Országgyűlési Napló - 2018. évi tavaszi ülésszak
2018. február 19. hétfő (268. szám) - Dr. Lukács László György (Jobbik) - a belügyminiszterhez - „Lesz-e egyáltalán börtön Kunmadarason?” címmel - ELNÖK: - DR. LUKÁCS LÁSZLÓ GYÖRGY (Jobbik):
70 termálfürdő. Bár elmondható, hogy néhány környékbeli település már befutott strandja komoly vonzerővel bír, de a legtöbbek szerint m ég így is lenne létjogosultsága Kiskunhalas strandja fejlesztésének. Fontos lenne ez a város lakossága számára is, akik vélhetően a jelenleginél jóval nagyobb számban látogatnák a strandot, illetve a város turisztikai fejlődése szempontjából is fontos lenn e. A strandfejlesztésre vonatkozóan rengeteg ígéretet hallhattak a helyiek. Bányai Gábor, a választókerület fideszes képviselője például még 2014ben ígért történelmi strandfejlesztést, amiből azóta sem valósult meg semmi. Mindeközben pedig más települések en, ahol olyan országgyűlési képviselő van, aki tud is a településéért lobbizni, ott valóban el tudtak érni eredményeket, és komoly, sokmilliárdos strandfejlesztéseket láthatunk például Nagykanizsán, Makón, Debrecenben, Esztergomban, Kisvárdán, és még lehe tne sorolni a szerencsésebb sorsú településeket. Az elmaradt strandfejlesztés mellett ki kell térnem a helyi úszósport helyzetére is, a város úszói ugyanis komoly eredményeket érnek el országosan, és nemzetközi szinten is képviselik Kiskunhalast és hazánka t. Ennek ellenére a sportolók csak a szintjükhöz képest méltatlan körülmények között, egy 19 méteres medencében tudnak edzeni. Tisztelt Államtitkár Úr! Azzal a kérdéssel fordulok tehát önhöz, hogy miért történhetett meg az, hogy míg más városokban történte k fejlesztések, addig ez Kiskunhalas esetében nem valósult meg. Miért nem történt Kiskunhalason sem strandfejlesztés, sem uszodaépítés? Várom érdemi válaszát. (Taps a Jobbik soraiban.) ELNÖK : Köszönöm szépen, képviselő úr. A választ Fónagy János államtitká r úrtól fogjuk hallani. Parancsoljon, államtitkár úr! DR. FÓNAGY JÁNOS nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár : Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! A kérdést tulajdonképpen nagyon röviden meg lehetne válaszolni, nevezetesen: a fü rdőfejlesztés az üzemeltető és a tulajdonos kompetenciája, tehát a település önkormányzatának döntésein múlik, és ő rendelkezik információval. (Farkas Gergely közbeszól.) De azt kérdezte, hogy másutt miért van fejlesztés. Magyarországon az állami turizmusi rányítás cél- és eszközrendszerét „A nemzeti turizmusfejlesztési stratégia 2030” című dokumentum határozza meg, a jövőben létrejövő különböző fejlesztések, stratégiák, elképzelések, egyedi projektek ezen a stratégián belül valósulnak meg. Ha a kiskunhalasi önkormányzat ezekhez igazodóan tud fejlesztési pályázatokat beadni, akkor nyilvánvalóan ez a fürdő is fejlődni fog. Azt azonban a korrektség kedvéért meg kell jegyeznem, hogy a jelenlegi szabályok szerint a turizmusfejlesztésre rendelkezésre álló EUs for rásokból jelenleg fürdők fejlesztésének támogatására nincs mód. (Farkas Gergely: Kormányzati megoldás kellene…) Ezért mondtam az EUt. Dr. Lukács László György (Jobbik) - a belügyminiszterhez - „Lesze egyá ltalán börtön Kunmadarason?” címmel ELNÖK : Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Lukács László György képviselő úr, a Jobbik képviselője, kérdést kíván feltenni a belügyminiszterhez: „Lesze egyáltalán börtön Kunmadarason?” címmel. Lukács László György képviselő urat illeti a szó. Parancsoljon! (Dr. Apáti István közbeszól.) DR. LUKÁCS LÁSZLÓ GYÖRGY ( Jobbik ):