Országgyűlési Napló - 2018. évi tavaszi ülésszak
2018. június 4. hétfő - 5. szám - Korózs Lajos (MSZP)- a belügyminiszterhez - „A legszegényebbeket még a téli rezsicsökkentésből is kihagyják?” címmel - ELNÖK: - POGÁCSÁS TIBOR belügyminisztériumi államtitkár:
73 szóló kormányhatározat, amely arról rendelkezett, hogy ezeken a települések en a fával fűtő háztartásokhoz is eljusson a 12 ezer forintos állami támogatás. Éppen ebből adódóan, tisztelt államtitkár úr, szükségesnek tartom az alábbi kérdéseket feltenni: miért bünteti a kormány azon, közel 40 településen lakó embereket, akik kimarad tak a téli rezsicsökkentésből? Második kérdésem pedig úgy hangzik, hogy felmértéke már, hányan maradtak ki ebből a téli rezsicsökkentésből. Harmadikként kérdezem államtitkár urat, hogy mikor fogják nekik odaadni a nekik is járó 12 ezer forintos támogatást . Továbbá szeretném megkérdezni, hogy miért bünteti a kormány azon, közel 40 településen lakó embereket, akik kimaradtak a téli rezsicsökkentésből. Megtisztelő válaszát várom. (Taps az ellenzéki padsorokból.) ELNÖK: Válaszadásra Pogácsás Tibor államtitkár úré a szó. Parancsoljon! POGÁCSÁS TIBOR belügyminisztériumi államtitkár : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! A kormányzat és az ezt megelőző kormányzatok is nagyon fontosnak tartották azt, tartjuk azt mind a mai napig, hogy az emberek megélhetési költségeit korlátok közé szorítsuk, nagyon fontosnak tartottuk és tartjuk azt, hogy mindazok a közterhek, amelyek minden háztartást, minden magyar családot érintenek, a lehető legkisebb mértékben terheljék a családi költségvetés t. Éppen ezért döntött így annak idején a kormány, hogy minden olyan közszolgáltatást, amely az élet mindennapjaihoz, a normál élethez hozzátartozik, minden olyan közszolgáltatásnak az árát megvizsgáljuk és olyan keretek közé szorítsuk, amely a lakók számá ra, a lakással, ingatlannal rendelkezők számára, illetve a bérlakásban élők számára kifizethető. Éppen ezért a vezetékes közművek, illetve a hulladékszállítással kapcsolatban mind tulajdonosi szerkezetátalakítás keretében, mind pedig az árszabályozás keret én belül a kormányzat arra törekedett a parlament döntése értelmében, hogy a lakók által fizetendő rezsi csökkenjen, szinten tartható legyen, ugyanakkor működőképesek maradjanak ezek a szolgáltatások, és a szolgáltatások működőképességének a fenntartása to vábbra is biztosítható legyen. Vitathatatlan az, hogy vannak olyan közszolgáltatások, amelyek nem jutnak el minden háztartásba. Ez lehet kényszerű vagy lehet egy választott folyamat, és valóban vannak olyan ingatlanok és vannak olyan települések, amely tel epülésekre a közszolgáltatások, konkrétan a vezetékes gáz például nem jutott el. Az figyelemre méltó és valóban fontos jelzés, hogy ha van olyan település, ahol egyébként különböző támogatásokkal kiépül egy hálózat, de a lakók ezt nem használják fel, akkor szabade ilyen fejlesztéseket végrehajtani, vagy ezt a pénzt más értelmes fejlesztésekre kell fordítani. De mindenesetre most van egy adott helyzet, amit kezelni kell. A téli rezsicsökkentésről szóló kormányhatározat lényege az volt, hogy a vezetékes gázz al rendelkezők esetében, illetve a távfűtéssel rendelkezők esetében a számlákban 12 ezer forint kerül jóváírásra, illetve a kormány döntött arról, hogy a szociális tüzelőanyag keretét egymilliárd forinttal megemeli. (15.00) A szociálistüzelőanyagkeret m egemelése és ennek a felhasználása, mint minden alkalommal, amikor a szociális tüzelőanyaggal, szociális tüzelőtámogatással dolgozunk, akkor az önkormányzatokkal együttműködve tesszük ezt, és így az önkormányzatoknak ennek a pénznek a felhasználására a köv etkező fűtési szezon végéig van lehetőségük, tehát elég hosszú a határidő, amíg az önkormányzatok ezzel elszámolnak. Tehát ezt az 1 milliárd forintot a kormány döntésének megfelelően a Belügyminisztérium az önkormányzatok rendelkezésére bocsátotta. Termész etesen a kormány továbbra is foglalkozik a télirezsicsökkentés hatásaival és annak körülményeivel, éppen ezért nem olyan régen született egy határozat, amely kimondta azt, hogy az a 279 település, ahol egyáltalán nincs a településen kiépített vezetékes gá zhálózat, az önkormányzatok