Országgyűlési Napló - 2017. évi őszi ülésszak
2017. október 16. hétfő (246. szám) - Az ülésnap megnyitása - Napirend előtti felszólalók: - ELNÖK: - DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára:
691 Olyannyira értelmetlen ügyek ezek, hogy még az önök frakcióvezetője, Gulyás Gergely sem tudja megvédeni a nemzeti k onzultációnak csúfolt gyűlöletkampányukat, és két jeles volt miniszterük, Martonyi János és Stumpf István is kritizálja a kormányt, sőt Navracsics Tibor, az önök volt vezetője cáfolja azokat az állításokat, amelyek a konzultációban szerepelnek. Ezekre az o stoba és teljesen értelmetlen ügyekre az önök nem stróman háttérembereinél - köztük Rogán Antal szomszédjánál - több mint százmilliárd forintot költöttek el, miközben az elmúlt hét és fél évben az adóforintokból kevesebbet költöttek egészségügyre, oktatásr a, jóléti vagy szociális kiadásokra. Tisztelt Képviselőtársaim! Ha valaminek van értelme, akkor az a szegénység elleni küzdelem. No de nem abban az értelemben, ahogy ezt önök teszik, hogy a saját családjuk vagyoni helyzetére gondolnak - ahogy láthatjuk, mo st már az Orbáncsaládban is az „offsoros” terv éppen kialakulóban van. Mert az államilag szervezett maffiahálózat családtagjai nem szegények. Mindenki pontosan látja az urizáló fideszes elit életét, a helikopterezés iránti vágyukat, az EUs pénzek lerabl ását, látjuk Mengyi Rolandot, Simonka Györgyöt, Farkas Flóriánt, látjuk a képmutatást és a rongyrázást. De látjuk azt is, hogy a kiváltságosok kormánya az elmúlt nyolc évben tovább mélyítette a magyar társadalomban meglévő különbségeket. Azoknak adott több et, akiknek amúgy is több van. A nyugdíjrendszer szétverésével, a magánnyugdíjpénzek lenyúlásával, a korai nyugdíjba vonulás lehetőségének elvételével, a rokkantnyugdíjak megszüntetésével több száz (sic!) ember vagyoni helyzetét lehetetlenítették el, jöved elmi helyzetét bizonytalanították el. A családtámogatásokból azok kapnak többet, akiknek amúgy is több van. Nem véletlenül beszélnek közgazdászok, szociológusok dolgozói szegénységről, gyermekszegénységről, fiatalok munkanélküliségéről, lakhatási válságról , az oktatás szétveréséről, az egészségügy tragikus helyzetéről - de említhetném a fogyatékkal élők kiszolgáltatottságát is - vagy az elszegényedő, magára hagyott idős emberekről. Tisztelt Képviselőtársaim! Ezért mondjuk azt, hogy tegyünk igazságot. Önökne k 2018ban menniük kell, mert havonta ezer családot raknak ki az utcára. Százezer család nem tudja fizetni a jelzáloghitelét. 2010 óta sem a családi pótlék, sem a minimálnyugdíj nem emelkedett egy fillérrel sem. Mészáros „nem stróman” Lőrincnek 11 millió f orintos az órabére - még akkor is, ha alszik , mindeközben ápolók és tanárok nem tudnak megélni a fizetésükből. Megszüntették a minimálbér adómentességét, és odaadták a gazdagoknak. Egymillió magyar ember nem tudja befűteni a lakását. Kétmillió magyar emb ernek van rezsitartozása. Kétmillió nyugdíjas több mint fele százezer forint alatti nyugellátásban részesül. A magyar embereknek biztos megélhetésre van szükségük, egy igazságos Magyarországra. Gyermekeknek, fiataloknak, felnőtteknek, időseknek egyaránt. E zért teszünk igazságot 2018ban. Igazságot teszünk a fizetések terén, megszüntetjük a minimálbér adómentességét. (Sic!) Igazságot teszünk a nyugdíjak terén, megduplázzuk a nyugdíjminimumot, felzárkóztatjuk a százezer forint alatti nyugdíjakat. Igazságot te szünk az energiaszámlákban, harmadával csökkentjük a kisfogyasztók gázszámláját, és nem hagyjuk fűtetlen lakásokban megfagyni az egyedülálló idős embereket. Közös jövőnkért, egy igazságos Magyarországért! Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.) EL NÖK : Köszönöm, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! A kormány nevében Rétvári Bence államtitkár úr kíván válaszolni az elhangzottakra. Öné a szó, államtitkár úr. DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára : Köszönöm szépen a szót , elnök úr. Tisztelt Ház! Ma sem maradt el a baloldal felszólalásából a bevándorlási kérdés elbagatellizálása, amikor Erős Pistához és hasonló komoly dolgokhoz hasonlította a képviselő úr azt a veszélyt, amely Magyarországra és egész Európára ugyanúgy lese lkedik. (Gőgös Zoltán: Nincs Sorosterv, ezt te is tudod, ugye?) Úgy látszik, hiába a német választások eredménye, hiába az osztrák választások eredménye, ezt nem veszi észre az MSZP, és továbbra is bagatellizálni igyekszik ezt az egész kérdést. (Közbeszól ás az MSZP soraiból.)