Országgyűlési Napló - 2017. évi őszi ülésszak
2017. október 17. kedd (247. szám) - A nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény és a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény módosításáról szóló 2017. évi XXV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat kivételes eljárásban történő összevont vitája - DR. BÁRÁNDY GERGELY, a Törvényalkotási bizottság kisebbségi véleményének ismertetője:
813 DR. BÁRÁNDY GERGELY, a Törvényalkotási bizottság kisebbségi véleményének ismertetője : Köszönöm szépen a szót. Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Először is azt szeretném kérni a tisztelt elnök úrtól, hogy valamikor jelezze a házelnök úr felé azt, hogy legalábbis mi elfogadhatatlannak tartjuk azt, hogy az igazságügyi miniszter most már gyako rlatot csinál abból, hogy elmondja az expozéját, és utána nem vesz részt a parlamenti vitában, arra sem kíváncsi, hogy egyébként a vezérszónokai a parlamenti frakcióknak mit mondanak. Én úgy gondolom, hogy nem az sérti a parlament tekintélyét, hogyha, mond juk, felmutatnak egy olyan táblát, hogy „János, ne írd alá!”, hanem az sérti a parlament tekintélyét, amikor a miniszter így kezeli és így áll hozzá a parlamenti működéshez, hogy elmondja, ő a kinyilatkoztatást megtette, de arra egyébként nem kíváncsi, hog y az egyes frakciók mit vélekednek arról a törvényről, amit ő beterjesztett. Ezt én elfogadhatatlannak tartom, elnök úr, úgyhogy én arra kérem, hogy ezt jelezze a Ház vezetése felé, ezt jelezze a kormánynak, hogy bizony itt kritika fogalmazódott meg. Gondo lom, többi képviselőtársam is ezzel egyetért. (Közbeszólás a Jobbik soraiból: Így van!) Ami érdemben a módosító javaslatot illeti, és természetesen alapvetően a bizottsági vitában elhangzottakra szeretnék kitérni. Először is, kicsit reagálva miniszter úrra , azért teszem ezt most a bizottsági ismertetésben, mert ezek az érvek ott is megjelentek az ülésen: nem folyhat jogi mederben egy olyan vita, amelynek alapját képező törvényjavaslat aktuálpolitikai indíttatású. Magyarán szólva, a jogalkotó szándéka egyált alán nem jogi természetű, hanem politikai természetű. Ilyenkor elvárni azt, hogy jogi mederben folyjon a vita, én azt gondolom, nemhogy illúzió, hanem butaság. A lex CEU kifejezést, amit miniszter úr nem értett, és azt mondja, hogy jogilag nem is tud értel mezni, nos, ezzel egyetértek, és a bizottság ülésén is erről folyt a vita. Nem is jogilag kell ezt értelmezni, hanem politikailag. A kormány törekvéseinek a részeként kell ezt kezelni és értelmezni, amely minden olyan intézmény és szó elhallgattatására tör ekszik, amely a kormány ideológiájával ellentétes, legyenek azok civilek vagy legyen az egy oktatási intézmény. Vitatkozhatunk persze a jogi hátteréről, amit Trócsányi László megtett most, de a bizottságban sem ez képezte a vita tárgyát, hanem az, hogy hog yan lehet és hogyan engedheti meg magának egy kormány vagy hogyan nem azt, hogy politikai indíttatásból próbál ellehetetleníteni egy felsőoktatási intézményt. Azt mondja miniszter úr - és erről is szó volt a vitában , hogy a törvényeket mindenkinek be kel l tartani. Igen, üzenem miniszter úrnak a jegyzőkönyvön keresztül, merthogy nincs itt, vagy államtitkár úron keresztül, hogy igen, azokat a törvényeket, amiket ma meghoztunk, azokat be kell tartani, de elég nehéz elvárni egy olyan törvény betartatását vala kitől, amit még meg sem hozott az Országgyűlés. Mert önök ezt várták volna el a CEUtól. Azt várják el, hogy egy olyan rendelkezésnek tegyen eleget, amit még meg sem hoztunk törvényként, és azt róják föl neki, hogy ennek nem tesz eleget. Hát, ez olyan absz urdum, amit, azt gondolom, hogy az ötéves kislányomnak is könnyen el tudok magyarázni, és meg fog érteni. A másik, visszatérve még a bizottság ülésére: elhangzott az, hogy egyáltalán nem gesztus a kormány törekvése. Azért nem gesztus, mert nem is akart meg egyezni a CEUval, nem akart megegyezni velük, hiszen számos vezetője a CEUnak elmondta azt, hogy nemhogy nem kereste meg a kormány őket, hanem amikor ők keresték a kormányt, akkor sem kaptak időpontot. Ezt nyilvánosság előtt elmondták, nyilván, hogyha ön ök mást mondanak, akkor valaki ebben a témában nem mond igazat. Ha már Trócsányi miniszter úr a jogi hátteréről beszél, akkor én is pár szót ejtenék, ahogy tettem a bizottsági ülésen is. Szóval, ez nem egy gesztus az önök részéről, hanem nagyjából arról sz ól, hogy egy kötelezettségszegési eljárásban, ami folyik Magyarországgal szemben ebben az ügyben, nagyjából két hét múlva került volna az Európai Bíróság elé ez az ügy, ugyanis addig kellett volna önöknek választ adni. Ahhoz képest önök most behoznak egy i lyen törvényt, hátha meg tudják úszni a bírósági eljárást ezzel. Márpedig, ha jól érzem, akkor ez nem egy gesztus, hanem a saját védelmük, félnek attól, hogy a bíróság ebben Magyarországra nézve megint marasztaló ítéletet fog hozni, mint ahogy egyébként az eddigi esetekben tette majdnem mindannyiszor.