Országgyűlési Napló - 2018. évi tavaszi ülésszak
2018. február 21. szerda (270. szám) - Változás kell Magyarországon! - Valóság a propaganda mögött, avagy mentsük meg a háziorvosi ellátást és az önkormányzatiság jövőjét, biztos megélhetést az önkormányzati dolgozóknak!” című politikai vita - ELNÖK: - DR. LUKÁCS LÁSZLÓ GYÖRGY, a Jobbik képviselőcsoportja részéről:
231 nemcsak a gyógyításban, hanem a megelőzésben is . Éppen ezért érdemes ezt a területet komolyan venni és jól foglalkozni vele, éppen ezért fontos ennek a kritikus pontjait áttekinteni, és a háziorvoslás talán az egyik olyan szűk keresztmetszet, amivel mindenképpen foglalkozni kell. Hogy mi is lenne igazá ból egy jó háziorvosi rendszernek és magának az alapellátásnak is a célja, azt mindannyian talán tudjuk, ha álmunkból felkeltenek minket, akkor a kapuőri szerepre gondolunk. Ez azt jelenti, hogy első találkozási pontként egyrészt szűri, irányítja és egy fo lyamatos elérési pontot jelent a lakosság számára, felállítja a diagnózist, továbbküldi, illetve a krónikus betegségek gyógyításában egy nagyon komoly terhet tud levenni az ellátórendszerről, de a palliatív ellátásoknál, gyakorlatilag az időskori, illetve a halál előtti időszak ellátásában is komoly szerepet lát el. Ami igazán fontos, nemzetközi megállapítás, és ehhez tartanunk kell magunkat, és eszerint követni is kell ezeket a kijelölt utakat, hogy akkor beszélhetünk erős háziorvoslásról, akkor beszélhetü nk erős alapellátásról, hogyha ez egyébként általános és széles körben hozzáférhető, akkor, ha ez folyamatosan koordinálja a betegeket, folyamatosan koordinálja az ellátás többi részét is, ez folyamatosan biztosított, és a kellő pénzügyi keret megvan. Látv a ezt a négy pontot, azért fel kell tennünk a kérdést magunknak, hogy megvane ez a mai modern magyar egészségügyben, vagy megvane ez egyáltalán az egész kontinentális egészségügyben, sőt a világon az egészségügyben, hogy ezt az ideát, amit a szakma elvár , tudjae teljesíteni bármilyen körülmények között a társadalom vagy például egy állam vagy egy kormányzat. Én úgy látom, hogy nagyon sokszor az akadálya nem más, mint hogy egy kívülről jövő nyomás nehezedik nemcsak az egészségügyre, hanem a háziorvoslásra is, és ez, amint már említettem, abból adódik, hogy folyamatosan öregszik el a lakosság, másrészt az elöregedés mellett állandó elvárásnövekedés van a minél gyorsabb, minél színvonalasabb, a technológia legmagasabb fokán álló ellátásra. Az új technológia terjedése és a megállíthatatlan növekedése szerencsére nemcsak azt okozza, hogy az embereknek jobb életkilátásai vannak, hanem azt is okozza, ami talán kevésbé szerencsésebb állami, kormányzati szempontból, s talán erről a Nemzetgazdasági Minisztérium tudn a is beszélni, hogy egy olyan technológiai költségrobbanás előtt állunk, amely folyamatosan egy prés alá helyezi a költségvetést, és legfőképp az EAlapot vagy az államnak azokat az erre elkülönített pénzalapjait, amelyek ennek a finanszírozására szolgálna k. De a krónikus betegségek előfordulásának növekedése, a multimorbiditás, ezek mind hozzájárulnak ahhoz, hogy óriási nyomás alatt áll a háziorvoslás, és bizony, az is világos, hogy a hagyományos modellben, amelyben Magyarország van, abban lényegében eg y kicsit be vagyunk ragadva az „egy praxis - egy orvos” elvébe. Egy nagyon nehéz monolitikus rendszerben vagyunk, amelyből igen nehéz jól kitörni. A számok mutatják azokat a kritikai elemeket, amelyek talán a mai napon még nem hangoztak el, de mindenképpen érdemes, hogy idehozzuk, hogy sajnos még a praxisok számának csökkenése mellett is részint az elöregedés, részint a pálya nem vonzó volta miatt egy folyamatos kiürüléssel állunk szemben, egy, mondjuk úgy, hogy most természetesnek tűnő, de egyáltalán nem t ermészetes betöltetlen praxisnövekedés van. 300 felett jár ennek a száma, szerintem ezt mindannyian tudjuk, illetve közel 440 ezer ember van, aki a definitív, tehát az imént meghatározott elvek mentén kifejtett háziorvoshoz nem fér hozzá, és a jelenlegi pr ognózisok szerint ez közel 900 ezerre nőhet az elkövetkezendő 79 évben. Így valamilyen szinten közös politikai felelősségünk, hogy ennek megálljt parancsoljunk. Nyilván egymásra dobálhatunk bármilyen jelzőt, egymást bármivel megsérthetjük, a probléma nem fog eltűnni, nem fog felszívódni, így a háziorvoslás és a háziorvosi ellátórendszer megoldásában mindenképpen határozott javaslataink kell hogy legyenek. Azt is látjuk, hogy míg a korfában szörnyű adatok vannak, addig a javulás nem igazán szivárog be a túl só végén. A háziorvosok 43 százaléka 60 év feletti. Sajnos azt láttuk, és a statisztikák azt a szomorú adatot festették fel, hogy amíg a fiatalabb korosztályban csökkenés állott be a háziorvosok arányszámában, addig az időseknél nőtt az arány. Tehát lényeg ében egy folyamatos elöregedéssel állunk szemben.
