Országgyűlési Napló - 2017. évi őszi ülésszak
2017. szeptember 18. hétfő (238. szám) - Szatmáry Kristóf (Fidesz) - az igazságügyminiszterhez - „Mikor veszik el a csaló szocialista képviselő mandátumát?” címmel - ELNÖK: - DR. VÖLNER PÁL igazságügyi minisztériumi államtitkár: - ELNÖK: - DR. VÖLNER PÁL igazságügyi minisztérium államtitkár:
78 keveredni, hogy nincs is kormányon. (Gőgös Zoltán: És édesanyáddal mi van, öreg? - Dr. Bárándy Gergely: És a Farkassal?) Az azonban mindenképpen figyelemre méltó, hogy nyolc évvel a ha talomból való távozásuk - a magyar emberek jóvoltából való távozásuk - után is a megújhodás jegyében olyan képviselőik vannak, olyan házi jogászaik, akiket milliárdos csalással és bűnszervezetben való közreműködéssel vádolnak. (Gőgös Zoltán: Simonka? Legal ább olyan kérdezzen, aki nem sáros, figyelj!) A gyanú szerint Gyurcsány Ferenc és Botka László ügyvédje, a szombathelyi baloldal képviselője 2013 és 2016 között működtetett bűnszervezetet (Gőgös Zoltán: A kamara pénzeivel mi újság van?), cége, a Human Oper ator Zrt. folyamatosan szervezte ki az elnyert munkákat a strómanok által vezetett alvállalkozókhoz, akik a diákmunkások után nem fizettek adót és járulékot. Ezzel a módszerrel, úgy tűnik, hogy körülbelül 3 milliárd forinttal károsították meg a magyar álla mot. Úgy tűnik, hogy Czeglédy egyébként, hasonlóan szocialista elődeihez, nem bízik a készpénzben, és Ausztriában tartja aranyban, hiszen a nyomozás folyamán egy kiló befektetési aranyat foglaltak le Ausztriában. Ezután a szombathelyi önkormányzat jogi és társadalmi kapcsolatok bizottsága vagyonnyilatkozati eljárást indított az előzetesben lévő szocialista politikus ellen, aki a baloldali összefogás jelöltjeként jutott be a képviselőtestületbe. A szombathelyi önkormányzat FideszMSZPfrakciója ismételten fe lszólította a csaló szocialista politikust a lemondásra, amit azonban a szocialista képviselő nem tett meg. Kérdezem: milyen jogi eszközök állnak arra rendelkezésre, hogy egy ilyen képviselőt megfosszanak a mandátumától? Köszönöm. Várom megtisztelő válaszá t. (Taps a kormánypártok soraiból.) ELNÖK : Köszönöm szépen, képviselő úr. A válaszra Völner Pál államtitkár úrnak adok szót. Parancsoljon, államtitkár úr! DR. VÖLNER PÁL igazságügyi minisztériumi államtitkár : Köszönöm a szót, elnök ú r. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Tisztességből és emberségből elégtelen, mindössze ennyit juthat eszünkbe Czeglédy Csabáról, a Magyar Szocialista PártDemokratikus Koalíció önkormányzati képviselőjéről. Czeglédy Csaba emberségből elégtelen, mivel vi sszatartotta több ezer diák bérének a kifizetését (Gőgös Zoltán: Zárolták a pénzt, nem baj? Rosszat írtak neked!), így nem jutottak hozzá az őket megillető májusi és júniusi kifizetésükhöz. (Dr. Bárándy Gergely: Honnan kéne kifizeti? - Az elnök csenget.) V alóban, a NAV zárolta, de pontosan azért, mert 3 milliárd forintot elcsalt… ELNÖK : Képviselő úr! DR. VÖLNER PÁL igazságügyi minisztérium államtitkár : …a költségvetésből az általa működtetett bűnszövetkezet (Gőgös Zoltán: De az még csak gyanú. Ez a vád…, bo csánat, az ítélet. Értjük!) , ahogy azt képviselő úr is említette a felszólalásában. (Dr. Józsa István: Koholt vád!) A diákmunkások bére azóta sem térült meg. Sem Czeglédy Csaba, sem az önök tisztelt párttársai nem térítették meg ezt a kárt. Szeretném emlék eztetni önöket arra, hogy a Fidesz önkormányzati frakciója elsőként szólította fel lemondásra a 2017 júniusa óta előzetes letartóztatásban lévő Czeglédy Csabát. Megjegyzem, hogy a polgármesternek nincs jogköre arra (Dr. Bárándy Gergely: Mármint az, aki dro gozik? Az a drogos még ott van?) , hogy az MSZPDK jogi képviseletét ellátó Czeglédy Csabának a mandátumát visszavonja, ugyanis azt a képviselőnek kellene visszaadnia, ami az előzmények ismeretében minimumkövetelmény lenne. A képviselő megbízatása a Magyaro rszág helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény alapján a képviselő lemondásával megszüntethető lenne, így megoldódhatna ez a probléma. Ezt Czeglédy úr nem választotta, tehát marad ebben a tisztességtelen állapotában. Valamint