Országgyűlési Napló - 2018. évi tavaszi ülésszak
2018. február 21. szerda (270. szám) - Napirend utáni felszólaló: - ELNÖK:
285 köszönöm a Lehet Más a Politikának is azt a bizalmat, amivel 2014ben megtiszteltek azzal, hogy az országos lista élére helyezve lehetővé tették, hogy itt jó sokat beszéljek, és képviseljem azokat az értékeket, amelyeket fontosnak tartanak. Annak ellenére, hogy némi csalód ottsággal távozom innen, hiszen nem érzem azt, hogy jobbá tudtam volna tenni a kormányzás minőségét, mégiscsak azt kell mondanom, hogy abban szeretnék hinni, hogy a Lehet Más a Politika frakciója 201418 között annak a fajta változásnak a szele volt a magy ar parlamentben, amely arról szólt, hogy hogyan kell a rendszerváltást követő 28. évben megújítani a teljes magyar közéletet. Abban hiszek, hogy e változás szele vagy 2018ban, vagy később be kell hogy következzen, mert nyilvánvalóan a változásokat, ahogy ’88ban már mindenki látta, most is látnunk kell, nem lehet megállítani. Valamennyiüknek további jó munkát, jó egészséget kívánok! Bízom abban, hogy jobb kormányok, jobb országgyűlések következnek ezután. Köszönöm a szót, elnök úr. (Taps az ellenzéki padso rokban.) ELNÖK : Köszönöm szépen. Igen tisztelt képviselő úr, nekem jutott osztályrészül az, hogy én kérjem először arra, hogy majd kérjen bocsánatot, vagy gondolja át mindazt, amit mondott, mert hatályos bírói ítéletek nélkül egy frakciót, közösséget megvá dolni olyasmivel, amit ön mondott, úgy gondolom, az minimum bocsánatkérésre okot adó. Tisztelt Képviselőtársaim! Az Országgyűlés 2018. évi tavaszi ülésszakának és ezzel minden bizonnyal a 20142018as ciklusnak is a végére értünk. Ez az időpont kötelessége mmé teszi, hogy köszönetet mondjak. Dr. Kövér László házelnök úr és a magam nevében is megköszönöm az Országgyűlés Hivatala minden munkatársának azt a nélkülözhetetlen segítséget, amelyet törvényalkotói, képviselői munkánkhoz nyújtottak. Munkájukért fogadj ák az Országgyűlés vezetésének, és úgy gondolom, valamennyi képviselőtársamnak velem együtt a köszönetét, őszinte elismerését. Köszönjük mindazoknak az érdeklődését is, akik figyelemmel kísérték évi, illetve négyévi munkánkat. Kívánom, hogy az ülésszünetet kihasználva valamennyien pihenjék ki a fáradalmakat. Tisztelt képviselőtársaimnak külön is megköszönöm munkájukat. Nehéz és sokszor feszültségekkel teli négy évet hagytunk magunk mögött, a közjóról és Magyarország érdekeiről vallott eltérő nézeteink soksz or kibékíthetetlennek tűnő ellentétei mellett is képesek voltunk együtt dolgozni. A bizottsági üléseken végzett szakmai munka, valamint a plenáris üléseken zajló viták, ha azok sokszor hevesek és nemegyszer indulatosak is voltak, úgy gondolom, mégis hozzáj árultak ahhoz, hogy számos kiváló törvényt alkothattunk és jövőbe mutató határozatot fogadtunk el közösen hazánk, Magyarország és a magyar emberek érdekében. E viták során azonban sajnálattal tapasztaltam, hogy az Országgyűlés méltóságát is sértő, személye skedő összetűzések kerültek a felszínre, ami egészen biztosan nem jelentheti a követendő, helyes utat. A vitákban jó, ha mindannyian törekszünk az önmérsékletre, mert a tévedések, félreértések megbocsáthatók, de a személyes sértések maradó sebeket ejtenek a lelkekben. Ez utóbbi kitételek most különösen fontosak a kampány időszakában, és kell, hogy ezeket jó erősen az eszünkbe véssük és a szívünkben hordozzuk, mert közszereplőként mindaz, amit mondunk, mindaz, amit teszünk, hatással van a hétköznapok vitakul túrájára, a konfliktuskezelésre, végső soron az emberi kapcsolatokra. Remélem, hogy a kampány legnehezebb óráiban sem tévesztjük szem elől, hogy a magyar emberek, Magyarország sorsának jobbra fordítása a választások valódi értelme, mert miképp azt Kós Káro ly fogalmazta: „Az ember kötelessége, hogy a maga népét szolgálja.” E gondolatokkal kívánok valamennyiünknek jó egészséget és tisztességes választási küzdelmet, Isten áldását.