Országgyűlési Napló - 2018. évi tavaszi ülésszak
2018. június 5. kedd - 6. szám - Magyarország Alaptörvényének hetedik módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájának megkezdése - ELNÖK: - ARATÓ GERGELY, a DK képviselőcsoportja részéről:
175 Tehát ez a fajta koncepció éppen abból indul ki, hogy az alkotmány szövege, az abban megjelenő elvek és értékek, a ben ne szereplő jogok védelme és gyakorlása jelenti az ország mint közösség politikai összetartó erejét és közös identitását, és nem valamifajta konstruált kulturális, világnézeti vagy akár nyelvi egyformaság. De van az alkotmányos identitásnak egy másik felfo gása is, és amennyire ezt látjuk ebből a vitából is, ezt vallják önök. Hallhattuk ma is, hogy önök a keresztény európai kultúrát kívánják védeni ezekkel a passzusokkal, meg akarják tehát mondani azt, hogy melyik kultúra, melyik világnézet, milyen történele mfelfogás, milyen identitás a kívánatos, melyik illeszkedik az önkényesen kreált, egyszínű azonosságba. Maga az Alaptörvény is a Nemzeti hitvallásban meg akarja határozni, hogy mely hagyományokat és értékeket tart kívánatosnak és követendőnek. Mi a Demokra tikus Koalícióban abban hiszünk, hogy a nemzet alapja jogaink közös védelme és gyakorlása; abban hiszünk, hogy az Alaptörvénynek egyenlő jogokat kell biztosítania keresztény és nem keresztény vallású vagy éppen nem vallásos polgárai számára; hogy az emberi méltóság egyaránt megilleti polgártársainkat attól függetlenül, hogy milyen árnyalatú a bőrük színe, a világnézetük, hogy kit szeretnek; hogy nem az államnak kell megmondania, hogy mit kell gondolnunk egyegy történelmi kérdésről, hogy miben hiszünk és ho gy milyen értékeket tartunk fontosnak. (12.10) Mi abban hiszünk, hogy az alkotmányos identitás szíve és lelke éppen ezeknek az egyenlő jogoknak a közös védelme; önök abban, hogy az alkotmányos identitás felhatalmazás a szabadságjogoknak valamilyen magasa bb célra hivatkozva történő korlátozására. Mi ezt nem tudjuk támogatni. Önök kereszténydemokráciáról beszélnek; mi olyan jelző nélküli demokráciát akarunk, ami Magyarország minden polgára számára egyenlő jogokat biztosít, amit minden polgár magáénak érezhe t. Ehhez képest már apróság, hogy a szöveg megfogalmazása is pongyola, a javaslat például minden állami szerv feladatává teszi, hogy részt vegyenek az alkotmányos önazonosság védelmében. Nehéz elképzelni, hogy a katasztrófavédelem vagy a védőnői szolgálat mivel járul majd hozzá az alkotmányos önazonossághoz azon túl, hogy kiteszi a Nemzeti hitvallást a falra. Az Alaptörvénynek ez a módosítása tehát nem szolgál semmilyen konkrét célt, nem járul hozzá semmilyen módon ahhoz, hogy a magyar emberek jogai érvénye süljenek, kizárólag arra szolgál, hogy újabb ideológiai háborút lehessen erre hivatkozva indítani az Európai Unió ellen, európai szövetségeseink ellen. Sokkal komolyabb közvetlen következményei is vannak a bíróságok függetlenségét korlátozó rendelkezésekne k. Hiszen az igaz, hogy a kormánynak korábban is szándéka volt az önálló közigazgatási bíráskodás megteremtése, s ezzel, mint tudjuk, erősen alkotmányellenes módon is megpróbálkozott. Önmagában azonban a szándék elfogadható lenne, a megvalósítás módja az, ami elfogadhatatlan. Először is, a kormány itt biankó csekket kér. Úgy kér felhatalmazást az önálló közigazgatási bírósági ág, sőt bírósági szervezet létrehozására, hogy egy sort sem láttunk még abból, hogy erre hivatkozva milyen bírósági törvényt, bíróság i szervezetet akarnak kiépíteni. Magyarán szólva, anélkül kell dönteni az Országgyűlésnek, hogy tudná, hogy mire használja majd pontosan a kormány ezt a felhatalmazást. Annyi azonban világos, hogy a javaslat a kormány korábbi szándékain is túlmenő mó don vonja el a rendes bíróságok hatáskörét. Teljes párhuzamos közigazgatási bírósági rendszert hoz létre, és ezt a rendszert kiveszi a már működő bírósági rendszer hatásköréből, a közigazgatási jellegű pereket, többek között a közérdekű adatok nyilvánosság ával, az államigazgatási döntések felülvizsgálatával és vélhetően a választásokkal kapcsolatos ügyeket. Teljesen kiiktatja a Kúriát ebből a rendszerből.