Országgyűlési Napló - 2017. évi őszi ülésszak
2017. október 16. hétfő (246. szám) - Korózs Lajos (MSZP) - az emberi erőforrások miniszteréhez - „Miért nem jut több a beteg, rászoruló idősek támogatására? Miért nem emelkedik évek óta a közgyógyellátás összege? Miért nem kapnak megfelelő anyagi elismerést a szeretteiket otthonukban ápo... - ELNÖK: - KORÓZS LAJOS (MSZP):
718 szomszédai vagy a barátai ápolják . Akkor a Szocialista Párt politikusaként ilyen együttérző nyilatkozatot tett. Emlékezhetünk, hogy az idős emberek vagy a szociálisan rászoruló emberek mit kaptak a szocialistáktól. Kaptak megszorításokat, megszorításokat és megszorításokat, mert mindig eg ykét évente, amikor Gyurcsány Ferenc egyegy újabb programot hirdetett, abból bizony csak megszorítás lett. Ezért nőtt talán 250 ezer fővel a munkanélküliek száma, így téve ki még plusz 250 ezer embert a szegénység kockázatának. Ismételten felhívom az ön figyelmét is, mint ahogy képviselőtársáét is felhívtam pár perccel ezelőtt, hogy a házi segítségnyújtásban részt vevő gondozottak és gondozók száma nem csökkent, hanem nőtt. 40 százalékkal több ember részesül ma házi segítségnyújtásban, mint amennyi 2010b en részesült, és dupla annyi dolgozó, dupla annyi alkalmazott segíti őket, segíti az ő ellátásukat, mint korábban. Tehát itt bővült mind az ellátók, mind az ellátottak köre, tehát a szolgáltatás vagy közszolgálat itt is magasabb színvonalú. Arra is emlékez hetünk, amikor 2009. május 11én ön is és képviselőtársai is minden idős embertől elvettek egyhavi nyugdíjat. Akkor a szociális érzékenységük valahogy nem szólalt meg. Megkapták az utasítást Brüsszelből egyrészről az Európai Bizottságtól, másrészről az IMFtől és a Világbanktól, és abban a pillanatban el is vették ezt az egyhavi nyugdíjat. De nem remegett meg akkor sem a kezük, amikor be kellett zárni a svábhegyi gyermekkórházat, amikor be kellett zárni az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézetet, am ikor be kellett zárni a Szabolcs Utcai Kórházat, vagy amikor be kellett zárni a SchöpfMerei Kórházat és Anyavédelmi Központot. Ez része volt annak a 600 milliárd forintnak, amit az egészségügyből kivonva pontosan a leginkább rászoruló emberektől vettek el . Akik pedig ott maradtak, ott dolgoztak - bár igaz, hogy 16 ezerrel kevesebb ágyon, 6 ezerrel kevesebb alkalmazott , még a maradék alkalmazottaktól is elvettek egyhavi bért. Önök a gyógyszertámogatási rendszerből, amely a leginkább rászorulókat segítené, 60 milliárd forintot vettek el. Mi a vaklicit rendszerének bevezetésével azt értük el, hogy az idei évben például 349 készítménynek, gyógyszernek átlagosan 1111 forinttal csökkent az ára. Növeltük azt, amit gyógyszertámogatásra fordítunk az elmúlt kéthár om évben, és mindemellett érezhetően csökkentek is a gyógyszerárak a vaklicit mint eljárás következtében. A közgyógyellátás, mint ön is tudja, tisztelt képviselő úr, természetben nyújtott ellátás, és az elmúlt évek gazdasági eredménye lehetővé tette, hogy az ellátás megállapításánál a vizsgálandó egy főre jutó havi jövedelem összege az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegéről annak 105 százalékára, egyedül élő esetén pedig 150 százalékról 155 százalékra növekszik, ezzel is javítva a közgyógyellátott ak helyzetét. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK : Köszönöm szépen, államtitkár úr. Kérdezem képviselő urat, hogy elfogadjae az államtitkári választ. Öné a szó. KORÓZS LAJOS ( MSZP ): Szeretném előrebocsátani, hogy nem fogadom el a vála szát. Államtitkár úr, egyszer magyarázza már meg, itt van egy mai hír, hogy a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság nyilatkozata szerint rekordszámú rászoruló van a szociális várólistán. Hogy a Szűz Máriában van az, hogy ön itt dicshimnuszokat zengedez ik (Felzúdulás a kormánypárti oldalon.) , az önök egyik intézményének főigazgatója pedig azt mondja, hogy rekordszámú rászoruló van a szociális várólistán? Államtitkár úr, két dologra nem válaszolt: miért nem emelik a közgyógyellátás összegét, és miért nem kapnak nagyobb támogatást a szeretteiket otthonukban ápolók, gondozók? Én azt látom, hogy hamarabb adnak stadionra akár Szlovákiába is pénzt, hamarabb támogatnak egy erdélyi jégkorongcsapatot, hamarabb építenek Vietnamban kórházat, mint hogy a rászoruló em bereket támogatnák. Nem fogadom el a válaszát! (Taps az MSZP soraiban.)