságrendben állnak sorba fizetős szálláshelyért hajléktalanok. Ez az egyik megállapít ásom. A másik az, hogy soha nem látott mértékben vannak ma már a hajléktalanszállókon romák, ami mondjuk, egy évtizeddel ezelőtt szinte elképzelhetetlen volt, mert egymást családon belül vagy rokonságon belül befogadták, és borzasztó sokan vannak idős embe rek. Soha ennyi idős ember hajléktalanszállón nem volt, mint az elmúlt évben, illetve az idén. Van, aki szerint azért támogatja az állam egyre kevésbé a civileket, mert a civil szervezetek ellen akarja hergelni a közhangulatot, ahelyett, hogy inkább támoga tnák azokat, akik magukra vállalják ezeket a terheket. Szintén fontos megállapítás az is, hogy hiába dolgozik egy hajléktalan ember közfoglalkoztatottként, az életét és a lakhatását ettől még nem tudja rendezni, hiszen legfeljebb annyit keres vele, mint am ennyi a legolcsóbb budapesti bérlakások lakbére és mondjuk, a rezsi fele. Havi 54 ezer forintból jelenleg még egy szobát sem lehet bérelni Budapesten. Kedves Képviselőtársaim! Egyet kell értenünk azokkal, akik szerint felháborító, hogy a Fidesznek nem csak egy évtizede nincs más válasza a problémára, mint hogy el kell zárni a hajléktalan embereket vagy meg kell bírságolni őket. Szerintem a hajléktalanság megszüntetése, a hajléktalanságból kivezető utak támogatása alapvető humánus célja kellene hogy legyen m inden kormánynak. Sajnos, az Orbánkormány a legszegényebbek, a legelesettebbek támogatására, felemelésére egyre kevesebbet fordít, és még a jogszabályokon keresztül is megnehezíti életüket. Az elmúlt években a kormány nem szociálpolitikai vagy lakáspoliti kai szempontból közelítette meg a hajléktalanság kérdését, hanem csupán rendészeti eszközökkel akarta azt kezelni. Senki számára nem jó megoldás, ha bárki is az utcán vagy más, nem fedett, vagy éppen fedett, de minimális mértékben sem lakás céljára szolgál ó helyiségben él. Ez nem biztosítja a hajléktalan személyek emberi méltóságát sem, és érthető módon zavarja a közterületet más célra használókat is. Minden kormányzati híresztelés ellenére ma nem adottak a feltételek ahhoz, hogy egyetlen embernek se kellje n az utcán élnie, se a férőhelyek száma, se azok színvonala nem megfelelő, ahogyan a kivezető utakat jelentő komplex megoldások is csak elvétve érhetők el. Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! Ezen törvényjavaslatot mi sem támogatjuk, ahogy itt többen má r megemlítették. Ugyanakkor a költségvetési törvényhez mi is meglehetősen sok módosító indítványt nyújtunk be. Kérem, hogy képviselőtársaim majd ezeket a módosító indítványokat részben holnap a Népjóléti bizottság előtt, részben a Vállalkozásfejlesztési és a Költségvetési bizottság előtt támogassák, legyen itt szó a szociális étkeztetés normatívájának emeléséről, a népkonyhák finanszírozásáról vagy a nappali melegedők létszámférőhelyének a biztosításához beadott indítványokról. Kérem, hogy azokat támogassák . Köszönöm szépen megtisztelő figyelmüket. (Szórványos taps az ellenzéki padsorokból.) ELNÖK: Köszönöm, Korózs Lajos képviselő úr. Most megadom a szót Arató Gergely képviselő úrnak, a DK képviselőcsoportja vezérszónokának. ARATÓ GERGELY, a DK képviselőcsop ortja részéről : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Ez a javaslat nem a hajléktalanság megszüntetéséről, hanem a hajléktalanság megbüntetéséről szól - egyetlen hang különbség, mégis ég és föld. Azt mutatja, hogy önök ezen a területen sem megoldást keresnek, h anem csak politikai propagandalehetőséget.