Országgyűlési Napló - 2017. évi őszi ülésszak
2017. október 18. szerda (248. szám) - Ügyrendi kérdésben felszólaló: - ELNÖK: - DR. VARGA LÁSZLÓ (MSZP):
929 beszámolója kapcsán az ellenzéki képviselők próbálják választók tömegeinek véleményét itt az Országgyűlésben közvetíteni a jegybank vezetése irányába? Én azt gondolom, helyes. Azt gondolom, helyes, merthogy ez egy lehetőség arra, hogy vitát folytassunk, hogy azokat a jelenségeket, amelyek felháborítják a közvéleményt, megváltoztassuk, és olyan helyzetet teremtsünk, hogy soha többé ne lehessen olyan jegybanki vezetése ennek az országnak, amely ilyen, a közvéleményt felháborító dolgokat tesz. N yilván szerencsésebb egy ilyen vitát, egy ilyen beszámoló vitáját úgy lefolytatni, hogyha a kormánypárti képviselők is hasonló intenzitással megszólalnak, vagy legalább ha Matolcsy Györgytől személyesen nem is, legalább az alelnökétől válaszokat is kapunk, de hát ez nem történik meg. Nyilván azért nem történik meg, mert nem állja a vitát az, amit a jegybank tesz. Önök menekülnek, védhetetlennek, vállalhatatlannak tartják az elmúlt évek történéseit. Miért is védhetetlen ez? Azért, mert nyilvánvalóan beszélte k az előttem szólók arról, hogy az árfolyamnyereségéből a jegybank vállalhatatlan dolgokat tesz. Vállalhatatlan dolgokat tesz, hiszen ez az árfolyamnyereség esősorban annak köszönhető, hogy tudatos politika volt a forint gyengítésére. Ebből adódik a jegyba nk nyeresége, és ugyan a jegybank függetlenségének tiszteletben tartása mellett, de el kell mondjam, hogy a jegybank akkor, amikor nyereséges, többféle dolgot tehet, többféle dolgot választhat. Mondok három vállalható alternatívát a jegybank vezetése előtt egy ilyen helyzetben, ami kialakult. Egyrészről megsegíthette volna a devizahiteleseket. Több százezer magyar embert érintenek a devizahitelek, illetve annak a folyományai, egy finanszírozhatatlan eladósodás érint rengeteg magyar családot. Az ő problémáju kat éppen a forint gyengülése okozta, amely éppen a Fidesz kormányzásának évére tehető, és éppen Matolcsy György tevékenységéhez köthető, részben nemzetgazdasági miniszterként, részben jegybankelnökként. Tulajdonképpen a devizahitelesek megsegítése egy fon tos cél lett volna, egy olyan problémának legalább a részbeni kezelése, amelyet éppen önök okoztak. De mondok egy másik dolgot is, amit tehettek volna a nyereségből: befizethették volna a költségvetésbe. Ez egy önök előtt nyitva álló lehetőség. Dönthetett volna így a jegybank vezetése, hiszen amikor veszteséges a jegybank, akkor a költségvetés fizet be, és nyilván amikor az önök által megnyomorított embertömegek okán nyereséges a jegybank, akkor egyébként az volna a minimum, hogy ilyen nyereségekből közössé gi célokat finanszíroznak; néhányat majd említek a későbbiekben. Pontosabban nem finanszíroznak, hanem befizetik a költségvetésbe, és itt mindannyian, a Magyar Országgyűlésben dönthetünk arról, hogy az milyen közösségi célokat szolgáljon. Harmadrészt eredm énytartalékot is képezhettek volna ebből. Részben tettek ilyet, de egyébként akár az egésznek a terhére is képezhettek volna azt - és akkor nyilván a későbbi célokat is szolgálhatta volna, adott esetben nehezebb gazdasági időszakban szolgálhatta volna az o rszág érdekeit. Mondok néhány közösségi célt, amit lehetett volna finanszírozni, ha befizették volna a nyereséget a költségvetésbe. 2010 előtt adómentes volt a minimálbér. 2010 óta a Fidesz vezette kormány megadóztatta a minimálbért. Ma is 15 százalék adó terheli. A legkisebb béreket sújtja tehát ugyanaz az adó, ami a legnagyobb béreket is. Azt gondolom, hogy egy adómentes minimálbér ebben az országban pont a legalacsonyabb keresetűeknek jelentene hatalmas segítséget. Egyébként pont aktuális. Pont a legnehe zebb sorban élők számára a legdrágább a fűtés, tehát akik tűzifával fűtenek, lassan megduplázódik a tűzifa ára három év viszonylatában, mégsem vezették be az 5 százalékos tűzifaáfát, a kedvezményes tűzifaáfát, hiszen ez rengeteg embernek jelenthetne segíts éget. Mondok még egy olyan célt, ami évek óta nem valósul meg, pedig a legnehezebb sorban élőknek segítene: az alapvető élelmiszerek áfakulcsa 5 százalék legyen; többször javasoltuk ezt. Egyébként meg Európacsúcs 27 százalék á fa terheli az alapvető élelmiszereket. De az állami - hangsúlyozom: állami - oktatási és egészségügyi rendszer támogatása is egy olyan cél lehetne, amit ha befizettek volna a költségvetésbe nyereségként, akkor támogathatna az Országgyűlés.