Országgyűlési Napló - 2018. évi tavaszi ülésszak
2018. június 5. kedd - 6. szám - Magyarország Alaptörvényének hetedik módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájának megkezdése - ELNÖK: - DR. ARADSZKI ANDRÁS, a KDNP képviselőcsoportja részéről
167 kapcsolatban hallhattuk a Jobbik véleményét, illetve a letelepedési államkötvényekkel Magyarországon több mint 20 ezer ember számára biztosított letelepedési helyzettel kapcsolatban is a Jobbik világossá tette az álláspontját. Ebben a kérdésben nem eng edünk, mert úgy gondoljuk, hogy se szegény, se gazdag migráns ne telepedjen le Magyarországon állami felhatalmazással és hozzájárulással. Nagyon örülünk annak, hogy a civil szervezeteket hátrányosan érintő javaslatok is kikerültek ebből a törvényből, a reg isztráció, az illetékfizetési kötelezettség vagy a megbélyegzés kérdésköre. Mindazonáltal a Jobbik konstruktív módosítási javaslatokkal segíteni fog önöknek abban, hogy ebben a törvényben az olyan pongyola megfogalmazásokat, mint a „menekülteket segítő sze rvezetek” vagy az ezt jelentő tevékenységeket pontosan tudjuk definiálni, pontosan meg tudjuk határozni. Ezzel kapcsolatban a Jobbik módosító javaslatokkal fog élni. Képviselőtársam beszélt arról a gyanúról, miszerint önök itt nem szeretnének összpárti egy etértést létrehozni ezekkel a törvényjavaslatokkal, hanem igen, önöknek az a céljuk, hogy a következő a következő hónapokban, években mutogathassanak más pártokra, hogy azok miért nem támogatják ezeket a javaslatokat. Igen, valóban méltatlan az, hogy önök salátatörvényeket hoznak ide. Úgy ollózzák össze a törvényjavaslatokat, hogy azt ne tudja minden párt jó szívvel támogatni. Én még élek azzal a gyanúperrel is, hogy önök a migráció kérdését nem megoldani akarják, hanem fenntartani, máskülönben nem vétózták volna meg Európában egyedül, az Európai Unióban egyedül azt az Afrika és Európai Unió között megszületett új javaslatot, amely a rabati folyamat egyik folyománya volt, amely megpróbálja a migrációs kérdést kontinentális szinten orvosolni egész Európa szin tjén. Úgy gondolom, önök teljesen felelőtlenül járnak el akkor, amikor ezt a kérdéskört napirenden szeretnék tartani, és nem a hosszú távú megoldásokat keresik ehhez a globális kihíváshoz. (11.30) Mert valóban nagyon fontos az, hogy Magyarország egy kemé ny álláspontot foglaljon el ebben a kérdésben az Európai Unióban. Meggyőződésem szerint a diplomáciának a szerepét komolyan kellene vennünk ebben a vitában. Magyarországnak az lenne a feladata, hogy más középkeleteurópai országokkal az Európai Unióban (A z elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) , a brüsszeli tárgyalóasztalnál elmagyarázza a középkeleteurópai álláspontot, hogy Magyarország és más középkeleteurópai ország miért nem tudja elfogadni a multikulturalizmust és a korlátla n bevándorlás kérdéskörét, de ebben a diplomáciának komoly szerepe van. Önöknek felelős magatartást kellene ebben a kérdésben is tanúsítaniuk. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a Jobbik és az LMP soraiban.) ELNÖK: Köszönöm szépen, frakcióvezető úr. Tisz telt Országgyűlés! Mielőtt a következő felszólalásra lehetőséget adnék, VargaDamm Andrea képviselő asszonynak jelzem, hogy bejelentkezett kettőperces felszólalásra, de a vitának ebben a szakaszában nincs lehetőség kétperces felszólalásra. Tisztelt Országg yűlés! A KDNP képviselőcsoportjának vezérszónoka Aradszki András képviselő úr. Parancsoljon, képviselő úr, öné a szó. DR. ARADSZKI ANDRÁS, a KDNP képviselőcsoportja részéről l: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Én azzal kezden ém a vezérszónoki mondandómat, hogy idézek a Nemzeti hitvallásból, annak is az első mondatát idézem: „Büszkék vagyunk arra, hogy Szent István királyunk ezer évvel ezelőtt szilárd alapokra helyezte a magyar államot, és hazánkat a keresztény Európa részévé t ette.” Úgy gondolom, hogy ez a mondat mindannyiunkat sok mindenre kötelez, és itt, a tisztelt Ház falai között arra is kötelez minket, hogy az alkotmányos rendünk, az Alaptörvény szellemiségét figyelembe véve folyamatosan tartsuk karban az Alaptörvényünket . Az Alaptörvény hetedik módosítása igazából az első olyan módosítás, amely ezt a karbantartási feladatot kívánja