Országgyűlési Napló - 2018. évi tavaszi ülésszak
2018. június 12. kedd - 8. szám - Az ülésnap megnyitása - Napirend előtti felszólalások: - ELNÖK: - DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára:
343 lecsökkenteniük 4,6 százalékra, és most nagy nehezen kapaszkodtak vissza 5,2 s zázalékra. Tehát még a válság által okozott károkat sem sikerült visszapótolni, miközben az EU 28 országában óvodai képzésre például 1,5 százalékot fordítottak, Magyarországon csak 1,3 százalékot GDParányosan, hasonló a helyzet a középfokú oktatásban is, ahol a magyar GDParányos ráfordítás 0,4 százalékkal - az nagyon sok pénz - kevesebb. És milyen az önök problémamegoldó képessége? Mit válaszol Kásler miniszter úr erre a tömérdek problémára, mik az ő megoldásai? Például: az oktatás helyett a nevelést kell erősíteni, gyorsítani kell a tananyag átadását. Az az oktatás célja, hogy a gyerekek szép párkapcsolatra törekedjenek, amiből házasság lehet. Ezenkívül hazafias nevelést akarnak az oktatásban erősíteni, erre külön kormánybiztos is van. Tudjuk persze, hogy önöknek csak az a hazafi, aki a Fideszre szavaz, aki a Fideszt támogatja. Nem kétséges, hogy miről fog szólni ez a hazafias nevelés is. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Pestiesen szólva, ennyire nem lehet hülyének lenni ingyen. Önöknek politikai szá ndéka van azzal, hogy tönkreteszik az oktatást, hogy nem használható, sikeres diákokat nevelnek, hanem arra törekszenek, hogy szűkítsék azokat a lehetőségeket, ahol a diákok, a magyar fiatalok felemelkedhetnek. Tudom persze, hogy államtitkár úr azt fogja m ondani, hogy miniszter úr mondott emellett sok más szépet is, csak az a helyzet, drága államtitkár úr, hogy ha egy darab pálpusztai sajtra rákötünk egy nemzeti színű szalagot, attól még ugyanolyan büdös marad. És azt is fogja majd államtitkár úr mondani, b izonyára a valóságot kevéssé tisztelve fogja majd ostorozni az elmúlt nyolc évet, a baloldaliliberális kormányok teljesítményét, csak az a helyzet, államtitkár úr, hogy eltelt azóta újabb nyolc év. Nyolcadik osztály végén arra hivatkozni, hogy az óvó néni nem volt elég kedves, minimum szánalmas. Azt javaslom önöknek, hogy hagyják ezt abba, és végre nézzenek szembe az oktatás valódi problémáival, és valódi megoldásokat keressenek az ország érdekében. Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps a DK és a Párbeszéd sora iban.) ELNÖK: Köszönöm, Arató Gergely képviselő úr. A kormány nevében az elhangzottakra Rétvári Bence államtitkár úr fog válaszolni. DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára : Köszönöm szépen a szót, elnök ú r. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! A kormánynak az oktatás területén a problémamegoldó képességét azért önök igencsak tesztelték akkor, amikor úgy hagyták itt a köznevelési rendszert, hogy több száz helyen bezárták a feladatelvégzési helyeket, az isko lákat (Arató Gergely: Hányat nyitottatok ki?) , elbocsátottak 15 ezer pedagógust, és elvettek egyhavi bért, tisztelt képviselő úr. Ez valóban egy nagy probléma volt, megtűzdelve azzal, hogy az önök kormánya 12 ezer milliárd forintnyi adósságot hagyott ott a z önkormányzatoknál, pontosan az iskolák, a kórházak és a szociális intézmények alulfinanszírozása miatt. Ezt kellett nekünk orvosolni, és ezt tudtuk is orvosolni, hiszen míg az önök idején önök elvettek egyhavi bért a pedagógusoktól, mi pedagóguséletpály át indítottunk, és másfélszeresére emeltük a pedagógusok bérét, először az államháztartás különböző ágazatai közül pontosan a pedagógusoknál, az iskolákban indítottuk el a béremelési programot. Ön pedig a minimálbérhez hasonlítja a pedagógusok bérét, ami e gyrészről nagyon helyes, csak azt felejti el elmondani közben, tisztelt képviselő úr, hogy míg önök milliméterekkel emelgették csak a minimálbért, addig a FideszKDNPkormányzat megduplázta a minimálbért. Így már van értelme hasonlítani a pedagógusbért hoz zá, hiszen a viszonyítási alap a duplájára nőtt, és ehhez képest az a szám, amit ön mondott, szerintem még így is szép. A Magyar Tudományos Akadémia kapcsán: ön is tudja, tisztelt képviselő úr, csak elhallgatja, hogy a Magyar Tudományos Akadémia a köznevel ési kerekasztal megalakítása óta a tárgyalások része. Azok a problémák, amelyek felmerültek, a Tudományos Akadémiával közösen lettek