Országgyűlési Napló - 2017. évi őszi ülésszak
2017. október 16. hétfő (246. szám) - Az Igazságügyi bizottság 10/2014-2018. IUB számú általános érvényű állásfoglalásának elutasítására vonatkozó kérelem tárgyalása - ELNÖK: - IKOTITY ISTVÁN (LMP): - ELNÖK: - DR. VEJKEY IMRE, az Igazságügyi bizottság elnöke:
788 Tisztelt Hölgyeim és Uraim! A bizottság tagjainak álláspontja szerint a parlamenti beszédjog, a véleménynyilvánítás jogának gyakorlása nemcsak jogosultságokkal, hanem egyidejűleg kötel ezettséggel és felelősséggel is jár, amelynek terjedelme függ az adott helyzettől, az alkalmazott eszközöktől és a kontextustól, amelyben létrejött. Ezért az Igazságügyi bizottság állásfoglalásában kimondta, hogy a megítélése egzakt szempontból nem állapít ható meg, csak az adott eset összes körülményeire tekintettel az adott ügy egyedileg vizsgálható és vizsgálandó minden esetben. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK : Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Mos t képviselőcsoportonként egyegy képviselő kétkét perces időkeretben, valamint az elsőként szólásra jelentkező független képviselő szintén kétperces időkeretben ismertetheti álláspontját. Megkérdezem, a frakciók, illetve a független képviselők részéről kí váne valaki felszólalni. Nem tiszteletlenségből, de a független képviselőket azért kellett megszólítanom, mert ide van írva, de egyébként egy árva szál független képviselő sincs a teremben, tehát akkor ez értelmileg itt nyilvánvalóan nem játszik szerepet. Ezt azért mondtam ilyen hosszan, hogy legyen ideje gondolkodni a többi nem független képviselőnek, hogy kíváne szólni, és máris találat, mert a KDNP nevében képviselőként Vejkey Imre képviselő úr kért szót, akinek természetesen szívesen megadom a szót, b ár bizottsági elnökként még van módja a későbbiekben is szólni. (Dr. Vejkey Imre: Akkor majd bizottsági elnökként később.) Nagyon szépen köszönöm. Megállapítom, hogy senki nem kíván a témához hozzászólni a jelen lévő képviselők közül, így aztán megkérdezem Ikotity képviselő urat, hogy kíváne reagálni arra, ami elhangzott. (Ikotity István: Igen.) Parancsoljon! Kettő perce van. IKOTITY ISTVÁN ( LMP ): Sokkal rövidebb leszek. Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Az a helyzet, hogy az, ami elhangzott, p ont az volt, amit a fölvetésemben kritizáltam. Jelen pillanatban úgy érezzük, hogy a magyar parlamentben a képviselőnek nincs meg az a szabadsága, hogy akár csak a legegyszerűbb módon is szemléltessen. Ismételten kérem tisztelt képviselőtársaimat, hogy ezt a rendkívül rossz precedenst utasítsuk el a holnapi napon történő szavazás keretében. Köszönöm szépen. ELNÖK : Köszönöm szépen. Vejkey elnök úr mint az Igazságügyi bizottság elnöke reflektálhat az elhangzottakra. Kettő perce van. Parancsoljon! DR. VEJKEY IMRE, az Igazságügyi bizottság elnöke : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Nem értek egyet Ikotity István képviselőtársammal abban, hogy nincs meg a szabadság a szemléltetésre. Állásponto m szerint megvan a szabadság. De amint mondtam, a szabadság kötelezettségekkel is jár, tehát megvan ennek a szabadságnak az eljárási rendje, az, hogy ezt a Házbizottságnál be kell jelenteni. Amennyiben bejelentik a Házbizottságnál, akkor a Házbizottság dön thet róla, illetve amennyiben nincs egyezség, akkor maga az elnök úr. A helyzet az, hogy az sem teljességgel helytálló, hogy valamennyi esetben, ha bejelentés van, akkor elutasításra talál a bejelentés. Tudnék példákat mondani, most éppen egy jobbikos péld a jutott eszembe. Amikor egy Honvédsálat, relikviát akartak bemutatni, mely Puskáshoz kötődött, arra a Házbizottság, illetve a házelnök úr a hozzájárulását adta, és be tudták mutatni az akkori felszólalásukhoz. Tehát igenis vannak olyan esetek, amikor a H ázbizottság úgy dönt, hogy van erre lehetőség. Ezért kérem a tisztelt Országgyűlést, hogy az LMP képviselőcsoportjának kérelmét utasítsa el, fenntartva ezzel bizottságunk álláspontját. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)