Országgyűlési Napló - 2018. évi tavaszi ülésszak
2018. február 19. hétfő (268. szám) - Dr. Tóth Bertalan (MSZP) - a miniszterelnökhöz - „Tiltott pártfinanszírozás az Odex-ügyben?” címmel - ELNÖK: - DR. TÓTH BERTALAN (MSZP):
67 Tisztelt Képviselő Úr! Figyelembe véve a választmány döntését is, a kormány részéről arról tudom biztosítani önt, hogy a kormány ezeket a célokat támogatja, a szükséges döntéseket pedig meghozza és meg fogja hozn i. Szeretném arról tájékoztatni, hogy a kormány egy több mint félmilliárdos támogatásról döntött, amelyet a fővárosi kerületek kaptak belterületi utak, járdák és hidak felújítására. Ami az eddigi eredményeket illeti, a 2010 utáni időszakban az állami közút kezelő beruházásaiban közel 4 ezer kilométernyi útszakasz újult meg. Idén több mint 100 milliárd forintot fordítunk a meglévő úthálózat felújítására. Ami az új utakat illeti, mert az is fontos, 2010 óta 670 kilométernyi új útszakasz készült el, hozzávetőle g több mint 1100 milliárd forint értékben. És ami a jövőt illeti, terveink szerint 2022ig a most meglévő mintegy 1500 kilométerhez képest 900 kilométer új gyorsforgalmi útszakasz vagy kiemelt főút épül majd meg Magyarországon. Azt is szeretném önnek elmon dani, hogy a kormányhatározatban nevesített projektek több mint 70 százalékában már legalább a kivitelezési közbeszerzésnél tart az állami beruházó, és ezzel párhuzamosan folyamatosan megújulhatnak a fővárosi utak is. Ebben az ügyben minden körülmények köz ött számíthat a kormány támogatására. Köszönöm, hogy meghallgatott. Dr. Tóth Bertalan (MSZP) - a miniszterelnökhöz - „Tiltott pártfinanszírozás az Odexügyben?” címmel ELNÖK : Köszönöm szépen, államtitkár úr . Tisztelt Országgyűlés! Tóth Bertalan képviselő úr, az MSZP képviselőcsoportjának vezetője, kérdést kíván feltenni a miniszterelnökhöz: „Tiltott pártfinanszírozás az Odexügyben?” címmel. A kérdésre miniszterelnök úr megbízásából a téma szerint feladat- é s hatáskörrel rendelkező Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter úr megbízásából Dömötör Csaba államtitkár úr fog válaszolni. Frakcióvezető úr, öné a szó. DR. TÓTH BERTALAN ( MSZP ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Mindig örülök, amikor így végig tudom hallgatni, hogy pontosan hogyan is hívják ezt a minisztériumot; mi csak így egyszerűen propagandaminisztériumnak hívjuk, ezért ez számunkra így sokkal egyszerűbb. És most kivételesen nem az el múlt évek legnagyobb korrupciós botrányával szeretnék foglalkozni, amely egy bűnszervezetről szól az Európai Csalás Elleni Hivatal megállapítása szerint, és amelyben a miniszterelnök veje is érintett, hanem egy olyan ügyről, ami miatt ellenzéki pártokat bü ntetett meg az Állami Számvevőszék, és nagyon komoly összegeket követel tőlük, miközben a Fidesz is elkövette ezt a hibát, és a legutóbbi kampánya során a plakátok kihelyezésénél olyan kedvezményben részesült, amelyet mind az Állami Számvevőszék cáfolt, mi nd a kormányhivatal. Csak szeretném itt jelezni a parlament előtt, hogy amikor az MSZP feltárta ezt a visszaélést, akkor még nem is jelezte a kormányhivatal felé, hogy visszaélés történt, még postára sem tudtuk feladni a bejelentésünket a kormányhivatal fe lé, a kormányhivatal már úgy érezte, hogy közigazgatási eljáráson kívül neki már azonnal határozatot kell hozni, hogy nem, semmilyen jogszabályt nem sértett meg a Fidesz. Úgyhogy szeretnék itt is gratulálni önön keresztül, államtitkár úr, a kormányhivatalo k remek működéséhez. Ha a Fideszről van szó, akkor már a beadványt sem kell megvárni, hanem azonnal nyilván az ítéletet, amit önök kiküldenek nekik, azt akkor már fel is lehet olvasni, el is lehet mondani a nyilvánosság előtt. Tehát itt arról van szó, hogy körülbelül 28 millió forintos kedvezményt kapott a Fidesz ebben a propagandahadjáratban. Szeretném megkérdezni, hogy mikor fogja beismerni a kormány - nyilván itt a kormányhivatalok érintettek , hogy tiltott módon finanszírozta ez a plakátcég a Fideszt, és kezdeményezike mégis a kormányhivatalnál, hogy