Országgyűlési Napló - 2017. évi őszi ülésszak
2017. október 9. hétfő (245. szám) - Balla György (Fidesz) - az igazságügyi miniszterhez - „Honnan akasztott le a Jobbik hirtelen 5 milliárd forintot?” címmel - ELNÖK: - BALLA GYÖRGY (Fidesz): - ELNÖK: - DR. VÖLNER PÁL igazságügyi minisztériumi államtitkár:
662 vizsgá latot kezdeményezett a Jobbik ellen. Remélhetőleg kiderül az igazság, és nem egy újabb Czeglédyüggyel találkozunk (Moraj a Jobbik soraiban. - Közbeszólás a Jobbik soraiból: Nyugi, még fél év!) , ahol milliárdos áfabefizetési hiány mutatkozik majd ennek a t isztázatlan tranzakciónak a kapcsán. Két oldalról is megközelíthető tehát a kérdés, egyrészt hogy történte tiltott pártfinanszírozás, amelyért a Jobbiknak felelnie kell. A büntető törvénykönyvben megfelelő büntetések, kettő, illetve három évig terjedő bün tetés is kiszabható erre a bűncselekményre, vagy pedig, amennyiben a Jobbik valóban egy vagyontalan és pénztelen alakulat, akkor pedig az adófizetési kötelezettségek hogyan teljesültek, ha ők nem fizették ki a vételárat. De az is látható, hogy a Jobbik két ségbeesett akcióit a népszerűségcsökkenés eredményezi, hiszen így próbálnak újból a felszínen maradni, ahogy látom, nemcsak gazdát és szponzort nyertek az eladó személyében, hanem egy aktivistát is (Derültség és taps a kormánypárti padsorokban.) , aki vala melyik elmúlt éjszaka gyakorlatilag helyettesítve őket pluszfeladatokat vállalt, és további embereket buzdított erre a tevékenységre. Visszatérve az alapproblémára, nem gondolhatja a Jobbik komolyan, hogy az átláthatósági szabályokat úgy, mint alakulásukko r, most bevett parlamenti pártként továbbra is megszeghetik. (Közbeszólások a Jobbik soraiból, köztük: Csak a Fidesz! - Lophat, csalhat, hazudhat!) Be kell tartani önöknek is a törvényességet, és be kell tartaniuk a törvényeket. Magyarország jogállam, ha e zt nem teszik meg, akkor az illetékes hatóságok megfelelően eljárva bemutatják azt, hogy mi volt a tevékenység, és a megfelelő következményekkel számolniuk kell. (Taps a kormánypárti padsorokban.) ELNÖK : Köszönöm, államtitkár úr. Balla György ké pviselő úrnak adom meg a szót viszonválaszra. BALLA GYÖRGY ( Fidesz ): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. (Közbeszólás a Jobbik soraiból: Keményen!) Tisztelt Képviselőtársaim! Ebből a plakátmizériából csak egy dolog látszik világosan (Közbeszólás a Jobbik sor aiból: Számodra!) : Simicska Lajos szőröstülbőröstül felvásárolta a Jobbikot. Ma már nem az önök gondolatai, hanem Simicska Lajos gondolatai játszanak akár jobbikos plakáton, akár magánszemély plakátján, akár Simicska Lajos plakáthelyén (Szilágyi György: T űzd bele a Sorost is!) , akár az önöknek átjátszott plakáthelyen. Az a helyzet, hogy ha jól láttam az utolsó jobbikos plakátot, saját kezűleg pingálta Veszprémben. (Közbeszólás a Jobbik soraiból: És mit írt rá? - Derültség ugyanott.) A Jobbik azóta minden e lvét feladta. Most nevetnek, képviselőtársaim, de az a helyzet, hogy a Jobbik balra kacsingat, és Gyurcsány Ferenccel készül összeállni. Hogy ez mégis hogyan történhet meg? Azon túl, Vona elnök úr, hogy a Jobbik a pénzért és a hatalomért mindenre képes (De rültség a Jobbik soraiban. - Közbeszólások a Jobbik soraiból: Mondja a Fidesz! - És te?) , az a helyzet, hogy az ön névváltoztatásában kell keresni a megoldást, a Jobbik elnökét ugyanis régen Zázrivecznek hívták, ma meg Simicskának. (Felzúdulás a Jobbik sor aiban. - Szilágyi György: Ügynök! Ügynök!) Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.) ELNÖK : Köszönöm szépen. Viszonválasz megilleti államtitkár urat is. DR. VÖLNER PÁL igazságügyi minisztériumi államtitkár : Köszönöm a szót, elnök úr. Kapcs olódva képviselő úr felvetéseihez, önmagában valóban a pártfinanszírozás vagy az adó, költségvetési csalás is súlyos bűncselekmények, de ha végiggondoljuk, hogy milyen társadalmi, politikai következményei lehetnek annak, vajon hány listás helyet kell adni a a Jobbiknak a következő választásokon ezekért a támogatásokért cserébe, hová züllik a politikai élet, ha pénzen lehet bevásárolni milliárdosoknak magukat (Kunhalmi Ágnes: Hát