Országgyűlési Napló - 2018. évi tavaszi ülésszak
2018. február 19. hétfő (268. szám) - Napirenden kívüli felszólalók bejelentése: - Döntés határozati házszabályi rendelkezésektől való eltérésről - ELNÖK: - ALEXOV LJUBOMIR nemzetiségi szószóló:
20 szab adságszerető, saját értékeiért kiálló néphez szólhat. Ahogyan a reformkori magyarság a haladás, a nemzeti eszme kiteljesedése felé indult, úgy az országban élő más nációk is követték e példát. Az egy magyar politikai nemzet fogalmának megteremtése megterem tette a nemzetiségi kérdést is. A kor politikusainak bölcsességét dicséri, hogy nem tűzzel és vassal, hanem a jog eszközével keresték a megoldást. Az idei esztendőben lesz 150 éve, hogy a Magyar Országgyűlés mindkét házában elfogadták az első nemzetiségi t örvényt, azaz a nemzetiségi egyenjogúságról szóló 1868. évi XLIV. törvénycikket. A Magyarországi nemzetiségek bizottsága fontosnak tartja, hogy a megemlékezésre még abban az országgyűlési ciklusban kerüljön sor, amelyben a hazai nemzetiségeknek hosszú idő után először lett ismét képviselete az Országgyűlésben. Az 1868. évi törvénycikk volt az első olyan törvény Magyarországon, amely arra törekedett, hogy az állam és a nemzetiségek viszonyát rendezze, és mint ilyen, nem születhetett meg előzmények nélkül. Az 184849es szabadságharc utolsó szakaszában a nemzetgyűlés határozatban ismerte el a magyarországi nemzetiségek jogait. 1861ben ismét napirendre került a nemzetiségi kérdés az Országgyűlésben, azonban megtárgyalására - az Országgyűlés feloszlatása miatt - már nem került sor. A nemzetiségi egyenjogúságról szóló 1868. évi XLIV. törvénycikk, amelynek előkészítésében román, szerb, szlovák és szász képviselők is helyet kaptak, a korszak elveit követte, így szabályozta a községekben és a megyékben használt nemz etiségi nyelvet, lehetővé tette, hogy bárki anyanyelvén intézze a peres ügyeit, biztosította minden állampolgár számára, hogy a községi, megyei és állami hatóságokhoz anyanyelvén intézhessen beadványokat, illetve hogy a községi és megyei gyűléseken anyanye lvén szólalhasson fel, és ugyancsak új elemként került megfogalmazásra az egyesülési jog biztosítása bármely nemzetiségű állampolgár számára. Az elfogadott nemzetiségi törvény fogadtatása és megítélése nem volt egységes. A nemzetiségi vezetők ezt kevesellt ék, a teljes egyenjogúságra, autonómiára törekedtek, míg a magyar képviselők egy része azon a véleményen volt, hogy a törvény túl sok engedményt biztosít a nemzetiségek számára. (14.10) Ezt követően jogalkotási szempontból az aktuális politikai irányvonalt ól függően vált a nemzetiségi jogok szabályozása megengedőbbé vagy éppen korlátozóvá. A korlátozó gyakorlat különösen 1875 után vált egyre inkább érvényesülő tendenciává. A történelmi tapasztalatok azt mutatják, hogy nem elegendő a jogalkotó jobbító szándé ka, a jogalkotásnak megfelelő időben is kell történnie ahhoz, hogy annak pozitív hatása a mindennapi joggyakorlatban is érezhető legyen, és az érintettek körében is elfogadást nyerjen. Az ismert történelmi események miatt a rendszerváltásig kellett arra vá rni, hogy a polgári és politikai jogok 1989 utáni újraéledése, a társadalom szabadságigénye a nemzetiségek számára is meghozza a változást. A köztársaság megújított alkotmánya 68. §ának (1) bekezdése kimondta: „A Magyar Köztársaságban élő nemzeti és etnik ai kisebbségek részesei a nép hatalmának: államalkotó tényezők.” A (2) bekezdés pedig leszögezte, hogy a népszuverenitás elve alapján: „A Magyar Köztársaság védelemben részesíti a nemzeti és etnikai kisebbségeket. Biztosítja kollektív részvételüket a közél etben, saját kultúrájuk ápolását, anyanyelvük használatát, az anyanyelvű oktatást, a saját nyelven való névhasználat jogát.” Az alkotmány és a nemzetközi jog általánosabb elvei alapján 1993ban fogadta el a parlament a nemzeti és etnikai kisebbségek jogair ól szóló 1993. évi LXXVII. törvényt, amelynek idén a 25. évfordulóját ünnepeljük. A törvény erényei közé sorolható többek között, hogy 7ről 13ra bővült a nemzetiségként elismert közösségek száma, létrejött a nemzetiségi önkormányzati rendszer, nemzetiség i intézmények alakulhattak, és ehhez költségvetési forrásokat is biztosított a kormányzat. A törvény rendelkezései lassították az asszimilációt.
